Az Apple MainStage élő fellépésekhez kínált zenei alkalmazásának egyik remek képessége, hogy meglévő MIDI hardvereinket bizonyos paraméterek szerint függésbe hozhatjuk a szoftver interfész elemeivel, vagyis egy meglévő külső kiegészítőről érhetünk el bizonyos funkciókat olyan körülmények között, amikor az egérrel navigálás és a Mac kijelzőjén lévő apróbb méretű elemek kezelésénél egyszerűbb egy gomb lenyomása, egy tológomb meglökése vagy egy potméter eltekerése.

A MIDI eszközök közt többféle megoldás létezik a piacon, és természetesen nem lenne lehetséges mindegyiket külön megvizsgálni, ám az iJoe.hu kínálatában régóta elérhetőek az olasz IK Multimedia termékei, így ezek közül válogatunk néhányat, és mutatjuk be a hardveres kapcsolók és vezérlők szoftveren belüli használatát, működését.

MIDI billentyűzetek használata hangszerjátékra
A legelterjedtebb MIDI beviteli megoldás célja, hogy a MainStage felületén betöltött hangszereket megszólaltassuk.

A szoftver felületén kattintással belehallgathatunk egy-egy hangszer hangjába, illetve e célra a szoftver kínál egy Musical Typing / Zenei gépelés nevű palettát, ahol a Mac billentyűzetének gombjaival tudunk játszani. Ez azonban inkább csak kipróbálási célú, nyilván nem érdemi hangszerjátékra való megoldás.

A MIDI billentyűzet csatlakoztatását követően a MainStage azonnal lehetőséget ad arra, hogy a zongora típusú hangszerek esetén azon nyomban a tudásunk szerint játszunk a hangszeren. A zongora mellett elterjedt szintetizátor modellek virtuális alternatívája, illetve orgona, marimba és egyéb, a MIDI-billentyűzetre könnyen értelmezhető hangszer játékára nyílik lehetőségünk.

A MainStage emellett gitárok, dobok, dobgépek és sok más hangszeren való játék lehetőségét is biztosítja, amelyeket szintén el tudunk érni MIDI billentyűzeten keresztül. Ezek hangja nagyban hasonlít a valós hangszerhez, de természetesen a gitár húrjának hangját nem tudja tökéletesen visszaadni egy digitális utánzat, bármennyire valós is legyen a hangja. Illetve billentyűzetről sem tudjuk pontosan elérni a pengetés hatását. Ugyanakkor egy koncert előtt megtervezhetjük ezt a típusú hangot, illetve ha éppen nem áll rendelkezésünkre gitáros rövidebb pengetős háttereknél, ilyen módon tudjuk valósághűen helyettesíteni a játékot. Ez azonban akkor ajánlott, ha a helyettesített hangszerek inkább háttérhangok, és nem a legfőbb eleme a zenének.



E célra az iRig Keys 2 és az iRig Keys I/O termékek érhetőek el az IK Multimedia kínálatából. Ezek rendkívül kényelmesen használható, skálázott kivitelű termékek az igényeinkhez igazodva. A MainStage tökéletesen együttműködik velük, és minden további erőfeszítés nélkül használhatóak a programmal.
iRig Keys 2 MIDI billentyűzet termékcsalád…
iRig Keys I/O MIDI billentyűzet programozható gombokkal…



MIDI vezérlők térképezése
A MIDI nyújtotta lehetőséget széles körben kiaknázzák a zenei alkalmazások, így nem csak zongora billentyűk lenyomását vagy éppen más hangszerek használatát teszik lehetővé, de rendkívül sokrétű funkciókat biztosítanak a MainStage és más alkalmazások használata során ezek az egyszerű jeltovábbítások.

Már az IK Multimedia újabb iRig Keys termékcsaládján is találunk programozható gombokat és potmétereket. A cég iRig Keys I/O megoldása egészen összetett MIDI gombsorral egészül ki, amelyen tológombok, potméterek és nyolc darab programozható gomb is található. A cég emellett kínál egy iRig Pads nevű izgalmas terméket is, amely tizenhat nagy méretű nyomógombot, továbbá két különálló kisebb kapcsoló gombot, két potmétert, egy nyomható potmétert és egy tológombot is biztosít a számunkra.

Ezekkel a hardverekkel egyrészt elérhetünk bizonyos szoftveres funkciókat: a gombok többsége általában nincsen programozva a MainStage felületén lévő szoftveres funkciókhoz, de az olyan alapvető megoldások, mint a hangerő vagy a moduláció, külön erőfeszítés nélkül is működnek a MainStage-ben.

Az iRig Pads a dobgépek és dobszettek használata esetén képes különféle hangokat vagy hangmintákat bejátszani, amelyek egy-egy szett esetén a MainStage-ben előre definiálva vannak, de igényeink szerint ezeket át tudjuk alakítani, illetve rá tudjuk programozni a hangokat és funkciókat a MIDI eszközökre.

Új produkció létrehozásakor a MainStage felületén a Drums / Dobok kategóriában kettő típust találunk: 8 Drum Pads és 16 Drum Pads. Ezek azért roppant ideálisak, mert az iRig Keys I/O nyolc darab programozható gombot, míg az iRig Pads tizenhat programozható gombot tartalmaz, vagyis ezeket a produkciókat pontosan le tudjuk képezni a hardverünk lehetőségeire.



A MainStage felületén egy 16 Drum Pads produkció létrehozásakor a dobszett kiválasztását követően azt tapasztaljuk, hogy a hardver minden gombja valamilyen hangot ad ki, de ezek a hangok nem ott vannak fizikailag, ahol a szoftver felületén dupla kattintásra ugyanezt a hangot halljuk. Vagyis eltér a szoftver kiosztása és az iRig Pads kiosztásától.

Egy fellépés során praktikusan szeretnénk átlátni, hogy melyik nyomógomb milyen hangot ad: taps, lábdob, cin, stb. A beállítás módja, hogy a MainStage bal felső részén lévő Edit / Szerkesztés nézet aktivitása esetén kiválasztjuk az adott gombot a középen megjelenő virtuális gombtáblán, majd a felület jobb felső részén lévő Assign & Map / Hozzárendelés és térképezés gombra kattintunk.



Amennyiben azt a hangot szeretnénk a szoftverben az adott helyre rögzíteni, amely az iRig Pads gombjának lenyomásakor megszólal, akkor csupán háromszor meg kell nyomnunk a piros keretet gomb fizikai megfelelőjét, és a hozzárendelés megtörténik. Amennyiben másik hangot szeretnénk ott hallani, akkor az adott gomb kiválasztását követően az Assign & Map / Hozzárendelés és térképezés gombra kattintva a felület alatt lévő kínálatból tudunk választani. Itt az adott dobszett esetén találunk egy MIDI Notes / MIDI hangjegyek mappát, amelyben konkrétan végig tudjuk léptetni a hangokat annak megfelelően, hogy melyiket szeretnénk elérni és hozzárendelni. A képen például az A#2 hangjegy kerül a jobb alsó sarokban lévő gombhoz hozzárendelésre.

Megjegyzés: A MainStage a folyamat során olykor elhallgathat, ilyenkor a MIDI eszköz leválasztása és újbóli csatlakoztatása jelent megoldást. Ezt a hibát többször tapasztaltuk a feltérképezés során, de a beállítást követő érdemi használatnál nem volt ilyen jellegű hiba, így vélhetőleg élő fellépésnél sem fenyeget ennek a veszélye.

Az iRig Pads és az iRig Keys I/O esetén is találunk tológombot és potmétereket, amelyek szintén hozzárendelhetőek bizonyos szoftveres funkciókhoz. A tológomb praktikusan a hangerőt állítja, de használhatjuk modulációs tekerőgomb helyett is

Az Edit / Szerkesztés felületen a hangerő szabályzó gomb kiválasztását követően az Assign & Map / Hozzárendelés és térképezés gombra kattintva a MIDI eszköz tológombját kell a minimális érték és a csúcsérték között mozgatni, hogy a feltérképezés megtörténjen. A MainStage irányelve itt is a háromszor megismételt művelet, de a tapasztalat szerint az IK Multimedia termékek jeleit már a második művelet során felismerte a szoftver.

A tológombok és potméterek esetén abszolút és relatív értékeket is tud kezelni a MainStage, vagyis igény esetén a fizikai gomb állapotát tükrözi a szoftver, vagy kezelési mozzanat esetén a szoftveres értéken a fizikai gombnyi módosítást hajtja végre, de nem párhuzamosan annak értékével. (Vagyis ha a fizikai potméter értéke 3, a szoftver értéke 8, akkor 2 egység növeléssel a fizikai gomb értéke 5, a szoftveres érték 10, tehát a hatás relatív.) A relatív beállítás irányban lehet azonos és sebességben összhangban lévő vagy ellentétes, inverz is. Ezeknek a beállításoknak korábbi megszokás esetén lehet haszna, a legtöbbek számára az abszolút működés az ideális.

Számos hangszer esetén találunk több potmétert, amelyek a hangképet tudják szabályozni, illetve a dinamikát tömöríteni, visszhangot vagy késleltetést előidézni. A szoftverben nincsen korlátozva a potméterek száma, és általában tizenkét ilyen található: High Tone, Low Tone, Drive, Crush, Compressor, Transient, Hi Cut Filter, Lo Cut Filter, Modulate, Flanger, Delay és Reverb. Az iRig Keys I/O esetén öt hozzárendelésére van mód, míg az iRig Pads esetén egymás alatt kettő, illetve jobbra egy harmadik potméter is található, amelyekhez ilyen funkciókat rendelhetünk.

A potméter kiválasztását követően az Assign & Map / Hozzárendelés és térképezés gombra kattintva a hardveren el kell forgatni induló állásból végállásba a potmétert háromszor, és a MainStage megtanulja a MIDI eszköz funkcióját, illetve hozzárendeli az adott szoftveres funkcióhoz. Ezt követően például szabályozhatjuk a Delay vagy a Reverb értékét (ezeket a szürke téglalapra kattintva be kell kapcsolnunk, ha élni kívánunk az effektussal, a bekapcsolást követően a téglalap kék színűre változik, „világít”.)



A MainStage segítségével rendkívül sokoldalúan tudjuk feltérképezni a MIDI eszközeinket, és roppant hasznos tudás, hogy egy koncert, fellépés vagy stúdiótevékenység alkalmával azok a hangok szólalnak meg, amelyeket használni kívánunk, illetve nem kell a gépen lévő kis felületet egérrel vagy ujjkövetővel kezelni, hanem egy dedikált hardveren lévő, kényelmesen elérhető nagy gombokat tudunk lenyomni.

Léptetés a Patch elemek között
Az IK Multimedia az iRig BlueTurn kottalapozó segítségével kínál egy dedikált hardvert arra a célra, hogy lapozni tudjunk - ez a képesség nem csak a kották esetén, hanem például a MainStage Patch felületén lévő lefelé és felfelé gombnál is kiaknázható.

Ha azonban van a kezünk ügyében egy iRig Keys 2 vagy iRig Keys I/O MIDI billentyűzet, illetve egy iRig Pads MIDI vezérlő, vélhetőleg találunk olyan gombot, amelyet hozzárendelhetünk a lefelé és felfelé léptetés funkciókhoz. Az iRig Keys I/O esetén a PROG gomb lefelé és felfelé rendkívül kézenfekvő, egymás alatt elhelyezhető képességek, az iRig Keys 2 esetén szintén a PROG gombok kínálkoznak immáron egymás mellett, míg az iRig Pads számmal jelölt, 1-es és 2-es gombja kínálkozik arra a célra, hogy a léptető funkciót függésbe hozzuk a MainStage szoftveres felületével.

Ehhez az Edit / Szerkesztés felületen ki kell választanunk a középső részen a Patch rész alatt megjelenő lefelé gombot, amely kék keretet kap, majd az Assign & Map / Hozzárendelés és térképezés gombra kattintva háromszor lenyomni az adott MIDI hardveren azt a funkciót, amivel használni kívánjuk a léptetést.

A MainStage jelez, hogy a vezérlés más szinten ki van osztva, de ezt felülírhatjuk az Override Mapping gombbal, és ugyanilyen módon beállíthatjuk a lefelé gomb funkcióját is a hardverünk szabad gombjához. Ezt követően könnyedén tudunk a Patch listán is léptetni a MIDI eszközünkkel. Ezt a mozzanatot ugyan a kurzorgombok is ellátják, de koncert vagy gyakorlás közben a MIDI eszköz vélhetőleg inkább van a kezünk ügyében, minthogy a Mac apró kurzor mozgató billentyűit becélozzuk.

A beállításokat természetesen koncertenként külön-külön tudjuk létrehozni és alkalmazni, vagyis minden esetben az aktuális igényeinket tudja kiszolgálni a birtokunkban lévő MIDI vezérlő megoldás és a MainStage szoftvercsomag.

© MacMag.hu | Cikk: Birincsik József 2023. április 20.

 



 


     Keresés a lap tartalmában a Google motorja segítségével: