Finder ismeretek ekönyv
Nagy részletességű, 51.000 szavas elektronikus kiadvány az Apple Books Store-ban a Finder felületről a macOS Ventura operációs rendszerre vonatkozóan.
Üdvözöljük a MacMag.hu lapján!
Ez a weblap az Apple technológiával kapcsolatos megoldásokat, oktatóanyagokat, termékeket és lelkes Macintosh felhasználókat ismertet a magyar Mac közösség részére.
Britanniai látogatása alkalmával az Apple ügyvezetője, Tim Cook találkozhatott Vilmos wales-i herceggel, a brit trónörökössel, illetve feleségével, a királyi család talán legnagyobb figyelemmel kísért személyével, Kate Middleton wales-i hercegnővel. Bár az esemény protokoll találkozónak tűnhet, több közös témája is van az érintetetteknek. Vilmos herceg az Apple Fitness felületen kocogás vagy séta közben hallgatható celebritás beszélgetések során beszélt a lelki egészség fontosságáról, többek között édesanyja elvesztésének feldolgozásáról, a testmozgás e téren kedvező hatásairól.
A közelmúltban pedig New Yorkban vett részt egy környezetvédelmi és klímaváltozási konferencián, apjával együtt ugyanis elszánt védői a bolygónak és zöld gazdaság hírnökei. E téren tehát átfedés található az Apple törekvéseivel. Tim Cook két Apple szatyrot is szállított a hercegi párnak, amelynek vélhetőleg valamilyen különleges ajándék volt megtalálható.
Tim Cook bejegyzése az X platformon…
Bár a fejlesztői bétákat telepítő felhasználók számára már elérhető az iOS 17.1-es verzió, egyes vélemények szerint akár már az iOS 17.0.3-ban megjelenhet az a frissítés, amely megoldja az iPhone 15 Pro széria túlzott melegedését, amelyre az Apple is hivatalosan reagált. A cég megnövekedett háttéraktivitással magyarázza a rendellenes melegedést, amelytől ugyan nem melegszik túl a készülék, de melegebb, mint a megszokott. Általánosan jellemző, hogy külső fejlesztők alkalmazásai futnak úgy, hogy túlzott erőforrásokat használnak, és ez az oka annak, hogy ilyen nagy mértékű terhelés éri az iPhone készüléket. Az Apple így várhatóan szigorít ezen alkalmazások háttérben való futásán, illetve esetlegesen kilépteti majd az iOS őket. Azt az Apple egyértelművé tette, hogy nem az A17 Pro chip az oka a melegedésnek, és semmiképpen nem gondolkodnak olyan megoldásban, hogy a processzor teljesítményét visszavennék. Egyértelműen szoftveres okai vannak a melegedésnek, ahogyan a témához minimálisan értők már jó előre feltételezték.
A Forbes kérdezett rá az esetre közvetlenül az Apple-nél…
Az első iPhone 15 Pro vásárlók arról panaszkodnak az Apple-nek, hogy a készülék bizonyos használat mellett túl forró: az eszközök videó készítés, webböngészés, illetve töltés közben melegedtek fel sok felhasználó szerint túlzottan, noha ezek a körülmények általában terhelik a technikát. Kaliforniában, ahol egyébként is meleg van, kifejezetten része az életnek, hogy a kezünkben tartott, aktív hűtés nélküli műszaki cikk nagyobb teljesítmény igény esetén felmelegszik. Az Apple még nem reagált a jelenségre, de a céges kommunikációban mellőzik a túlmelegedés fogalmának használatát - ez érthető, mivel túlmelegedve a készülék előbb korlátozza bizonyos funkcióit, aztán pedig kikapcsol, hogy le tudjon hűlni. Itt ilyesmiről nincsen szó, egyszerűen a készülék érzete nagyon meleg.
A kérdéskörre a főként PC-s kiegészítőket gyártó Razer cég reagált, és kiadott egy szépnek csak nagyon szűk szubkultúrában nevezhető MagSafe csatlakozós aktív ventilátort, amely levegőt fúj a készülék hátára, illetve egy alumínium alapanyagú hőelvezető réteget is tartalmaz egy kicsiny ponton, ezáltal hűtve az eszköz MagSafe gyűrű belsejében lévő részét. A ventilátor 7 lapáttal rendelkezik, csendesen de nagy hatékonysággal végez hűtést a gyártó ígérete szerint, alap esetben az iPhone akkumulátora látja el, de rendelkezik USB-C kábellel, amely révén külső forrásból tud áramhoz jutni és tölteni is a készüléket, miközben hűti azt.
A Cult of Mac írása a várható frissítésről… A Bloomberg írása a témában… A Razer MagSafe ventilátor terméke RGB színekkel
A Bloomberg véleménycikke hivatkozik bizonyos kutatási adatokra, amely szerint az Apple valóban komoly lépéseket tesz a klímaváltozás elleni harcban. Arról folynak viták a szakmában és a politikában, hogy az emberi tevékenység milyen mértékben van hatással a bolygó éghajlatára, mindettől függetlenül azonban az egy kedvező törekvés, hogy a gyártás és használat során kevesebb káros anyag kerüljön kibocsátásra, lehetőleg használjuk fel újra a régi műszaki cikkekből keletkezett hulladékot nyersanyagként, és ne bányásszunk újabb ásványokat, ha nem muszáj. Az Apple e téren egyre komolyabb fejlesztéseket hajt végre: a könnyebb részén már túl van, hiszen a termékek nagy része alumínium vagy titán, amely anyagok kiválóan újrahasznosíthatóak, így e területen megfelelő nyersanyag mennyiséggel elérhető a teljes mértékben körforgásos gazdaság - kihívást az jelent, hogy az alumíniumot éppen ezen paramétere okán mások is újrahasznosítják, így kevesebb az olyan hulladék nyersanyag, amit az Apple megszerezhet a gyártás során. A titán esetén is hasonló a helyzet, ráadásul ott a források végesek, de az Apple-nek 2030-ig van saját maga által szabott határideje a rendszer kialakítására. Hasonlóan szerencsés alapanyag az üveg, amely szintén korlátlanul újrahasznosítható. A nagyobb kihívást az apróbb komponensek jelentik, amelyek számos speciális anyagot és gyártási eljárást igényelnek. Tim Cook azonban a szeptemberi eseményen elmondott, rezzenéstelen arcú programbeszédében nyilván azzal is tisztában van, hogy 7 év alatt rengeteg kutatás és fejlesztés ad módot arra, hogy ezekkel a kihívásokkal megküzdjön a cég, és ténylegesen bezárják a gyártási körforgást.
Az Apple beszállítói láncának tagjai is lelkesen vesznek részt a Bloomberg szerint az átállásban, amelynek a szakemberek szerint az az oka, hogy míg az Egyesült Államokban inkább csak extrém erős viharok és a Csendes-óceánon a partokhoz úszó szemét formájában van nyoma az emberi tevékenység káros hatásainak, addig a beszállítói láncokat biztosító Távol-Keleten az emberek a bőrükön érzik az éghajlat változásait: egyre nagyobb kilengések jellemzik a klímát, az egyik évben súlyos aszály, a másikban történelmi rekord árvizek okoznak kihívásokat.
A cikk megemlíti azt a problémát is, hogy a szállítási nehézségek okán a gyártás nem földrajzilag szétszórva, hanem egyre inkább koncentrálva zajlik, és az időjárási kilengésekben vitathatóan szerepet játszik az, hogy vannak nagyon összetömörült, sűrűn lakott részek, ahol az emberi tevékenység koncentrálva állít elő több hőt az alsó légkörben, amely valóban vad légköri jelenségeket idézhet elő - heves viharok, felhőszakadások. E problémakörrel azonban egyelőre nem foglalkoznak a globális vállalatok, amelyek a széndioxid kibocsátásban látják a bajok fő forrását, így annak csökkentésére koncentrálnak.
Az Apple, mint a távol-keleti gyárak nagy megrendelője, anyagilag érdekelt abban, hogy ezek a helyzetek normalizálódjanak, és a cég valóban rendelkezik azzal a tőkével, hogy akár több évtizedes megtérülésű energetikai és infrastruktúra beruházásokat kezdeményezzen, amelyek várhatóan gyorsan idéznek elő kedvező változásokat a klímaváltozás lokális hatásaival szemben - zárja gondolatsorát a Bloomberg cikke.
A Patently Apple írása a Bloomberg cikke alapján… Az Apple környezetvédelmi lapja… Az Apple 2023-as környezetvédelmi jelentése PDF-ben…
Egyes BMW tulajdonos felhasználók arról számoltak be, hogy a gépjármű vezeték nélküli töltője képes arra, hogy töltés közben végleg kiiktassa az iPhone Apple Pay chipjét, amelynek köszönhetően a felhasználót fizetési kísérlet közben a Could Not Set Up Apple Pay / Az Apple Pay nem állítható be hibaüzenet fogadja.
Az Apple ezeknek a felhasználóknak garanciás keretek között cserélte a telefonját, mivel valóban elromlott az NFC chip, ám az autó töltőjének újbóli használata ismét előidézte ezt a hibát, így bezárult a kör. Érdekesség, hogy az iPhone 13 és iPhone 14 széria esetén nem fordult elő ilyen jellegű hiba, illetve egyelőre nem tudni, hogy pontosan melyik BMW modellek azok, amelyek vezeték nélküli töltője megöli az iPhone NFC chipjét. Egyelőre egyik cég sem kommentálta hivatalosan a hibát.
A rémhír a MacRumors.com oldalon…
A PhoneBuff csapata lelkesen földhöz vagdosott egy iPhone 15 Pro Max modellt, amelyet összevetettek egy Samsung Galaxy S23 Ultra készülékekkel, csak a szemléltetés kedvéért. A drámai képsorok alapján az iPhone egyébként meglepően jól bírta a kiképzést, jó minőségű tokban sértetlenül működött, alapvetően a hátán lévő üveg sérült. Érdekesség, hogy a szándékos kijelző betörés esetén is tovább működött a kijelző érintésérzékenysége, vagyis a funkciót életképesek maradtak a törések ellenére is. Fontos azonban kiemelni, hogy a telefont megfelelően védő tokban tudjuk igazán tartósan használni, az Apple marketing üzenetei, mint a Ceramic Shield és az űrkutatásbeli titán alkotóelemek nem jelentenek védelmet akkor, ha a telefon mondjuk kijelzővel lefelé egy apró kavicsra esik rá.
A tesztvideó a YouTube-on…
Az Apple ügyvezetője ellátogatott a Battersea Power Station legendás helyszínére, amely most közösségi központ, megmentésében az Apple-nek is jelentős szerepe volt, és azóta is itt működik a cég Nagy-Britanniában lévő telephelye, valamint néhány szinttel lentebb egy Apple Store is. A látogatás célja az volt, hogy az Apple Inc. 40 éves brit jelenlétéről emlékezzen meg, egyúttal kitüntesse a bolti dolgozók teljesítményét a személyes megjelenéssel. Tim Cook társaságában utazott Deirdre O'Brien is, aki a személyzetért is felelős alelnök a cégen belül. Cook az X oldalán egy vidám életképpel emlékezett meg a látogatásról.
A Tim Cook által megosztott kép az X portálon…
Nagy áttörések nélkül, több hónapos béta tesztelési lehetőség után immáron a végleges, nyilvános változata is elérhető a macOS Sonoma operációs rendszernek, amely fő újdonságait az Apple a szerkentyűk (widget) újbóli megjelenésével és látványos képernyővédők bemutatásával hangsúlyozza. (A widgetek a Mac OS 10.3 „Panther” operációs rendszerben már korábban megjelentek, mint lehetőség. Aztán kihaltak. Most ezek újra megjelentek és beépíthetőek a háttérképbe.)
Fontos újdonság a videókártyák erejének kiaknázása révén, hogy például egy FaceTime beszélgetés során lehetőségünk van valamelyik alkalmazásunk képét berakni a háttérbe, továbbá egyes kézmozdulatokra a FaceTime bizonyos vizuális tartalommal reagál - például a kezünkkel szívet formálva szívecskék röpködnek a képen.
Az új rendszer számos, még elfogadható teljesítményű gépen nem fog futni, így az iMac modellek esetén csak a 2019-es és újabb, a MacBook Air esetén csak a 2018-as és frissebb, a Mac mininél szintén a 2018-as és modernebb gépeken fut majd.
Az Apple hivatalos közleménye…
A MacMag.hu 2002. február óta számol be a Mac világ friss híreiről. Régebbi írásaink a felnyíló menüből választhatók ki.