Az elektromos basszusgitár egy, az elektromos gitárral szoros rokonságban álló hangszer, amely azonban számos paraméterében eltér, és kifejezetten a mély hangok megszólaltatására van megalkotva. Húrjai a klasszikus elektromos gitárok húrjainál egy oktávval mélyebbek, vastagabbak, mint a gitárhúrok, nagyobb a rögzítőhúr hosszúsága, és általában négyhúros kivitelűek. A hangszer az 1950-es években jelent meg, és döntően a ritmusszekció része, de a jazz és funk stílusokban szólóhangszerként is találkozhatunk vele.

A basszusgitárok nagy többsége, mint az elektromos gitároknál általában klasszikus nagy méretű jack csatlakozóval, esetleg XLR csatlakozóval, nagyon ritkán, főként a számítógépek tanulásra alkotott példányok USB-n juttatják ki a hang jelét. A Mac - az USB kivételével - önmagában nem képes ezt a jelet feldolgozni, hanem szükséges egy dedikált hardver egység, kvázi egy külső hangkártya, amelyen gitár bemenet található. Erre azért van szükség, mert az basszusgitár értékelhető erő nélküli jelet bocsát ki csupán, ezért aztán szükséges egy olyan egység, ami digitálissá alakítja az analóg jelet, és a digitális információt már az olyan szoftverek, mint a MainStage - vagy a szintén Apple által jegyzett Logic Pro és GarageBand - képes feldolgozni, színesíteni, effektelni és hangszórók vagy keverő irányába továbbküldeni.



A Mac számára gitár beviteli lehetőséget az iJoe.hu kínálatában az IK Multimedia több terméke biztosít:
iRig HD 2
iRig Pro I/O
iRig Pro Duo I/O
AXE I/O
AXE I/O Solo

A MainStage felületén 3 híres basszusgitár-erősítő és kabinet hangszóró legendás hangja érhető el, illetve tehető egyénivé számos beépített hangszínszabályzó használatával. A MainStage basszusgitár-erősítő és hangszóró párokat kínál, de ezek vegyíthetőek is. A szoftver ezt Bass Amp Designer névvel jelöli, és az effektusok (Audio FX) között érhetjük el.

A MainStage az új produkciók létrehozása során lehetőséget ad arra, hogy a Guitar Rigs kategóriából a Bass Amp opciót választva kifejezetten az basszusgitárok megszólaltatására alkalmas szoftveres környezetet nyissunk meg.



Tipp: A gitáros produkciókban alkalmazhatunk különféle pedálokat, torzító- és effektpedálokat, úgynevezett stompboxokat, amelyeket a MainStage szintén támogat, de ezekről külön írásműben ejtünk szót.

Az új produkció létrehozásakor egy ’60s Combo feliratú munkafelületet látunk, a Perform nézetet elhagyva pedig az első Channel Strip sávján találjuk a Bass Amp effektust, amelyet kiválasztva testre szabhatjuk a rendelkezésünkre álló hangzások alapján a saját basszusgitár-játékunk hangját.



A Bass Amp effektus nevére kattintva tehát szabályozható, hogy milyen virtuális erősítőt és hangszórót, illetve mikrofont használjunk a basszusgitár hangjának mintavételezéséhez. Ezek mind-mind virtuális paraméterek, de a MainStage az Apple szoftveres képességei okán törekszik arra, hogy valósághűen képezze le a sokszor régi hangtechnikák hangját: a régi, 1960-as évekből származó erősítők és hangszórók hangja zajos, ugyanakkor kellemesen meleg hangú, míg az újabb típusok tiszták, modern hangjuk van.

Az Amp Designer paletta alsó részén felnyíló menüket találunk: Model, Amp, Cabinet és Mic opciók szerint. Ezek segítségével választjuk ki azokat a virtuális hardvereket, amelyek meghatározzák a basszusgitárunk jelének hangzását. (Itt található egy Amp és Direct Box kapcsoló is, amelyről kicsit később ejtünk részletesebben szót.)



Már itt fontos kiemelni, hogy a hangerőt két helyen kell szabályoznunk, amelynek az az oka, hogy ennél a típusú hardvernél komoly túlvezérlési veszélyek merülhetnek fel. Emiatt a paletta jobb alsó részén van egy Output csúszógomb, amely a kimeneti hangerőre utal, míg a potméterek sorában - amelyeket rövidesen részletesen is bemutatunk - egy Master potméter kapott helyet, amely a virtuális erősítő modell által továbbküldött jel erejét határozza meg, és alap esetben nulla értéken van, amelyet finoman hangosítva tudjuk elérni a kívánt hatást. Fontos, hogy ezekkel a szabályozókkal tudatosan és kellő finomsággal bánjunk, mert a túl intenzív használat esetlegesen kárt okozhat a hangszóróban, fülhallgatóban vagy akár a hallásunkban is!

A MainStage lehetőséget ad arra, hogy a modellek - erősítő, hangfal és mikrofon összeállítások - helyett egyéni módon válasszunk ki erősítőt, hangszórót és mikrofont. Ezekkel a módszerekkel izgalmas kísérleteket hajthatunk végre a hangzás terén.

Erősítők a MainStage kínálatában
A MainStage három erősítő modellt és nyolcféle kabinet hangszórót kínál a kombinációk összeállítására, továbbá három kategóriában kínál a mintavételezésre szolgáló virtuális mikrofon modelleket.

A Classic Amp egy 300 wattos csöves erősítőt emulál 1969-ből, amely nagy erejű, az alapokat meghatározó mélyek alkotására szolgál. A Flip Top Amp hatcsöves basszus erősítő hangját idézi fel precízen hangolt, zárt kialakítású kabinet hangszóróval kiegészülve, ezáltal zenei stílusok széles köréhez használható. A Modern Amp egy 12-csöves, 360 wattos erősítőt mintáz 1989-ből, amely nagyon dallamos játékokhoz ideális számos stílus esetén.

Mikrofonok a mintavételezéshez
A MainStage háromféle mikrofont kínál a basszusgitár-erősítőhöz kapcsolt kabinet hangszóró hangjának mintavételezéséhez. A Condenser 87 egy német gyártmányú, stúdiókban használt kondenzátormikrofon, amely részletes, áttetsző és jól kiegyensúlyozott hangot rögzít. A Dynamic 20 egy népszerű amerikai kardioid mikrofon stílusát hivatott felidézni, és remek megoldás a rockzenéhez, illetve bármilyen produkcióhoz, ahol a basszusgitár sávjának nagyobb hangsúlyt szeretnénk kölcsönözni. A Dynamic 421 egy német gyártmányú kardioid mikrofon, amely nagyon széles frekvenciatartományt rögzít, és a felső szólamokra helyezi a hangsúlyt.

Az egérkurzort a kabinet hangszóró fölé mozgatva a megjelenő palettán pozicionálhatjuk a mikrofon virtuális helyét a virtuális hangszóró előtt, ezáltal befolyásolva a mintavétel hangját.

Amp/Direct Box
A Bass Amp Designer kétcsatornás jelfolyammal működik: egy az előerősítő, egy pedig a D.I. doboz felé irányul. A D.I. az úgynevezett Direct Injection (vagy Direct Input, szokástól függően) rövidítése, amelyet a MainStage Direct Box névvel illet. Az erősítő beállító paletta alsó részén találhatunk egy csúszógombot, amely középállásban párhuzamosan mindkét irányba továbbítja a hangot. Bal állásban az Amp gomb aktív, és csak az előerősítő felé, jobb állásban csak a Direct Box gomb aktív, és csak a közvetlen beviteli hardver felé továbbít hangot az effektus.



A Direct Injection azt jelenti, hogy előerősített, de bármilyen effektus vagy torzítás nélküli jelet küldünk tovább. Ennek célja lehet a felvétel további feldolgozás céljából, vagy éppen a továbbítás valamilyen dedikált hardver irányába, esetleg más szoftveres effektus felé.

Tipp: Az IK Multimedia Z-TONE DI terméke hardveresen is lehetőséget ad arra, hogy az elektromos és basszusgitár hangját effektelési céllal továbbvigyük a számítógép felé, illetve a nyers, előerősített, de teljesen tiszta hangot rögzítsük vagy más eszközzel effekteljük.
Bővebben az IK Multimedia Z-TONE DI termékéről…

A MainStage párhuzamosan alkalmazza mindkét csatornát, amennyiben manuálisan nem változtatjuk a kapcsoló állapotát.

