OpenAI per: Az Apple egykori dolgozóit ijesztgeti
(július 18.)
Mint ismert, az Apple (ismét) beperelte az OpenAI céget, és most azzal vádolja az egyébként Apple Intelligence terén beépített ChatGPT funkció nyomán szerződéses partnerét, hogy kereskedelmi titkokat lopott el azon hardver termékének fejlesztéséhez, amely még nem jelent meg, és nem is tudjuk, hogy mi az. (Itt felmerül a kérdés, hogy ha az Apple tudja, hogy egy még nem kapható termékhez az ő tudását lopták el, akkor vajon nem az Apple-e az a cég, amelyik ipari kémkedést hajt végre?)
A per azért is pikáns, mert Jony Ive, az Apple egykori formatervezője és Steve Jobs barátja dolgozik az OpenAI hardver projektjén, tehát az intellektuális tulajdon helyett valószínűleg az ő fejéből előbukkanó ötletek lesznek azok, amelyek a hardver termék mögötti fejlesztési út alapjául szolgálnak, ezt pedig egy perben nehéz lesz kifogásolni. (Tegyük hozzá, hogy a ragasztott, nehezen vagy egyáltalán nem szerelhető, cserébe drága és műanyag esetén stabilan repedező, minden bizonnyal eleve túlárazottan piacra kerülő hardver termék veszteségéből nem biztos, hogy az Apple feltétlenül kérne, na de nem illik ilyen kritikusnak lenni a több millió burkolattörött MacBook modellt, a belülről porosodó iMac kijelzőket és a elhajtó iPhone 6 Plus modelleket is megálmodó formatervező zsenivel kapcsolatban.)
Az Apple most kisstílű üzemmódra kapcsolt a perben: 40 korábbi dolgozójának, akik most az OpenAI csapatát erősítik, levelet küldött azzal kapcsolatban, hogy gondolkodjanak, mielőtt az Apple-nél megszerzett ötleteket, megoldásokat másik cégnél próbálnák meg eladni, mert felelniük kell ezért a cselekedetért.
A dolog nem elegáns és nagyon sok gyakorlati értelme sincs a pszichológiai hadviselésen túl: Mivel az Apple már pereskedik, így a cég vélekedése szerint a jogsértés már bekövetkezett, tehát most felszólítani az egykori dolgozókat a jogkövetésre némileg megkésett. Másrészt az efféle zaklatás inkább csak a gyomorgörcs eszköze - mint amikor az ember tértivevényes levél értesítőjét veszi ki a postaládájából, és bár tudja, hogy semmi aggódni valója nincsen, mégis kellemetlen érzés a tájékoztató levél szelektív hulladékba dobásáig, hogy miféle eljárás miatt zaklatják…
Az Apple több korábbi dolgozója, főként ázsiai származású mérnökök dolgoznak most az OpenAI cégnél. Köztük van egyébként Tang Tan, aki 24 éven keresztül volt tervezőmérnök az Apple-nél, illetve Chang Liu, aki elektronikai tervező volt az Apple-nél. Mivel minden hardver termékben szükséges bizonyos alapvető funkciókat tervezni, minden bizonnyal az OpenAI okos hangszórója esetén is meg kell oldani, hogy az akkumulátor valahol elhelyezésre kerüljön, onnan áram menjen a hangsugárzóba, legyen valahol töltő port. Ezek azonban aligha képeznek kereskedelmi titkot, és valószínűleg a két szakember az ázsiai iskoláikból magukkal hozott tudást használja fel bármely munkahelyén.
Ami döbbenetes: Több mint 400 korábbi Apple dolgozó kapott állást az OpenAI cégnél, és az egész pernek az az alapja, hogy valaki biztos vitt valami tudást az Apple-től, amit az OpenAI majd felhasznál, tehát az Apple kártérítésre jogosult.
Valószínűleg nagyobb eséllyel indultak volna, ha megjelenik egy tényleges termék, és azt szétbontva szakértők megállapítják, hogy az USB-C aljzat forrasztását csak az Apple alaplapokon szokás úgy csinálni, tehát kereskedelmi titkok kerültek át egy riválisnak csak nehezen nevezhető másik szereplőhöz. Persze ott is felmerül a kérdés, hogyha az Apple-nek nincsen mobil hangszórója, akkor egy másik cég miért ne készíthetne olyan mobil hangszórót, amit az Apple is megalkothatott volna, ha érdekli a piacnak ez a szegmense?
