Az Apple iPod nano termékeinek utolsó néhány generációját nehezebb volt befogadni, mint a sorozat legelejének tagjait: az iOS eszközök terjedése mellett, főként az iPhone látványos térnyerésével a legtöbb felhasználó felteszi a kérdést, hogy mi szükség van egyáltalán iPodra, amikor az iPhone-on is megtalálható a Music / Zene alkalmazás, amelyet az Apple annak idején iPod névvel is illetett, és maga Steve Jobs is azt mondta, hogy az iPhone egy teljes értékű iPodot integrál magába. Az Apple tervezői azonban nem adták fel a küzdelmet, és továbbfejlesztették az iPod termékvonalat az iPhone térnyerése mellett is, amelynek eredményeként máig is vásárolhat Apple terméket az, aki egy dedikált zenelejátszóra vágyik, amelynek páratlan felhasználói élménye van.

Az Apple marketing szakemberei célterületeket találtak ki az iPod modelleknek, amely képlet viszonylag jól körvonalazza a különféle termékek alapvető fókuszát: az iPod touch például a fotózás területére nyújt extrákat, miközben teljes értékű iOS rendszert futtat (egy GPS chip ugyan belefért volna, de ezt nem ennek a cikknek a dolga körüljárni), az iPod shuffle a mindenes, mindenhol, mindig viselhető apróság, ami filléres kiegészítő, ajándékozhatjuk, hordhatjuk, elveszíthetjük, mert könnyen és olcsón pótolható. Az iPod nano számára kicsike szelet maradt a piacon: ő egy fitnesz eszköz lenne az iPhone és iPod touch megmaradt morzsáira, sokkal szűkebb fitnesz képességekkel. Tény, hogy van néhány pulzusfigyelő, amelyek Bluetooth technológiával az iPod nano modellre is csatlakoztathatók, de ezzel a paraméterrel nehéz volna eladni a terméket annak fényében, hogy az iPod touch és iPhone készülékekhez körülbelül százszor annyi fitnesz kiegészítő áll rendelkezésre.

Maradjunk tehát a zenénél! Az iPod termékvonal mégis csak a zenéről szólt, a zene pedig személyesebb élmény annál, mint hogy ne legyen számára külön eszköz, amin élvezhetjük!

És ismét ingoványos talajra tévedtünk. Ne gondoljuk, hogy kizárólag az iPhone sikere a felelős az iPod modellek gyengébb teljesítményéért! Elég csak arra apellálni, hogy a tisztelt olvasó mikor hozott létre magának dallistát az iTunes-ban? Mikor vesződött azzal órákig, hogy zenéket válogatott össze stílusok, hangulatok szerint, hogy aztán azokat együtt hallgassa meg? Bizony, legtöbbünk számára ezek az emlékek az elmúlt évtized közepére datálódnak. Megváltoztak a zenehallgatási szokásaink: iTunes dallisták helyett már iTunes Radio - vagy más internetes zeneszolgáltatás - szól, ahol az ízlésünknek megfelelő válogatás hallható anélkül, hogy órákig keresgélnénk az összepasszoló dalokat. Az iTunes-ból is „lángelme” vált: a Genius funkció révén nem kell dallistákat kreálnunk, hiszen a világ zenei ízlése alapján a program egészen jó összeállításokat hoz létre - talán jobbakat is, mint saját magunk. A tipikus zenehallgatók szokásai mellett megváltozott az igényes zenehallgatók elvárásainak köre is: manapság már nem elérhetetlenek a nagy felbontású zenék, és lejátszók is szép számban akadnak erre a célterületre - nem olyan szépek és nem olyan könnyen kezelhetőek, mint az iPod modellek, de az iPhone sikereire koncentráló Apple ezt a piacot szépen hagyta kicsúszni a kezei közül, és míg egyesek már 192 kHz-es, de legalább 96 kHz-es zenéket hallgatnak 24-bites kvantálási hosszal akár Apple Lossless formátumban, addig az iTunes Store legnagyobb dobása a 44,1 kHz-es AAC, a régi jó 16-bites kvantálási hosszal.

Vagyis az iPhone sikere mellett három fontos tényező tette sokak számára feleslegessé az iPod termékvonalat: az internet alapú zenesugárzás elterjedése, a zenékkel kapcsolatos pepecselés - dallisták iránti igény - csökkenése, eltűnése, illetve a válasz hiánya az Apple részéről a nagy felbontású zenék iránti igényre.

Hogyan kerül sor mégis arra, hogy termékteszt születik a MacMag.hu oldalon az iPod nano hetedik generációról? Egyrészt azért, mert minden generációról volt termékteszt, és kár lenne megszakítani a sort, másrészt azért, mert némi idő után úgy tűnik, látunk helyet a termékpalettán ezen termék számára. Felmerülhet a kérdés, hogy miért most? 2012. őszén jelent meg a termék, és életciklusa vége felé közeledik. Nos, ennek a cikknek nem az a célja, hogy tömegeket győzzön meg az iPod nano vásárlásáról - inkább hogy meggyőzze a nagyérdeműt arról, hogy ez nem a termék hibája, hanem a megváltozott szokásoké, amelyek révén a termék piaca igen-igen beszűkült. (Ezzel kapcsolatosan az iJoe.hu egyik első iPod nano 7. generáció vásárlójának, egy hölgynek kedves reakcióját lehetne felidézni: „Azért ezt veszem, mert az iPod touch-ból nincsen lila.”)

Az első furcsaság, amivel az iPod nano kapcsán az ember szemesülni kénytelen, az a megjelenés: a legelső napon sem értettem azt a koncepciót, hogy kijelző fehér keretét valami aránytalan elosztású, felfelé egyenes vonalú, oldalra lekerekített színes dolog veszi körül. A bejelentés estéjén komoly fejtörést okozott, hogy a kijelző által körülhatárolt fehér rész az egység maga, és a színes keretek külön elérhető tokok, de aztán hamar jött a megvilágosodás, amikor az Apple leterhelt weboldala életre kelt. Hogy a kijelző lapja síkban ki is emelkedik a fémből, elsőre azt az érzetet nyújtja, mintha Sir Jonathan Ive lement volna ebédelni, és mire visszajött, már közölték vele, hogy az egyik piszkozatot tévedésből elküldték a kínai gyárnak, és már kész van az első egymillió darab, úgyhogy akkor marad ez a termék… Nem szeretnék persze igazságtalan kritikával élni az iPod nano hetedik generációval szemben, de még a tömzsi harmadik generáció arculata is egységesebben, átgondoltabban hatott, mint ez a példány. (Kivételt képez az asztroszürke modell, amely esetén a kijelző fekete alapú.)

Az Apple alkotott szép színeket és rekordot az iPod nano hetedik generációhoz: ez a 31 grammos példány a maga 5,4 milliméterével a valaha volt legvékonyabb iPod - alig nagyobb, mint egy bankkártya, hoz vegyes érzelmű párhuzamot a hivatalos marketing. Ami már az Apple-re jellemző odafigyelés, hogy az iPod nano tudja magáról, hogy ilyen színű, és ennek megfelelő háttérképeket kínál fel: a cikk során egy sötétzöld példány került a birtokomba, és ehhez a sima zöld mellett pöttyös, csíkos és körkörös zöld háttérképek közül van mód válogatni. Alapvetően egységes arculatot nyújt a színben passzoló háttérkép, és az efféle apróságokkal van mód átérezni az Apple nyújtotta élményvilágot - jellemző, hogy más gyártó négy helyett 50 háttérképet adott volna, de azok egyike sem illeszekdne igazán a termék színéhez. Az illeszkedő háttérkép nem feledteti az erősen elütő fehér kijelző keretet, de szép látványt nyújt a termék használata közben.

Az iPod nano elképesztően kicsi, és bár a hatodik generáció népszerű karóra funkcióját elhagyta (nyilván nem ok nélkül), visszatért ahhoz az érzelmi húrhoz, amelyet Steve Jobs az első iPod nano bemutatóján elsütött, amikor is a farmerének kulcstartó zsebéből vette elő a lejátszót. „Elgondolkodtak valaha azon, hogy mire való ez a zseb? Mi igen.” Az iPod nano legújabb generációja újból elfér itt, és immáron akár kábelnek sem kell kilógnia a zsebből, hogy hallgatni tudjuk.