Amennyiben az a cél, hogy a MainStage ne alkalmazza egyik jellegzetes erősítő hangképét sem a basszusgitáron, a Model felnyíló menüből kiválaszthatjuk a Direct Box elemet, vagy az effektus paletta alján a csúszógombot jobbra állíthatjuk, vagy ott kattinthatunk a Direct Box gombon.

A MainStage ekkor egy klasszikus megjelenésű, amerikai gyártmányú D.I. hardver virtuális változatát bocsátja rendelkezésünkre, amely képes fokozni a bemeneti jelerősséget a Boost potméterrel, valamint a HF Cut gomb bekapcsolásával a magasabb hangokat áteresztő szűrőt alkalmaz annak érdekében, hogy az alsó tartományt szennyező zajokat szűrje.

A Tone potméter kapcsolóként működik, amelyet egyrészt az alatta lévő On gombbal be kell kapcsolni a használathoz, ezt követően pedig hat különféle hangszínszabályozót érhetünk el a segítségével, amelyek számozva vannak.

1 - Mínusz 6 decibel csökkentést hajt végre a 100 Hertz és 10 kHz közötti tartományban, legerősebben hagyva a 800 Hz körüli tartományt.
2 - Kifejező mínusz 24 decibel visszavételt alkalmaz 100 Hz és 10 kHz között V alakú visszavétel formájában, és legerősebben a 800 Hertz körüli frekvencia tartományt hagyja.
3 - Mínusz 3 decibel visszavételt érvényesít 100 Hz és 10 kHz közt, és legerősebben a 800 és 1200 Hertz közötti tartományt hagyja.
4 - Összetett hangszínszabályozó, amely egyrészt mínusz 3 decibellel gyengítő az 1 kHz és 10 kHz közti tartományt, főként 8 kHz környékén. A 60 Hertz és 1 kHz közti tartomány 1 vagy 2 decibellel erősödik megtartva a hangok elkülönülését. A 10 kHz fölötti hangok 3 decibel erősítést kapnak. Ez a hangszín jól illik az akusztikus és vonós hangszeres zenékhez.
5 - Erőteljesen felfelé ívelő hangszínszabályzó, amely 10 Hertz-nél -24 decibellel gyengíti a jelet, 900 Hertzet elérve viszont már 3 decibellel erősíti, a kettő között pedig szép ívet ír le.
6 - Szintén látványos ívű hangszínszabályozó görbe, amely 10 Hertznél -24 decibellel gyengít, 900 Hertz környékére pedig már 3 decibellel erősíti, közte pedig ívelt. 10 és 20 kHz között 6 decibelnyi ívelt eséssel éri el a nulla értéket. Basszusgitár esetén ez a leginkább kézenfekvő beállítás.

Erősítők beállításai
A basszusgitárok virtuális erősítői sokkal több beállítási lehetőséggel bírnak, mint a klasszikus elektromos gitár erősítők. Közvetlenül az erősítőre vonatkozó beállítás - tehát nem effektus vagy hangszínszabályzó - a Bright kapcsoló, az I és II csatornák közti váltógomb, a Gain potméter, a Master potméter és az Output jelzésű csúszógomb.

A Bright opció bekapcsolása azt jelenti, hogy nem a normál basszus jelet rögzítjük és küldjük tovább a jelfolyamon, hanem hozzáadjuk a közép és magas értékeket is a dallamhoz. (Mivel ez befolyásolja a hangzást, a hangszínszabályzók közül a Bass potméterrel tudjuk ellensúlyozni a hatást.)



A Master potméter fentebb már említésre került: ez az előerősített, effektelt jel továbbvitelére vonatkozik a virtuális hangszórók irányába. (Amennyiben a Cabinet felnyíló menüből a Direct PreAmp opciót választjuk, a kimeneti jel az Amp/Direct Box keverő irányába kerül továbbításra, és a Master potméter a virtuális előerősítést végzi, annak intenzitását szabályozza.)

Az I és II jelölésű váltókapcsoló kettő csatorna között vált: az I-es csatorna aktív, az előerősítés értéke 0 decibel. A II-es csatorna passzív, ott az előerősítés értéke -15 decibel.

Effektusok az erősítőkön
A Bass Amp Designer effektus módot ad többféle hangszínszabályozó megoldás alkalmazására, továbbá lehetőséget nyújt kompresszor használatára is. Emellett egy különálló, külön bekapcsolható grafikus vagy parametrikus formátumban is elérhető hangszínszabályzó felülettel is rendelkezik.

A klasszikus Bass, Mid és Treble a nevüknek megfelelően a mély, közép és magas hangok arányára, erősségére vannak hatással a basszusgitár játékon belül. Hogy ezek egyáltalán alkalmazásra kerüljenek, azt egy dedikált ON/OFF állású gombbal tudjuk kapcsolni, majd a potmétereket ízlésünk szerint állítani. Emellett a potméterek fölött található egy kétállású LOW kapcsoló, amely a Bass potméter működésére van hatással, vagyis a mélyhangok hangszínszabályzását képes változtatni. Az 1-2-3 feliratú gomb a közép hangok arányát szabályozni képes MID potméter működésének módjai között vált három opció szerint. Míg a High kétállású kapcsoló a Treble, azaz a felső szólamok hangszínszabályzásának módozatait tudja befolyásolni.



A Compressor szintén külön kapcsolható be, majd potméterekkel szabályozható a működése. A kompresszor a dinamika tömörítését végzi annak érdekében, hogy a basszusgitár hangja jobban illeszkedjen a zeneműbe. A SOFT/HARD kapcsoló SOFT állása esetén a gitárhang felfelé ívelő része (attack) lassabb, míg a kitartás hosszabb, lágyabb. A HARD álláson a basszusgitár dallam szint értékei jól szabályozhatóak, így a sávok közé kellemesen simul be a basszusgitársáv. Ezek értékeit külön-külön képes szabályozni a COMP jelzésű potméter.

Megjegyzés: Mind az EQ, mind a COMPRESSOR esetén a felső részen lévő virtuális gombok hatnak elsődlegesen arra, hogy a potméterek miként szabályozzák majd a hangzást.

A Compressor effektushoz kapcsolóik egy különálló Gain potméter, amely a funkció beépített AutoGain képességét tudja fokozni vagy gyengíteni.



Mindegyik basszusgitár erősítőnél találunk egy tológombokkal illusztrált gombot, amely további hangszínszabályzási lehetőségeket nyit meg, és az erősítő előlapján kvázi egy kinyitott kis ablak mögött jelennek meg a beállításai. Kettő fajtája a grafikus hangszínszabályzó és a parametrikus hangszínszabályzó, amelyek között a TYPE feliratú váltógombbal tudunk váltani.

A grafikus hangszínszabályzó esetén frekvencia értékekkel jelölt tológombok sora jelenik meg, amely segítségével egyes tartományokat tudunk erősíteni vagy gyengíteni. Ez a klasszikus típusa a hangszínszabályzó működésének.



A parametrikus hangszínszabályzó potméterekkel rendelkezik, és a HiMid, illetve LoMid tartományok szerint kínál másfajta módot arra, hogy a magas és közép, illetve alacsony és közép tartományokat gyengítsük vagy erősítsük.

Ezek logikája esetén a sorrendnek jelentősége van: a Gain potméter arra a frekvenciatartományra van hatással, amelyek a KHz jelölésű frekvenciatartományon beállítunk. Gyengíteni a Gain mínusz érték felé tekerésével, erősíteni a Gain pozitív érték felé tekerésével tudunk az adott tartományon. A Q potméter a kiválasztott frekvenciatartomány szélességére utaló paraméter.

Találunk még itt egy PRE és POST állású váltógombot, amely azt szabályozza, hogy amennyiben a Compressor aktív (ON), akkor az itt elvégzett hangszínszabályzás a Compressor effektus hatása előtt (PRE) vagy után (POST) érvényesüljön.

© MacMag.hu | Cikk: Birincsik József 2023. május 8-9.

 



 


     Keresés a lap tartalmában a Google motorja segítségével: