MacBook és MacBook Pro - Intel alapon

Az Apple 2005-ben a WWDC eseményen jelentette be az Intel processzorra való átállást, amelynek első termékei 2006. januárjában jelentek meg: a MacBook Pro terméknévre váltás nyomán az Apple szakított a PowerBook menő márkanevével, egyúttal visszakerült a Mac szó a mobil számítógép nevébe. A MacBook Pro kiejtése ugyan kicsit nyelvtörőnek számított a finoman gördülő PowerBook név után, de az iparág hamar hozzászokott az új megnevezéshez, és már várta a tavasszal érkező kisebb testvér, az iBook utód MacBook 13” megjelenését.

A szoftveres átállás természetesen lassan ment, így bizonyos területeken eleinte lassabb volt az Intel alapú gép, mint a PowerPC G4 processzoros előd, de szépen lassan az iparág átállt, és a PowerPC modelleket rendkívül hamar elfelejtette a piac. Maga az Apple több évig ígért támogatást a régi gépekhez, de ez a támogatás aztán nagyon hamar elmaradozott.

Az első Intel alapú gépeknél persze voltak fennakadások, sok-sok firmware frissítés jelent meg a legelején, de óriási előnyt jelentett a Mac elterjedésében, hogy lehetőség volt a legelterjedtebb operációs rendszer, a Windows futtatására az X86 architektúrán.



Ez a paraméter rendkívül sokat tett hozzá ahhoz, hogy a Mac elterjedése még dinamikusabb legyen. A PowerBook 12” rajongói sajnos kimaradtak a jóból: ennek a kis méretű modellnek sosem jelent meg Intel alapú utódterméke. Némi vigaszt kínált az Apple azzal, hogy egy profibb megjelenésűnek szánt matt fekete verziót is kiadott a MacBook 13” gépekből.

A MacBook modellek kapcsán egy jellegzetes probléma volt a tenyér alatti felület elrepedése és letörése, amely klasszikus hibája volt ennek a sorozatnak az elkövetkező szűk 3 évben.

A MacBook Pro modelleket az Apple 2008-ban tervezte újra: ekkor fekete színűvé váltak a billentyűk, illetve a tartósság jegyében a kijelző üveg előlapot és fekete keretet kapott. A gép oldalsó illesztései megszűntek, az Apple egyetlen darabból alkotta meg az oldalsó és a felső részét a gépnek, ezt nevezte a cég unibody, magyarul „egybetest” megoldásnak. Ez a stílus gyakorlatilag máig tovább él a gépekben, és itt jelent meg először az a problémakör, hogy a billentyűzet aktív használat mellett kifényesedik, felkopik, amely problémakörre az Apple közel két évtized alatt nem ragált.

A MacBook 2008-as frissítésekor ez a termékcsalád is alumínium kivitelű lett, cserébe lemaradt a FireWire csatlakozó, amely nagyon hosszú ideje alapvető kapcsolat volt a Mac gépeken. Ez az alumínium MacBook csak egy szériát élt meg, míg 2009-ben immáron MacBook Pro 13”-ként mutatkozott be újra, és visszakapta a FireWire kapcsolatát is.



A fekete színű MacBook 13” kifutott, az átmeneti alu MacBook helyett ismét egy fehér színű MacBook jelent meg, amely egy kicsit az iBook G3-ra emlékeztető lekerekített formát kapott 2009-ben, ám a design most sem lett tökéletes: ennek a gépnek az alsó szilikon rétege tágult ki az évek alatt, és csúnyán megnyúlt ragacsos valamivé vált.



Végül a MacBook termékvonal kifutott, maradt a felső szegmensben a MacBook Pro, az alsó szegmensben pedig egy másik hódító jelent meg.





További mérföldkövek:





Kattintson egy kisképre a mérföldkő megtekintéséhez!

Forrás: Apple.com Public Relations lap; iJoe.hu visszaemlékezések; BusinessWeek.com; Apple-History.com; MacTracker