Az Apple a rémisztő levelek kiküldése mellett felszólította az OpenAI céget, hogy hagyjon fel az Apple kereskedelmi titkainak felhasználásával a hardver fejlesztés közben, illetve a fentebb említett két szakembert a szerződéseik megszegésével vádolja. Az Apple jogi szóvivője szerint „csak a jégjegy csúcsát” tárták fel, azt azonban nem részletezik, hogy milyen legális úton sikerült e feltárást végrehajtani.
A MacRumors.com összefoglalója a témában…
A The Times of India írása a témában…

5 billió dollár fölött: Az Apple ismét a legértékesebb
(július 17.)
Egyelőre a befektetők nem aggódnak a drasztikus áremelések miatti forgalomcsökkenés okán, és valahogy furcsa tény, hogy amikor az Apple árat emel, utána mindig megugrik kicsit a forgalom. Mióta megtörtént az áremelés, 20%-kal emelkedett az Apple
részvények árfolyama 275 dollár fölé, és így a cég piaci értéke meghaladja az 5000 milliárd dollárt, vagyis az 5 billió dollárt, amellyel letaszította az NVIDIA céget az életről, és ismét a világ legértékesebb cégévé vált.
Ez a szám természetesen nem jelent tényleges vagyont, csupán a kibocsátott részvények aktuális árfolyamának összege, amely nyilván azonnal változna lefelé, ha a részvényeknek csak 2-3%-át egyszerre eladnák. Ennek ellenére kifejezi, hogy a részvényesek elképesztő mértékben bíznak az Apple-ben, üdvözlik a mesterséges intelligencia bejelentéseket, és annak ellenére, hogy a legszárazabb, újdonságokat jóformán teljesen nélkülöző WWDC-n vagyunk túl, továbbá tavasz eleje óta nem volt hardver frissítés, mi több, megszűnt a professzionális termékvonal csúcsát jelentő Mac Pro, az árfolyam töretlen.
A CNBC számolt be az első helyért folytatott csatáról…
Japánban drágultak az iPhone modellek
(július 17.)
Nem tudni, hogy mi okból, de a japán piacon az Apple 8-11,3% közötti mértékben emelte az iPhone modellek árát. Az iPhone 17e esetén 8%, az iPhone 17 Pro esetén 8,3%, az iPhone 17 esetén 10%, míg az iPhone 17 Pro Max modellnél 10,3% volt az emelés mértéke. Legnagyobbat az iPhone Air drágult, amely 11,3%-kal kerül többe.
Az emeléshez nem fűződött magyarázat, nem történt semmilyen adózási változás Japánban, ám a jelenség utal arra, hogy mi várható, hogyha megjelennek az új iPhone modellek, és a komponensárak emelkedése miatt az Apple ennél a termékkörnél is érvényesíti az új árakat.
A MacRumors.com a Japánt érintő iPhone drágulásról…
Az Apple emelte az Apple Music és az iCloud+ árát is
(július 17.)
Ha már a Mac és az iPad árak - illetve az újnak nem mondható HomePod és Apple TV modellek árai is - emelkedtek, az Apple igyekezett a szolgáltatások terén is éreztetni az ügyfélközpontúságot. Az iCloud+ árai csak nyolc országban emelkedtek: Japán, Egyiptom, Új-Zéland, Törökország, Nigéria, Vietnam, Fülöp-szigetek és Indonézia. Az áremelés mértéke országonként eltérő, és 11-55% közötti mértékű. Szerencsére más országban nem történt változás, így hazánkban az iCloud+ csomagokért nem kell többet fizetni.
Változott azonban globálisan az Apple Music és az Apple One egyes csomagjainak ára. Az alap csomag általában egy dollár vagy egy euró összeggel emelkedett, amely önmagában nyilván nem sok, de akinek 47 különböző előfizetése van, annál egy-két ilyen emelés érzékelhető. A családi csomag 3 dollárra/euróval emelkedett, míg a diák csomag 1 dollárral. Az Apple One alapcsomag ára nem változott, de a családi változat dollárral/euróval drágult. Az Apple a növekvő licencdíjakkal magyarázta a döntést, amelyek hatással vannak a globális piacra.
A Music Business Worldwide írása a témában…
A MacRumors.com az Apple Music árváltozásról…
A MacRumors.com az iCloud+ árváltozásról…
Szolgáltatófüggővé teszi egyes amerikai telefonjait az Apple
(július 16.)
Bár az okokat nem részletezte az Apple és az érintett szolgáltatók sem, de megszűnik az Amerikai Egyesült Államokban az a gyakorlat, hogy az Apple-től rendelt iPhone modellek szolgáltatói előfizetési konstrukcióban vásárolva kártyafüggetlenek. Szakértők szerint a döntés oka az lehet, hogy számos készüléknél a 24 hónapos előfizetési periódus során nem lettek fizetve az előfizetési díjak, ráadásul számos esetben konkrét visszaélési útvonal is épült ki a konstrukcióra: mivel a nem fizetett telefonok IMEI számát általában letiltják, tehát jó eséllyel más szolgáltatónál sem fog működni, ezért az élelmes elkövetők az így szerzett telefonokat leadták az Apple-nél beszámításra, amíg üzemeltek, az Apple ezeket nyilván nyomott értéken, de a kifizetett 50-150 dollárnál magasabb összegért átvette, és máris lehetett valami mást vásárolni, a szolgáltató pedig futhat a pénze után.
Most ez a képlet megváltozik, és az Amerikai Egyesült Államok visszalép Európa ezredforduló utáni évtizedébe, amikor is a szolgáltatón keresztül vagy szolgáltatással együtt rendelt telefonok szolgáltatóhoz rendelt, függő, más szolgáltatónál nem használható készülékek lesznek. Az Apple-től és a viszonteladóktól vásárolt, nem szolgáltatói kedvezménnyel megvett telefonok természetesen továbbra is kártyafüggetlenek maradnak.
Az Apple nem, de a szolgáltatók az előfizetés lejárta után általában lehetőséget adnak arra, hogy függetlenné tegyék a készüléket, vagyis felhatalmazzák az Apple-t, hogy az adott IMEI számot feloldja. Ez azonban nem a legkényelmesebb megoldás, hiszen sok esetben a felhasználó elfelejti, az új tulajdonos véletlenül pont ugyanannál a szolgáltatónál van, és csak évek múlva derül ki, hogy a telefon függő volt.
Mint ismert, az Amerikai Egyesült Államokban a személyazonosság igazolása nem olyan korszerű, mint Európában, amely a hitelezés terén számos visszaélésre módot ad, így a telefon vásárlásnál sem olyan könnyű felkutatni az elkövetőt, és behajtani a ki nem fizetett összeget. Valószínűleg a kontinensünk előnye ezen a téren összefügg azzal, hogy némi szolgáltatói sirám ellenére Európában kvázi eltörölték a kártyafüggőség gyakorlatát.
A MacRumors.com dolgozta fel a hírt…
Az Apple a saját fejlesztésű chipen túlra tekintve igyekszik behozni MI lemaradását
(július 15.)
A The Information jelentetett meg cikket abban a témában, amely az Apple igyekezeteire utal a mesterséges intelligencia hardverek fejlesztésének világában való lemaradás behozására - ez részben szertefoszlatja azt a képet, hogy az Apple tudatosan várt ki, sokkal inkább arról van szó, mint az internetes zenesugárzás világa esetén, hogy lemaradt, és most gőzerőkkel igyekszik utolérni a versenytársakat még akkor is, ha a verseny kimenetele egyelőre bizonytalan. (Jelenleg a mesterséges intelligencia cégek dollármilliárdok elfüstölésével működnek, nyereséget még nem termeltek, és a jelenleg elérhető termékek egyelőre nem vizionálnak mást. Az Apple természetesen más, hiszen sokkal szélesebb termékkörrel rendelkezik, amelyne
A MacMag.hu oldalt az
iJoe.hu Apple Kereskedés tartja fenn.
Cikkek, termékek a Mac világból:
Finder ismeretek ekönyv
Nagy részletességű, 51.000 szavas elektronikus kiadvány az Apple Books Store-ban a Finder felületről a macOS Ventura operációs rendszerre vonatkozóan.
Üdvözöljük a MacMag.hu lapján!
Ez a weblap az Apple technológiával kapcsolatos megoldásokat, oktatóanyagokat, termékeket és lelkes Macintosh felhasználókat ismertet a magyar Mac közösség részére.
Boot Camp és Windows 10 a Mac-en
Hány kijelzőt kapcsolhatok a Mac-re?
Apple videóadapterek kompatibilitása
Numbers: Képletek és függvények Aktuális szervizprogramok listája Apple termékek tisztítása
Ajánlataink:
Kapcsolat:
Birincsik József
Email: ijoe@ijoe.hu