A HFS+ a Mac operációs rendszerek saját fájlrendszer struktúrája, amely a Mac OS 8.1-ben jelent meg, de képességei révén már akkor előrevetítette az Apple sok később megvalósított üzleti és fejlesztési lehetőségét, azaz elmondható róla, hogy már a '90-es évek végén úgy alkották meg, hogy akár egy évtizeddel későbbi lépések végrehajtására is alkalmas legyen. Ezek tükrében elmondható, hogy a hierarchikus fájlrendszer (HFS) egy igen fejlett, jól átgondolt és fejlődésre teret adó struktúraként jelent meg.

Az Apple 2016-ban a macOS Sierra megjelenésével bejelentette új fájlrendszerét, a HFS+ fájlrendszert túllépő megoldását, az Apple File System (APFS) nevű új megoldását, amely sokféle korigényre reagál, és várhatóan újabb két évtizedig szolgálhatja majd az Apple szoftveres igényeit.

Mik a fő vonások?
A HFS+ fájlrendszert más néven Mac OS Extendednek nevezzük, aminek oka, hogy a HFS-t Mac OS Standardnak hívtuk. A HFS Plusz fájlrendszer 32 bites allokációs blokkokat használ, 255 karakteres fájlneveket tesz lehetővé, támogatja a Unicode fájlneveket, lehetőséget ad a meta adatok tárolására a fájlokhoz kapcsolva, támogatja a dedikált indítófájlok használatát, és ezáltal más operációs rendszer indítását egy Mac lemezéről, a legkisebb fájlmérete (azaz egy blokk mérete) 4 KB, a tárhely kapacitása pedig kettő a hatvanharmadikon byte.

32-bites allokációs blokkok
A fájlrendszer a lemezen lévő tárhelyet egyenlő részekre osztja fel, amiket allokációs blokkoknak nevezünk. A harminckét bites allokációs blokk azt jelenti, hogy kettő a harminchatodikon darab allokációs blokk címezhető meg, azaz hozható létre a lemezen, ami 4.294.967.296 darabot jelent. (Ezeket a fájlrendszer egyedi címmel látja el.) Ez lehetőséget ad arra, hogy kis méretű fájlokból óriási mennyiséget tároljunk egy akár nagyobb kapacitású lemezen is. Illetve egységnyi (nagy) tárkapacitásra több fájl írható, mivel a rendszer több allokációs blokkot tud megcímezni, így kevésbé kiforrott fájlrendszerekkel szemben itt sokkal kisebb az elveszett tárhely.

Az Apple a 32-bites allokációs blokkok lehetőségét már nagyon korán beépítette a rendszerébe, amikor még jóval 1 GB alatt voltak a tipikus merevlemezek. Ez az előrelátás eredményezte, hogy gyakorlatilag az elmúlt tíz évben nem volt szükség a fájlrendszer jelentős módosítására vagy lecserélésére, az napjainkban is tökéletesen szolgálja a felhasználókat.

A második remek dolog a hosszú fájlnevek használata, ami egyértelműen hasznos dolog, hiszen 255 karakter mindenki számára elegendő, hogy egyedi névvel illessen egy fájlt. Mindemellett az Apple Unicode támogatással segíti, hogy nemzetközi területeken is gondtalanul lehessen fájlokat elnevezni. Az ékezetes fájlok használatát tehát nem csak programok szintjén, hanem fájlrendszer szinten teljes mértékben támogatja az Apple. Ez azon PC-ről áttért felhasználóknak lehet megnyugtató, akik reflexből nem mernek ékezetes fájlneveket használni. (A HFS+ a '90-es évek közepén jelent meg, és már akkor magában foglalta ezeket a támogatásokat, amikor a piac nagyobb része még csak jövőbeli okos lehetőségnek vélte a Unicode-ot.)



Mindezzel párhuzamban a fájlrendszer támogatja a meta adat kiterjesztéseket, mert a HFS+ tervezésekor az Apple hasznosnak vélte "későbbi rendszerekben" a gazdagabb Finder élmény érdekében az ilyen módon történő háttér adattárolást. Bár a HFS+-ban ez már a '90-es években benne rejlett, csak a Spotlight technológia 2005-ös megjelenésével került a felszínre ez az alvó képesség. (A Mac OS 9-ben is volt tartalom keresési lehetőség, de arra a célra óriási méretű index fájlt hozott létre a rendszer, aminek igen komoly tárhely igénye volt, és a keresésre másodpercekig várni kellett.)

A HFS+ fájlrendszer korai támogatást mutatott megadott indítófájl használatára. A megadott indítófájl célja az volt, hogy a Mac el tudjon indulni olyan rendszerről, ami nem Mac OS, de HFS+ fájlrendszerű merevlemezre kerül telepítésre. (Manapság ugyebár a Boot Camp jelenlétében ez a dolog senkinek nem okoz meglepetést.)
Bővebben a Boot Camp megoldásról…

A 4 KB-os blokk méret az eltárolható nagyobb adat mennyiséggel (meta adat, hosszabb fájlnevek, több kiegészítő adat) van összefüggésben. Ez ugyan ritka esetekben pazarló (4KB-nál kisebb fájlok esetén),

Forrás: http://developer.apple.com/technotes/tn/tn1150.html






 


     Keresés a lap tartalmában a Google motorja segítségével: