Retina kijelző - Ugrás a felbontás terén

Ahogyan a mobil Mac gépek történelméből láthatjuk, a kijelző technológia terén lassan jöttek el nagyobb ugrások. A kezdeti felbontás nagyon sokáig nem változott, majd a változás eredménye is sokáig maradt fenn.

2012-ben az Apple hosszú évek után újratervezte a MacBook Pro modelleket, a vékonyítás pedig csak úgy volt lehetséges, hogy míg korábban az Ethernet kapu RJ-45 portjának vastagsága volt az irányadó, innentől az USB-A kapu vastagsága lett a meghatározó. Ennek köszönhetően számos port lemaradt a gépekről, de a Thunderbolt kapcsolat révén cserébe gyors külső kapcsolatra nyílt lehetősége a felhasználóknak.

Az újratervezés legfőbb eleme mégsem a vékonyság volt, hanem hogy a kijelzők terén megjelent valami új: az úgynevezett Retina kijelző, amely minden korábbinál jobb képminőséget, szebb megjelenést jelentett. A Retina kijelző lényege, hogy olyan extra nagy felbontású panelt használ a cég, amelyben minden képpontot valójában négy képpont alkot. Ennek köszönhetően az ívelt formák, például a betűk vagy a fényképek részletei sokkal élesebben, szebben jelennek meg.



A Retina kijelző a vele azonos felbontású kijelző, például a MacBook Pro 15” modellek esetén az 1440 x 900 képpontnak a négyszerese, 2880 x 1800 képpont. Ez azt is jelenti, hogy natív felbontáson a kijelző által megjelenített kép viszonylag kevésbé jól használta ki a helyet, így a felhasználók többsége skálázott felbontást használt: a MacBook Pro 15” esetén 1920 x 1200 vagy 1680 x 1050 képpontos skálázott, a natívtól eltérő, ezért nem olyan tökéletes megjelenésű felbontás is beállítható volt. Az Apple évekkel később már maga is skálázott felbontással indította be a gépeket, azok 1680 x 1050 képpontnak megfelelő felbontással kapcsoltak be, amely egyfajta elismerése volt annak, hogy a 2880 x 1800 képpontos Retina felbontás pixelszáma túl kevés.

A MacBook Pro 15” Retina modellekkel együtt elmúlt a piacról a MacBook Pro 17” modell, így újra csak egy méret maradt: a 15” változat, amely 2013-ban ugyan kiegészült egy 13”-es verzióval, de nagyobb változat később sem jelent meg a gépből.







További mérföldkövek:





Kattintson egy kisképre a mérföldkő megtekintéséhez!

Forrás: Apple.com Public Relations lap; iJoe.hu visszaemlékezések; BusinessWeek.com; Apple-History.com; MacTracker