A nagyobb méretű kijelzőnek sok-sok előnye van, amely a hatodik generáció eltesztett karóra funkciójával szemben kárpótolja a zenehallgatási igényekkel rendelkezőket: például olvashatóbbak a dalszövegek. A hatodik generáció esetén kifolyt az ember szeme, ha bele akart olvasni egy dalszövegbe, ráadásul rengeteget kellett görgetni. Ennél a modellnél jóval kevesebb a görgetés aránya, egyúttal jobban olvasható a szöveg.

Igazságtalan kritikával illették a kezelőfelületet: Az Apple a lekerekített négyzetek helyett kerek ikonokat használ az iPod nano hetedik generáció kezelőfelületén. Csak ennél az eszköznél jellemzőek ezek az ikonok, és a legtöbb fórumozó szerint ez rossz. Az ízlés szubjektív dolog, de a tény, hogy a kezelőfelület is megkülönbözteti az iPod nano modelleket az iOS eszközöktől, nem ördögtől való gondolat. Így nem fogják például a Safari vagy a Mail alkalmazást keresni a felhasználók, hiszen egyértelműen látható, hogy ez nem az a rendszer, ami az iPhone modelleken is fut. A tény, hogy az ikonok jól néznek ki, a kezelőfelülete kimondottan szép, egy további, de erősen szubjektív paraméter.



Máig szolgáló, 2002. őszén beszerzett második generációs iPod lejátszóm kedvenc tulajdonsága, hogy akár vakon, zsebből elő nem véve van lehetőség vezérelni. Ez a tudás hiányzott számomra az iPod touch modellekből, amely kifogásnak több cikkben hangot is adtam. Ugyanez volt az első számú gond a hatodik generációs iPod nano modellel, noha azt az emberek többsége kézen viselte, így a vezérlés is könnyebben elérhető volt. A hetedik generációs modell esetén meghallgatásra kerültek a kritikák, és nem kényszerülünk a fejhallgatónk zsinórján matatni, ha dalt akarunk léptetni, vagy éppen le szeretnénk állítani a lejátszást: az iPod nano hangerő szabályozó gombja között megbújuk egy harmadik gomb, amely mindent tud, amit egy lejátszás vezélrőtől elvárunk: elindít, megállít, léptet előre és visszafelé… Nem kell ránéznünk, nem kell elővenni, csak kitapintani és használni! Ez az elvárás egy zenelejátszó eszköztől, ezért hallgattam szívesebben utcán az iPod shuffle-t, mint az iPod touch-ot. Az iPod nano vezérlő gombja jól kitapintható, mivel a kissé kidudorodó hangerő szabályozó gombok között helyezkedik el. Egy nyomás elindítja vagy leállítja a lejátszást, két gyors nyomás előre léptet, három gyors nyomás visszafelé léptet. Ennél a paraméternél kezdtem szeretni a terméket - már csak azért is, mert nem kell a kijelző csúf fehér keretét nézni ahhoz, hogy elindítsam a lejátszást! :)

Az iPod nano létjogosultságát több ok is alátámasztja: az iPhone tárhelye értékesebb annál, hogy 16 GB zenét tároljunk rajta. Ha jó minőségben szeretnénk zenét hallgatni, bizony ez a tárhely mennyiség nem is oly sok. Ha standard minőségben, akkor azért bőven fér el rajta zene - szerencsére az Apple nem hirdeti már, hogy 4000 dal férne el az eszközön, hiszen egy kielégítő minőségű muzsika legalább kétszerese a cég által korábban megálmodott 4 MB-os dalméretnek. Elfér azonban körülbelül 1000 jó minőségben kódolt dal, amelyekből akár dallistákat is könnyedén létrehozhatunk - például intelligens paraméterek alapján: mint hallgatási adatok, a dal címek bizonyos egyezései, az évtized egyezése. De ha az iTunes-ban aktív a Genius szolgáltatás (Apple ID alapján), akkor akár az iPod nano is képes használni a tudását, és ez alapján válogatni össze jó mixeket. A Settings alkalmazáson belül a Music felület alatt tudjuk beállítani az áttűnések használatát (Crossfade), amely révén nincsenek hosszan lecsengő dalvégek, hanem ízlésesen kerül összeillesztésre a két zene. Ha egy dal nem jön be igazán, akkor a termék ötödik generációjában bemutatott rázás jóvoltából újrakeverhetjük a dalokat (Shake to Shuffle).

Az iPod nano hetedik generációja remekül illeszthető autóba vagy otthoni zenelejátszó egységekre. Lightning csatlakozója révén például olyan kihangosítókra dokkolható, mint a JBL On Beat Venue LT - ezek a klasszikus dokkoló megoldások lassan kihalnak a piacról, és minden gyártó a vezeték nélküli irányba megy el, elfeledve, hogy a hangszórók korábbi egyik elsődleges célja a töltés volt. A sok-sok Bluetooth és AirPlay hangszóró éppen ezt a képességet nélkülözi. A JBL On Beat Venue hófehér példányában ámulatba ejtően jól mutat az iPod nano - ugyan a Lightning konnektor szélső helye miatt nem pont középre pozicionálódik a termék a dokkolóban, de a két termék szimbiózisa minőségi életérzést kölcsönöz.

Ismét nosztalgikus húrokat lehetne megpengetni: Mekkora esemény volt 2004-ben, amikor a JBL bejelentette az On Stage nevű dokkolóját! Akkoriban az eszközhöz illeszkedő dedikált csatlakozóra külön iparág épült ki. A Lightning váltás után a gyártók többsége lemorzsolódott, de a JBL máig élen jár a területen. Amikor az ember egy dedikált zenelejátszóba ruház be, mint az iPod nano, felmerül az igény arra, hogy dedikált dokkolót is üzembe állítson, azaz olyan megoldásokat alkalmazzon, amelyek csak a zenehallgatásról szólnak. A JBL On Beat Venue LT termék nem csak az iPod nano mellé kiváló zenelejátszó, hanem bármely újabb Apple mobil eszköz mellé, hiszen iPad Air, iPad mini, iPod touch és iPhone is dokkolható bele. Ezen kívül Bluetooth alapú, tehát a felsorolt eszközök mindegyike képes rá vezeték nélkül is zenét sugározni.



E téren az iPod nano hetedik generáció is előrelépést jelent: Bluetooth 4.0 kapcsolata révén például sportolásnál van mód vezeték nélküli fejhallgatókat használni - mondja az Apple marketing. Arról nyilván lehetne vitatkozni, hogy sportolás közben mennyire esik jól egy fület melegítő fejhallgató viselése, de tény, hogy előnyös lehetőség az, hogy nem kell vezetéket elvezetnünk a ruházatunkban. Ha elvonatkoztatunk a sportolástól, és például az utcai vagy otthoni használatot vesszük alapul, akkor az iPod nano szinte bárhol lehet: az utcán hallgatás közben elő sem kell venni a táskánk zsebéből, otthon pedig nyugodtan pihenhet egy TwelveSouth Hi-Rise töltőn éjjel, miközben az ágyban altató muzsikát játszik a számunkra egy Harman/Kardon BT fejhallgatók keresztül.

Az iPod nano kategóriájában kiváló hangminőséget nyújt akár vezetékesen, akár Bluetooth kapcsolaton keresztül. Természetesen a 44,1 kHz-es 16-bites zene az audiofil zenehallgatók számára nem kimondottan a csúcs, de ha például a Bluetooth alapú zeneküldés minőségét hasonlítjuk össze egy rivális termékkel (vagy akár jóval drágább Android alapú telefonok és táblagépek minőségével), akkor az iPod nano nem csak fölényesen nyer, de a szakadozással szemben stabil és jó minőségű lejátszást biztosít.

Az iPod nano zenehallgatási élményének eleme a rádió: az egyetlen olyan Apple termék, amely FM rádió hallgatásra alkalmas. Az Apple évekig ellenkezett, mígnem az iPod nano esetén beadta a derekát, és a negyedik generációtól kezdődően van rádió a termékben. Hangolása egyszerű: az érintőkijelző használatával történik. A csatornákat gombnyomsásal eltárolhatjuk, antennának pedig a fül- vagy fejhallgató kábelét használja a termék. (Ez a képesség tehát nem működik Bluetooth fejhallgatóval, hacsak nem lógatunk egy külön fülhallgató kábelt a minijack csatlakozóból.)

Az Apple az EarPods fülhallgatót biztosítja a termék mellé, és bár az iPod nano támogatja a hangfelvételt, háromeres minijack aljzata van, az EarPods mikrofon nélküli változatát kapjuk a termék mellé, vezérlő gombok nélkül. Az EarPods hangzásélménye az egyik legjobb a mellécsomagolt fülhallgatók világában, de az igazán jó zenehallgatás eszköztárában talán a fejhallgatók vannak előkelőbb helyen.
Az EarPods termékről egy külön cikkünk szólt bővebben…
Az iJoe.hu fül- és fejhallgató termékpalettája…

Az iPod nano zenével az iTunes-ból tölthető fel, mégpedig olyan módon, amitől elszokhattak az iPhone és iPod touch zenei élményét használók: az iPod nano egy külső tárhelyként jelenik meg a rendszeren, így lehúzást megelőzően szoftveresen le kell választani. (E tulajdonsága révén adathordozóként is használhatjuk, fájlokat másolhatunk rá, amelyet egy másik Mac-en elérhetővé tehetünk.) Az iTunes-ból manuálisan vagy önműködően tudunk rá dalokat tölteni. A manuális válogatás hosszas pepecselés, az önműködő feltöltés pedig vamilyen irányelvek mentén, vagy teljesen véletlenszerűen történik.

Az iTunes-ban az iPod nano csatlakoztatását követően az eszközt kiválasztva a Summary felület alatt tudjuk beállítani, hogy kézzel történjen a válogatás (Manually manage music and videos), míg a szinkronizálást az egyes média típusok alatt kapcsolhatjuk be, így külön a zene, a filmek, a tévéműsorok, a podcast adások és a fotók esetén. Az iPod nano ugyanis nem csak zenét játszik le, de filmeket is tárolhatunk rajta. Felmerülhet a kérdés, hogy mire jó egy 2,5 hüvelykes kijelzővel rendelkező termékre filmeket helyezni? Nos, a Lightning kapcsolat révén ezen tartalmakat akár egy VGA megjelenítőn (Apple Lightning-VGA Adapter), akár HDMI alapú megjelenítőn (Apple Lightning Digital AV Adapter) lehetőségünk van lejátszani. Vagyis nem a parányi, 240 x 432 képpontból felépülő kijelzőn kell néznünk a tartalmakat - az iPod nano csak szállítja a filmeket, maga a nézés külső megjelenítőn történik.



Hasonló a helyzet a fotókkal, amelyeket akár az Aperture, akár az iPhoto tartalmából, akár egy mappából lehetőségünk van szinkronizálni, és külső eszközön megjeleníteni. Az iPod nano kijelzője nem Retina kijelző, de a fő gondja, hogy betekintési szöge messze elmarad az iPhone és iPod touch modellekétől: szemből nézve nem ugyanaz a kép, mint kicsit oldalról. Ez zenelejátszásnál nyilván nem gond, de egy fotó megtekintésekor érdekes élmény.

Fantasztikus az akkumulátor idő: ha nem babráljuk feltűnően sokat a kijelzőt, akkor akár 24 órát is kibír a termék egy feltöltéssel. (A hivatalos specifikáció 30 óra, de azt vélhetőleg közel nulla kijelző aktivitás mellett mérték.) A filmlejátszához egyébként 3,5 óra akku időt ígér az Apple, de a felsorolt, külön megvásárolható videó adapterek jóvoltából lejátszás közbeni töltésre is lehetőségünk van, így ezt a paramétert nem szükséges tesztelnünk.

Az iPod nano hetedik generációja nem lett olyan forradalmi termék, amiért rohan az ember a szaküzletbe, de átgondolt folytatása a 2005-ben indult sikersorozatnak, amely tartalmaz több olyan újdonságot, amely révén ésszerű választás lehet, ha dedikált zenelejátszó eszközt szeretnénk használni. A zene személyes élmény, hogy ezt ki-ki miként éli meg, az sokunk esetén eltér. iPhone tulajdonosként az iPod nano nem nevezhető nélkülözhetetlen eszköznek, azt azonban érdemes lehet mérlegelni, hogy milyen előnyökkel járhat, ha a zenéink egy külön egységen élnek és szólnak. Az iPod nano e célra egy átgondolt, kiváló minőségű és stílusos eszköz, amely jól illeszkedik új beszerzésű technikáink világába.

Birincsik József, 2014. 07. 19-20.

 



 

     Keresés a lap tartalmában a Google motorja segítségével: