Apple Silicon - A fordulat

Már 2014-ben készültek érdekes tesztek, amelyeken kiderült, hogy az iPhone 6s processzor teljesítménye megveri az akkori MacBook Air modellek teljesítményét. Később az újabb iPhone és iPad modellek megjelenésével már szinten minden mobil Mac és néhány asztali Mac teljesítményét is megverték azok a processzorok, amelyek az Apple saját tervezésű chipjeiként hajták az eszközöket, és minden esetben alulmaradtak az Intel processzorok és AMD videókártyák - már tesztek szintjén is, a gyakorlatban pedig még inkább.

Végül 2020. év végére jutottunk el oda, hogy az Apple a Mac gépekben is felvállalta saját fejlesztéseit, és bemutatta az Apple Silicont, az Apple saját szilícium chip családját, amelynek M1 nevű első verziója forradalmasította a cég legalsó termékszegmensét: a Mac mini mellett a MacBook Air és MacBook Pro 13” modelleket.



Furcsa helyzet állt elő, mert a MacBook Air számos feladatban gyorsabb volt, mint a 10 millió forintos Mac Pro Intel Xeon processzorai.

Az M1 processzorok megjelenése áttörést hozott az Apple számára. Ugyan megszűnt a natív Windows rendszerindítás lehetősége, cserébe viszont olyan folytonosan magas teljesítményt és sima használati élményt nyújtottak a termékek, amit régóta nem éltünk át a Mac-en, de megszoktuk az iPad és iPhone modelleknél.

A Mac új forradalma érkezett el az M1 processzorcsaláddal, és a cég régóta nem látott sikereket könyvelt el az újításokkal.



Soha még annyira hosszú akkumulátor idő nem volt gépekben, mint most: 18-20 órás üzemidő egyetlen feltöltéssel - ez még a Portable Macintosh 1989-es 12 órás rekordját is túlszárnyalta, a használati élmény pedig nem összevethető.

A nyers Geekbench teljesítménytesztek alapján az utolsó Intel alapú MacBook Pro egymagos csúcsteljesítménye 1118 pontot kapott, a MacBook Air M1 1702 pontot ért el, míg a többmagos csúcsteljesítmény 6980 pont volt a MacBook Pro esetén, és 7387 pont a MacBook Air modellnél.

A mobil termékvonal legalsó eleme 65%-kal túlszárnyalta a korábbi csúcskategóriás gépet. Tette ezt teljesen némán, ventilátorbőgés nélkül, és legalább háromszor hosszabb akkumulátor idővel.



A forradalom lezajlott, a változás elkezdődött!





További mérföldkövek:





Kattintson egy kisképre a mérföldkő megtekintéséhez!

Forrás: Apple.com Public Relations lap; iJoe.hu visszaemlékezések; BusinessWeek.com; Apple-History.com; MacTracker