A Thunderbolt az Intel által az Apple szoros közreműködésével kifejlesztett csatlakozó felület a számítógépeken, amely nagy sebességű adatátvitelt és nagy felbontású kijelzők kapcsolatát egyaránt biztosítja. Integrálva tartalmaz egy Mini DisplayPort formátumú videókimenetet és egy PCI Express alapú adatkapcsolatot, amely révén első generációja kétirányú 10 Gb/s sávszélességet, második generációja kétirányú 20 Gb/s sávszélességet biztosít. (Tervezési korában LightPeak néven volt ismert, ám márkaneve a Thunderbolt lett.)

A Thunderbolt szabvány szélesebb elterjedése érdekében annak harmadik generációját a szintén az Apple közreműködésével fejlesztett USB-C (vagy USB Type-C) formátumúra alakították át. Az USB-C formátum előnye, hogy kétféleképpen is becsatlakoztatható, nincsen alja vagy teteje a kábelnek, hanem egyenértékű, adaptív csatlakozófelülettel rendelkezik. Ez a szabvány immáron 40 Gb/s átvitelre alkalmas, és Thunderbolt 3 néven került alkalmazásra a gépeken. A Thunderbolt 3 a DisplayPort és a PCI Express kapcsolat mellett integrálja az USB 3.1 szabványt is, amely révén kiegészítők rendkívül széles körével kompatibilis, és feleslegessé teszi a számítógépeken a nagy méretű, 1998-ban megjelent USB (A) típusú csatlakozók alkalmazását.



Mac gépek Thunderbolt kapcsolattal
A Thunderbolt kapcsolattal felszerelt Mac gépeken egy kis vállám ikon található a port mellett, amelynek alakja megegyezik a Mini DisplayPort alakjával, amint a mellékelt illusztráción látszik.

Az Apple a következő gépeket szerelte fel Thunderbolt 1 kapuval:
MacBook Pro Early 2011, Mid 2012
MacBook Pro Retina kijelzős modellek (Mid-2012, Early 2013)
MacBook Air Mid 2011 és későbbi modellek
iMac Mid 2011, Mid 2012
Mac mini Mid 2011, Mid 2012, Late 2014

Ezen gépek vannak Thunderbolt 2 kapuval felvértezve:
MacBook Pro Retina (Late 2013, Mid 2014, Mid 2015)
• iMac (Late 2013, Late 2014, Late 2015)
Mac Pro (Late 2013)

A Thunderbolt 3 szabvány 2016-os bemutatása után az új gépek folyamatosan álltak át erre a technológiára:
• MacBook Pro (Late 2016, Mid 2017) és későbbiek
• iMac (Mid 2017) és későbbiek
• Mac mini (2018)
• MacBook Air (2018, 2019, 2020. eleje)
• Mac Pro (2019)
A Thunderbolt 4 szabvány az Apple Silicon váltással párhuzamban 2020-tól jelent meg:
• MacBook Pro 13" (M1) (kései 2020) és későbbiek
• iMac 24" (M1)
• Mac mini (M1)
• Mac Studio
• MacBook Pro 14"
• MacBook Pro 16" (Apple Silicon)


A Thunderbolt kapcsolat két szálat kínál, amelyek különálló szálak, és egyenként 10 Gb/s, a Thunderbolt 2 esetén 20 Gb/s, a Thunderbolt 3 és Thunderbolt 4 esetén 40 Gb/s átviteli sebességet kínálnak. A kapcsolat révén akár 6 eszköz láncba köthető, és a Thunderbolt 1 és 2 technológia 10 Watt tápellátást is képes biztosítani, így az alacsony fogyasztású eszközök külső tápegység nélkül csatlakoztathatók. A Thunderbolt 3 szabvány esetén itt is látványos fejlődés bontakozott ki: 100 Watt teljesítmény szállítása révén a Mac gépek töltése is ezen a kapun keresztül oldható meg.



A Thunerbolt 2 átviteli képességei révén alkalmas 4K felbontású kijelzők csatlakoztatására (3840 x 2160 képpont), míg a Thunderbolt 3 kapu (integrált DisplayPort 1.2 technológiája révén) pedig meghajt egy 5K-s kijelzőt is (5120 x 2880 képpont), vagyis új dimenziót nyit meg a professzionális videószerkesztés területén.

Thunderbolt Mac-ek és Apple Thunderbolt Display kapcsolatok
A Thunderbolt csatlakozós Mac gépek portjára legalább egy Apple Thunderbolt Display csatlakoztatható. Azon Mac gépek, amelyek két kijelzőt támogatnak Thunderbolt kapun keresztül, de csak egy Thunderbolt kapu található rajtuk, mindenképpen Thunderbolt alapú kijelző csatlakoztatásával, és a kijelzőhöz való újabb kijelző csatlakotzatásával képesek ezt a funkciót ellátni.



Megjegyzés: Az Apple Thunderbolt Display termék 2011-es bemutatását követően sosem frissült, végül 2016. nyarán az Apple megszüntette a gyártását és forgalmazását.

Azon gépek, amelyek Thunderbolt kapcsolattal rendelkeznek, de csupán Intel HD Graphics 3000 videóvezérlőjük van, egy darab Apple Thunderbolt Display vagy egyenértékű kijelző csatlakoztatására alkalmasak. Ilyen gépek a MacBook Air Mid 2011, MacBook Pro 13 Early 2011 és Late 2011, Mac mini Mid 2011 (2,3 GHz-es alap és 2 GHz-es szerver verzió).

Azon gépek, amelyeknek ennél jobb videókártyája vagy videóvezérlője van, és rendelkeznek Thunderbolt kapcsolattal, láncba fűzve két Apple Thunderbolt Display vagy egyenértékű kijelző csatlakoztatására alkalmasak. Ilyen például bármely Retina kijelzős MacBook Pro, bármely MacBook Pro 15 vagy 17", továbbá az iMac Mid 2011 vagy újabb, Mac mini Mid 2011 2,5 GHz-es verzió, vagy újabb modell, MacBook Air Mid 2012 vagy újabb modell.

A Mac Pro (Late 2013) asztali munkaállomás akár hat Apple Thunderbolt Display vagy egyenértékű kijelző csatlakoztatására kínál lehetőséget. Ugyanez a gép akár három 4K-s kijelző kapcsolatát is támogatja.



Megjegyzés: Bármely gép használata esetén a Boot Camp segítségével csak egy darab Apple Thunderbolt Display használható.

Az Apple Thunderbolt Display kapcsolata esetén a kijelzőhöz Mini DisplayPort kábellel vagy bármely adapterrel kapcsolt további kijelző nem támogatott! Vagyis az Apple Thunderbolt Display és rácsatlakoztatott HDMI kijelző elképzelés nem működőképes, az adaptereket és a Mini DisplayPort kijelzőket mindenképpen az alaplapi Thunderbolt csatlakozóra kell csatlakoztatni. Ennek oka, hogy a Thunderbolt adaptív módon használja a szálkiosztást, vagyis nem kötött módon van kiosztva, hogy egy bizonyos szálon megy a videó jel, a másikon pedig az adat, ráadásul az irány is felcserélődhet dinamikusan, ahogyan a rendszer igényli. A Mini DisplayPort ehhez képest kötött útvonalon küldi a jelet. Ezt a paramétert mindenképp vegyük figyelembe, mielőtt a munkafelületünket megtervezzük!

Pro Display XDR - Az Apple 6K felbontású kijelzője
Az Apple 2019-ben mutatta be a Pro Display XDR nevű kijelző termékét, amely 6K felbontású, és a Thunderbolt 3 és Thunderbolt 4 alapú gépekkel kompatibilis. A Thunderbolt 3 elvi maximuma a 6K, egyes modelleknél elméletben 8K, a Thunderbolt 4 esetén pedig standarddá vált a 8K felbontás elvi képessége.



Target Disk és Target Display
A Thunderbolt gyors PCI Express adatkapcsolatra épít, és mind a macOS alap szintjén, mind pedig az Intel alaplapok EFI szintjén tartalmaz támogatást a Target Disk mód számára, amely egy gépek közötti gyors adatkapcsolati megoldás. Az Apple gépek a FireWire 400 és FireWire 800 mellett így Thunderbolt kapcsolaton is támogatják ezt a módot, amelyen keresztül rendszerindításra, gyors migrálásra, adatátvitelre vagy éppen fájlrendszeri hibaelhárításra van lehetőség.

