A macOS operációs rendszer egységesített felületet kínál arra, hogy a felhasználó számára lényegi és aktuális üzeneteket megjelenítsen, ezáltal az alkalmazások nem kaotikusan dobálnak fel figyelmeztető ablakokat, hanem minden esetben a képernyő jobb felső részére helyezik ki az ilyen jellegű üzeneteket. Mindehhez tartozik egy értesítési központ nevű felület, amely a felső menüsoron lévő óra és dátum kijelző részre kattintva érhető el, és amellyel egyrészt az értesítések sora, valamint az értesítési központra helyezhető, Apple által biztosított szoftveres kiegészítők, illetve külső fejlesztők által kiadott bővítmények tekinthetőek meg és használhatóak. Ezek finomhangolását érhetjük el a System Settings / Rendszerbeállítások program Notifications / Értesítések felületén.

Értesítések és eredetük az macOS rendszerben
A macOS operációs rendszer az évek alatt igen jó szabványát fejlesztette ki annak, ha egy program valamilyen információt kíván közölni: párbeszédablakok esetén a Dokkon ugráló ikonok, esetleges hangjelzés és képernyő villanás utalt arra, hogy valamilyen üzenet vár ránk, ha pedig új levelet kaptunk, vagy a csevegőprogramunkban új üzenetünk érkezett, akkor piros körben fehér szám mutatja, hogy figyelmünkre van szükség.



Az iOS és iPadOS mobil rendszereken - iPad, iPhone - rendkívül népszerűvé vált az a lehetőség, hogy a rendszer egy beugró ablakocskában jelez, ha bármi miatt a figyelmünkre van szükség: új üzenet érkezett, valaki születésnapja közeleg, vagy egy emlékeztetőnk, amely most nyeri el aktualitását, vagy akár a Facebook közösségi portálon valakinek tetszett az általunk feltöltött fénykép. Az iOS rendszereken egyszerre egy alkalmazás felületét látjuk, tehát ott abszolút indokolt az ilyesmi, hiszen amíg nem lépünk ki a program felületéről, nincsen lehetőségünk érzékelni, hogy például a Mail alkalmazáson egy piros körben egy egyes jelent meg, utalva arra, hogy egy új levelet kaptunk.

A macOS rendszereken ilyen vizuális korlát nincsen, így hát nem is meglepő, hogy a Cupertinóban nem a macOS fejlesztői, hanem az iOS fejlesztő csapata jött elő elsőként a szolgáltatással, és csak később, a macOS Mountain Lion alatt került át ez a képesség a Mac gépek rendszerébe. A szolgáltatás azonban igen hasznos az iOS alatt, és hamar megkedvelték a Mac felhasználók is, még ha némi finomhangolást igényel is a szolgáltatás használata a gyári lehetőségekhez képest.



Az értesítések megjelenésének beállításai
A hosszúra nyúlt bevezető után tekintsük át, mit is tudunk testre szabni a Notifications / Értékesítések panelen!

Az első lehetőség az előnézetek megjelenítése (Show previews). Ez azt jelenti, hogy például egy üzenet vagy levél érkezésekor nem csak annyi jelenik meg a képernyő jobb felső sarkában, hogy érkezett egy új levelünk, hanem annak küldője, tárgya és a levél első egy-két sora is láthatóvá válik. Ugyanez a helyzet az üzenetekkel vagy például Facebook hozzászólásokkal: nem csupán annyiról kapunk értesítést, hogy új hozzászólás történt egy képünkhöz, írásunkhoz, hanem a hozzászóló személye és a hozzászólás eleje is látható.

Az itt található felnyíló menüből ezt lehetőségünk van kikapcsolni a Never / Soha opcióval. De ha mindig szeretnénk előnézetet látni, akkor az Always / Mindig elemmel ez bekapcsolható. Ez viszont azt jelenti, hogy olyankor is megjelenik az értesítések előzetese a képernyőn, amikor nem vagyunk gép előtt, az nincsen feloldva, de be van kapcsolva. Tehát potenciálisan illetéktelenek is láthatják az üzenetek elejét.



Köztes megoldást jelent a When Unlocked / Feloldott állapotban opció, amely esetben csak akkor jelennek meg előnézetek, ha a gépet a jelszavunk megadásával feloldottuk, tehát tipikusan a gép előtt vagyunk.

További három fontos beállítás következik az ablak folytatásaként.

• Értesítések a kijelző alvása közben
Lehetőségünk van olyankor is fogadni értesítéseket, amikor a kijelző alvó állapotban van, vagyis nem világít. Ilyenkor a Mac képernyője fel fog villanni, és az előnézet idejéig megjeleníti az értesítést, amennyiben az szalaghirdetés (Banner) formátumú, illetve a reakciónkig megjeleníti a figyelmeztetés (Alert) típusú értesítéseket, vagyis akár hosszú percekig világít a kijelző. (Ekkor az energiatakarékossági beállítások alapján idővel újra elalszik a képernyő, de ha nem reagálunk, akkor ez akár negyedóra vagy hosszabb idő is lehet.) Egy iMac fényes kijelzőjével egy szobában azonban nem feltétlenül jó, ha éjjel a gép felvillan azért, mert a MacRumors.com oldalon új cikk jelent meg.

• Értesítések zárolt képernyőn
Az értesítési központ képes arra, hogy amikor elhagyjuk a gép közelségét és zároljuk azt, az értesítéseink akkor is megjelenjenek. Ekkor a korábbiakban leírtak alapján eldönthetjük, hogy előnézettel vagy anélkül szeretnénk az értesítéseket megjelentetni, ügyelve arra, hogy illetéktelenek ne láthassák a tartalmukat.

• Értesítések tükrözés vagy megosztott képernyő esetén
Amikor éppen Keynote prezentációt játszunk le vagy valaki például műszaki támogatási céllal hozzáfér a Mac képernyőjéhez, nem biztos, hogy hasznos az értesítések megjelenítése, hiszen azoknak privát tartalma is lehet, illetve egy előadás közben zavaró, ha becsúszik egy üzenet, miszerint két óra múlva fogorvosnál van jelenésünk.

Amennyiben mindig szeretnénk megkapni értesítéseinket, akkor kikapcsolható a tiltás a Allow notifications when mirroring or sharing the display / Értesítések engedélyezése tükrözés vagy a kijelző megosztása közben opció deaktiválásával.



Ezeken túl az egyes alkalmazások és weblapok értesítéseit lehetőségünk van külön kezelni a felületen lefelé haladva.

Az első és legfontosabb lehetőség az értesítésekkel kapcsolatosan a kikapcsolás lehetősége (Allow notifications). Vannak olyan alkalmazások, mint a Messages / Üzenetek alkalmazás, amely alapértelmezés szerint minden üzenetet megjelenít a kijelzőn, amely végtelenül zavaró tud lenni produktív feladatvégzés közben, ráadásul az értesítések esetleges előnézeteit bárki olvashatja anélkül, hogy magát a Messages / Üzenetek programot megjelenítené.

Alkalmazásonként külön-külön lehetőségünk van arra, hogy az értesítések paramétereit szabályozzuk.

A System Settings / Rendszerbeállítások programban a Notifications / Értesítések be tudjuk állítani, hogy egy program milyen figyelmeztető ablakot dobjon be: None / Semmi, Banners / Szalaghirdetések, Alerts / Jelzések.

Amennyiben egy program részéről nem kérünk értesítéseket, úgy a None / Semmi opciót kell kiválasztani. Ilyenkor a program megnyitásával és megtekintésével tudjuk ellenőrizni annak tartalmát, illetve természetesen az ikonon megjelenik az újdonságra utaló szám piros körben, tehát a korábbi jelzést az újdonságra nem befolyásolja a beállításunk, csak az értesítések jellegzetes megjelenése marad el.

A szalaghirdetés (Banner) és a jelzés (Alert) között annyi a különbség, hogy a jelzés két gombot is tartalmaz, a Close / Bezárás (valójában megjelenítés) és a Snooze / Szundikálás (valójában az üzenet nyugtázása, de a megnézés aktuális kihagyása) gombokat, és csak valamelyikre kattintva tűnik el, míg a szalaghirdetés csak megjeleníti az üzenetet, majd magától eltűnik akár felhasználói interakció nélkül is.

A szalaghirdetésre kattintva megjelenik az adott figyelmeztetés tartalma, tehát új levél esetén a Mail program Inbox / Bejövő fiókja, benne a levéllel. Hogy mely programnál melyik a praktikus, azt minden felhasználó el tudja dönteni magának néhány nap használatot követően.

Kritikus elemet képez a Messages / Üzenetek alkalmazás, amelynek aktív felhasználóit idővel zavarhatja, hogy mindig minden egyes üzenet tartalma értesítés formájában is megjelenik.

Ezt természetesen a Messages / Üzenetek programot kiválasztva a listából módosítani tudjuk.



Itt kipipálhatjuk, hogy jelenjenek meg értesítések lezárt képernyőn (Show notifications on lock screen), illetve az értesítési központ felületén is (Show in Notification Centre).

Hogy új üzenetünk van, azt a Messages / Üzenetek alkalmazás ikonja is tudja jelezni a rajta megjelenő, piros körben lévő fehér szám formájában - a szám az új, még olvasatlan üzenetek mennyiségét jelöli. A nagyon elszánt és sok üzenetet váltó felhasználók számára a macOS akár hangjelzést is tud kiadni (Play sound for notifications) - ez a Messages / Üzenetek programban beállított üzenet érkezési hang.

Megjegyzés: Hang effektus ténylegesen csak akkor lesz hallható, ha a Messages / Üzenetek program Settings / Beállítások felületén a Play sound effects / Hangeffektusok használata opció aktív, és ott ki van választva valamilyen hang.

További lehetőség az értesítések csoportosítása (Notification grouping), amely révén nem egymás alatti, időrendben összegyűlt több ezer értesítésünk keletkezik a Mac napi használata során, hanem egy alkalmazás értesítései egy csokorba vannak gyűjtve. A csoportosítás hagyható önműködő (Automatic) állapotban - ekkor a rendszer által alapértelmezett alkalmazások szerinti és időrendi csoportosítás él -, beállítható alkalmazások szerint (By Applications) - ekkor az időrend kizárásra kerül, és csak az alkalmazások szerinti gyűjtés él -, vagy kikapcsolható (Off), amikor visszatérhetünk a régebbi káoszhoz, az óránként több tucat értesítéshez.

Értesítések átmeneti kikapcsolása: Ne zavarjanak funkció (Do Not Disturb); Focus / Fókusz
Az értesítések megjelenítése legkönnyebben az Option (Alt) billentyű nyomva tartása mellett a rendszer jobb felső sarkában lévő dátum felületre kattintva kapcsolható ki. Ha az Option (Alt) billentyűt lenyomjuk, egy kis hold jelenik meg a menüsoron, amely arra utal, hogy kikapcsoltuk az értesítéseket. A hold ikonra kattintva ezt tudjuk módosítani egy órás időtartamra, estig (ez a szimbólum alapján a naplemente idejét jelenti, de naplemente után 23 órát értelmez a rendszer), vagy az alapbeállítás másnap reggel 7 óráig. Ez azt jelenti, hogy eddig az ideig semmilyen értesítés nem jelenik meg a Mac képernyőjén.

Az értesítések másnap azért kapcsolnak vissza, hogy ha elfelejtenénk a manuális visszakapcsolást, ne maradjunk le semmi fontos dologról.

Az Apple a macOS Mavericks megjelenésével (az iOS 7 fejlesztésével párhuzamban) bemutatta azt a szolgáltatást, amely révén a felhasználók megadott időszakokra kikapcsolhatják az értesítéseket. Ha például éjjel aktív a számítógépünk, de nem akarjuk, hogy felvillanjanak értesítések, esetleg hangjelzések zavarják az álmunkat, akkor aktiválhatjuk, hogy például este 22 óra és reggel 7 óra között ne üzemeljen a funkció.

Ezt a System Settings / Rendszerbeállítások program Focus / Fókusz felületen van mód aktiválni: itt megadható szabadon, hogy mely időszakban ne zavarjanak. Ha például 16 és 18 óra között nyelvórán vagyunk, szintén kikapcsolható a zavarás.



Ugyanitt tudjuk szabályozni, hogy fogadjunk-e FaceTime hívásokat a Do Not Disturb / Ne zavarj időszakban. Alapbeállítás szerint senkinek sem engedünk ebben az időszakban hívást, de megadhatjuk például, hogy az iPhone készülék gyorshívás listáján lévő személyek (Favorites / Kedvencek) hívhassanak akkor is, amikor az értesítéseink le vannak tiltva a nyugodt pihenésünk érdekében. Vagy engedélyezhetjük, hogy bárki tudjon hívni (Everyone / Mindenki).

További okos opció az ismételt hívások átengedése (Allow repeated calls). Ennek lényege, hogy ha valaki egynél többször hív a tiltott időszakban, akkor a Mac a második hívást átengedi annak érdekében, hogy ne maradjunk le sürgős hívásról. A rendszer tehát feltételezi, hogy aki másodszor is telefonál, annak fontos mondanivalója lehet.



Az értesítési központ testre szabása
A macOS Big Sur operációs rendszerben jelentősen megváltozott annak a felületnek a működése, amelyen az értesítési központ felületét igényeink szerint alakíthatjuk.

A testre szabáshoz meg kell nyitnunk az értesítési központot a jobb felső sarokban a dátumra és időre kattintva. E felület alsó részén az Edit / Szerkesztés gomb a kulcsa a macOS értesítési szerkentyűinek: a naptár, óra, jegyzetek, fényképek, podcastok, emlékeztetők, képernyőidő, részvények és időjárás rendszerfunkciói közül van lehetőségünk kicsi, közepes vagy számos esetben nagy méretű elemet bekapcsolni.



Ezen a felületen így módunk van például a Photos / Fotók alkalmazás legújabb emlékét megtekinteni, figyelni a részvényárfolyamokat, amelyek érdekelnek, a világ számos óráját látni, a legfrissebb jegyzeteink előnézetét megtekinteni természetesen eszközök közötti iCloud szinkron funkcióval felvértezve.

Az App Store internet alapú alkalmazás áruházból elérhető számos alkalmazás rendelkezik ilyen kiegészítővel, vagyis nem csak a gyári néhány opció helyezhető ki az értesítési központ felületére, hanem utólagosan telepített alkalmazások tudása, részfunkciói is.

Weblapok értesítési funkciói

A macOS Mavericks egyik újdonságaként mutatta be az Apple 2013. végén a Safari weblap értesítéseket. A szolgáltatás lényege, hogy ha egy-egy kedvelt és gyakorta nézett lapon újdonságok jelennek meg, akkor egyetlen engedélyezést követően mindig kapunk értesítést arról, ha a lapon új tartalom vár ránk.

A szolgáltatás nem annyira kötődik a System Settings / Rendszerbeállítások programhoz, mivel ott csak a megjelenés típusát tudjuk állítani, mégis az értesítés témába vág. Beállításait a Safari programmenü Settings / Beállítások parancsára megnyíló ablak Websites / Webhelyek felületén tudjuk elérni: itt láthatjuk az összes olyan lapot, amely valaha az engedélyünket kérte arra, hogy tartalmakat jelenítsen meg az értesítési központunkban. Bármely lap engedélyét megvonhatjuk, és az Allow / Engedélyezés állapotról a Deny / Tiltás állásra kapcsolhatjuk át. Lehetőségünk van törölni is egy lapot a listáról, ekkor azonban újra engedélyt fog kérni, ha meglátogatjuk. Törölni az adott lapot kijelölve a Remove / Eltávolítás gombra kattintva tudunk, vagy a Remove All / Mind törlése gombra kattintva tudjuk teljesen üríteni a listát.



Amennyiben nem szeretnénk, hogy bármely weblap értesítések küldésére kérjen engedélyt, akkor az ablak alján lévő opció (Allow websites to ask for permission to send push notifications) deaktiválásával tudjuk tiltani az efféle kéréseket.

Miként építheti bele egy fejlesztő a weblapjába az Apple Push Notification szolgáltatást?
Íme egy angol nyelvű cikk egy szakblogon a témáról…



© MacMag.hu Cikk: Birincsik József, 2012. 08. 27.
Frissítve: 2014. V. 7. (macOS Mavericks; Retina; Web; Share) | 2015. április 30. 20:48 (Yosemite; Notification widgets); 2023. február 6-7. (macOS Ventura)



 



 


     Keresés a lap tartalmában a Google motorja segítségével: