Macintosh PowerBook 500 sorozat - a határok feszegetése

Még javában volt piacon a Macintosh PowerBook 100 szériából egy 150-es modell, vele párhuzamosan futott a Macintosh PowerBook Duo széria, amikor az Apple kiadta az első Macintosh PowerBook 500-as sorozatú gépét, az 550c-t, amely kicsit olyan volt, mint az iMac G5 utolsó szériája: az Apple szinte tökéletesre csiszolta azt a terméket, amelyet nagyon hamar egy másik processzorral tervezett leváltani. Ahogyan annak idején az iMac G5 iSight változata is csak 3 hónapig volt forgalomban, a Macintosh PowerBook 550c 1995. májusában úgy jelent meg, hogy 1995. augusztusában az Apple áttért a Motorola 68k processzorokról a PowerPC processzorokra, amelyek elképesztő teljesítmény növekedést hoztak, és a következő évtizedben meghatározták a cég életét.

A PowerBook 500 sorozat a processzor váltás mellett azért is volt meghatározó, mert itt jelent meg elsőként az ujjkövető a termékvonalon, vagyis a korábbi kurzorgolyót, illetve az azt követő, fizikailag elcsúszó felületű követő megoldást az Apple leváltotta a precízebb, az ujjunk mozgását követő beviteli eszközre az egérkurzor mozgatására.

Az első PowerPC processzort tartalmazó Macintosh PowerBook 500 100 MHz-es volt, és jellegzetes módon már ekkor kiegészült egy segédprocesszorral, amely a RISC processzorok világában bevett szokás célzott feladatokra.



Ezzel a sorozattal párhuzamban az Apple szintén 1995. augusztusában kiadta a Macintosh PowerBook 5300 sorozatot is, amelyet azonban az 500-as sorozathoz szokás sorolni - részben azért, mert alapvetően azzal azonos képességekkel rendelkezett, ám forradalmi újdonságként az 5300ce modell elsőként mutatta be a 800 x 600 képpontos kijelző felbontást. Az előző 6 év minden gépén 640 x 480 volt a csúcs, a Macintosh PowerBook 500 és Macintosh PowerBook 5300 sorozat minden más tagja is 640 x 480 képpontos kijelzővel rendelkezett, de egyetlen modell már megmutatta, hogy a kijelzők terén is van fejlesztés. A gép átlója 10,4” volt, amely akkoriban komoly előrelépésnek számított.

És bizony, 1995-ben Jeff Goldblum egy PowerBook 5300 segítségével mentette meg a világunkat a földönkívüliek rémuralmától. A függetlenség napja című filmben informatikai szempontból nem tisztázott módon a Mac feltöltött valamiféle számítógépes vírust az anyahajóra, ezzel kikapcsolva a védőpajzsukat, hogy aztán főhőseink győzedelmeskedjenek.

A Macintosh PowerBook 500 sorozat 2,5-4,4 óra akkumulátor időt biztosított, de itt jelent meg az a képesség, hogy egy CR2330-as 3 Voltos lítium tartalék akkumulátor jóvoltából több akkumulátorral rendelkezve a gépet elaltatva ki tudtuk cserélni a merülő akkut egy feltöltött akkura, és a gépet felébresztve folytathattuk a munkát. Vagyis így meghosszabbíthattuk a mobil munkavégzést annyi idővel, ahány tartalék akkumulátort beszereztünk.

Ez a típusú akku cserebere egyébként a PowerBook termékvonalon végig jellemző volt, mígnem az Apple később, már a 2000-es évek végén elkezdte rögzíteni az akkumulátort, megszüntetve a csere lehetőségét.

A PowerBook 500 szériát még azért is érdemes megemlíteni, mert ebben a sorozatban jelent meg először RJ-45 Ethernet csatlakozó mobil számítógépekben, vagyis az Apple már 1995-ben fontosnak tartotta a vezetékes hálózati kapcsolat lehetőségét.

Egy rajongói oldal a gépről…





További mérföldkövek:





Kattintson egy kisképre a mérföldkő megtekintéséhez!

Forrás: Apple.com Public Relations lap; iJoe.hu visszaemlékezések; BusinessWeek.com; Apple-History.com; MacTracker