Target Disk módot a PowerPC és Intel alapú számítógép újraindításával és a T betű nyomva tartásával tudunk kezdeményezni. Ezt követően sima Thunderbolt kábellel köthetőek össze a gépek.
Bővebben a Target Disk módról…

Megjegyzés: Az Apple Silicon alapú gépek esetén a klasszikus Target Disk mód megszűnt, de hasonló adatátviteli megoldást a bekapcsoló gomb nyomva tartásával megjelenő telepítő menüből indítva a lemez megosztásával érhetünk el. Itt szintén mód van Thunderbolt 4 alapon adatátvitelre és hozzáférésre.

A Thunderbolt kapu fontos képessége a Target Display mód, amely révén az iMac 27" normál felbontású (2560 x 1440 képpont) modellek kapcsolhatók bármely Thunderbolt kapuval rendelkező Mac-hez kijelzőként.

Ennek szabályai a következők: Thunderbolt alapú eszközhöz kapcsolható Thunderbolt vagy Mini DisplayPort csatlakozós iMac 27" (normál felbontású), mint Target Display. A Mini DisplayPort csatlakozóval rendelkező gépekhez azonban nem kapcsolható Thunderboltos iMac 27", csak Mini DisplayPort csatlakozóval rendelkező egység.

Megjegyzés: Az iMac 27" Retina 5K modellek, illetve a 2012-nél újabb iMac gépek nem használhatóak Target Display módban.

A Target Display mód használhatához a cél kijelzőként igénybe venni kívánt gépen a Command + F2 billentyűt kell lenyomni, illetve amennyiben a funkciógombokat hardveres szerep helyett szoftveres célra használjuk, akkor az Fn + Command + F2 billentyűparancsot kell lenyomnunk.

A Thunderbolt 4 szabvány és viszonya az elődjéhez

Az Apple a saját processzorára, az Apple Silicon alapra áttéréskor mutatta be a szabvány újabb generációját, a Thunderbolt 4 elnevezésűt. Fontos azonban kiemelni, hogy a Thunderbolt 4 nem feltétlenül tekinthető a Thunderbolt 3 utódjának, mint inkább egy variációja, változata, amely azért kapta a négyes számot, mert integrálja az USB4 szabványt is.

A Thunderbolt 4 (hasonlóan a Thunderbolt 3-hoz) 40 Gb/s kétirányú adatátvitelre alkalmas, PCI Express alapú adatkapcsolat 100 Watt tápellátási képességgel és USB-C formátummal.

A Thunderbolt 4 sávkiosztását azonban másképpen oldották meg, hogy konzumer irányba tolják el a szabványt, így csak egyetlen PCI Express szálat fűz tovább, ellenben három Thunderbolt 4 kaput kínál továbbfűzésre. Ezt a képességét számos dokkoló megoldás aknázza ki, és ezáltal végre lehetőség nyílik arra, hogy ha egy gépen meghatározott darabszámú Thunderbolt 4 kapu van, akkor annál többet alakíthassunk ki.



Fontos azonban kiemelni, hogy ennek az az ára, hogy a Thunderbolt 4 PCI Express szálainak száma egy darabra redukálódik, vagyis éppen annyi, mint a Thunderbolt 1 szabvány esetén. Ezáltal a PCI Express sávszélesség 750 MB/s, amely jelentősen kevesebb, mint a Thunderbolt 3 esetén elérhető 2750 MB/s esetén, de még a Thunderbolt 2 1350 MB/s sebességénél is csekélyebb. Természetesen ha olyan eszközt használunk, amelynek elegendő egyetlen szál PCIe, akkor ez a sávszélesség megfelelő lesz.

Ez a paraméter is az oka, hogy a professzionális, PCIe alapú termékek továbbra is Thunderbolt 3 szabványúak, és nem tértek át Thunderbolt 4 szabványra. Ez azonban nem azt jelenti, hogy bármiben régiek, elavultak lennének, hanem azt, hogy a működésük során a PCI Express sávok használatát részesíti előnyben a gyártó, és nem a további Thunderbolt csatlakozók kifűzésének lehetőségét.


Forrás: Apple.com Developer irattár

 



 


     Keresés a lap tartalmában a Google motorja segítségével: