Akármilyen irányokba is fejlődik az iPod termékcsalád, mindig van egy vonal, ami visszatér oda, ahonnan az iPod elindult - az összes zenénk és óriási mobil tárhely -, ez pedig most az iPod classic néven futó, akár 160 GB kapacitást is elérő modell, amely az első olyan hagyományos iPod, amely nem elérhető a védjegy fehér színben. Helyette alu és fekete színekben tündököl.

Volt néhány olyan tulajdonsága az eszköznek, amely már a vásárlás előtt csökkentette a vonzerejét - ezekről később szó esik -, de végül többféle csoda folytán egy alu színű 160 GB-os szépség került kicsomagolásra és gyors belakásra. Az Apple képes butítani az eszközeit, és olyan döntéseket hozni, amelyek miatt az eddigi kiegészítő parkunk értékét veszti, mégis tud olyan vonzó termékeket gyártani, amelyek ennek ellenére is vásárlásra buzdítanak.

Így az elején kezdjük rögtön a negatív vonásokkal, amik pár hétig visszatartottak a vásárlástól: az iPod classic nem működik együtt szinte semelyik régi kiegészítővel, vagy csak korlátozottan működik együtt. Ha a régi dokkunkon videójelet küldtünk ki, most dobhatjuk a kukába, lesz új dokk, újfajta videójellel. Fotókat töltenénk át az iPod Camera Connectorral az óriási kapacitású iPod classic-ra? Nem fogunk. Van egy csúcs minőségű AV kábelünk hang és videójel kiküldésére, Monster gyártmány, nem volt olcsó, az értéke lenullázódik… Az Apple ugyanis gondolt egyet, és a hagyományos TV kimenetet egész egyszerűen megszüntette. Helyette lehet venni TV kábelt, ami háromszor annyiba kerül, igaz, van a csomagban töltő és USB kábel is, hogy legyen kettő… Volt tehát jópár olyan nem szimpatikus lépés az Apple részéről a legutóbbi iPod frissítés során, amelyek a kezdeti lelkesedést kíméletlenül letörték az iPod classic iránt.

Tárhelyből viszont sosem elég. A legnagyobb kapacitású iPodot vásárló ügyfelek mindig úgy indokolták a döntésüket, hogy milyen jó dolog, hogy van egy profi médialejátszójuk, és mindez egy nagy kapacitású mobil merevlemez is egyben. Mint kiderült, ez a felvetés nem alaptalan, és az iPod classic leghasznosabb vonása valóban az, hogy miközben ő lehet a teljes értékű iPodunk, még nagy mennyiségű adatot is tudunk rajta tárolni.

Az iPod classic finom párnázott dobozban érkezik, amely sokkal elegánsabb lett, mint a korábbi volt. Bár fehér színű már nincsen, cserébe most ellenálló fémes bevonatú a termék fedlapja. Az alumínium színű kimondottan elegánsan mutat a króm hátlappal, roppant egységes a megjelenése. A fém előlapon érezni, hogy nem fog karcolódni, így nem kell amiatt aggódni, hogy pár nap után csúnya karcokkal lesz tele. A régi iPodok sima fedlapja egy speciális polikarbonát volt, ami igen csúful tudott karcolódni. A hátlap - minthogy tükröződő króm - természetesen nem ilyen ellenálló, noha egy fokkal mattabb árnyalatot kapott, talán hogy az arculat összeszedettebb legyen. Az alján lévő 160 GB felirat ugyanolyan büszkén ragyog, mint öt évvel ezelőtt a 10 GB… akkor még az számított óriásinak iPod viszonylatban. (A tárhely adat persze megtévesztő, valójában egy 148,5 GB-os lemez van az iPod classicban. Az Apple minden cégnél lelkesebben használja a méret-kapacitás különbség nyújtotta megtévesztés lehetőségét, ami miatt egyébként perbe is fogták.)

A doboz felső részében csillog az iPod classic. Az alu és a fekete is igen vonzó lett. A MacMag.hu stábjának még a kezdeti időszakban volt szerencséje egy korai iPod classic modellhez, amely csúf fekete műanyag fedlappal rendelkezett. Szerencsére a kereskedelmi forgalomba került modellek valóban finoman csiszolt alumínium fedlappal rendelkeznek. A doboz az iPhone csomagolását idézi - annyi különbséggel, hogy az alsó részében itt csak egy USB dokk konnektor kábel és a hagyományos rossz fülhallgató található meg. De jó is volna egy 50 forintos pamuttok a csomagba… Nem a spórolási vonzat miatt, hanem mert a világnak erre a részére általában az iPod után másfél-két hónappal érkeznek meg a dedikált tokok. Addig simán össze lehet karistolni a hátlapot, amit mindenki szeretne elkerülni. De sajnos a tok már nem fért bele az árba.

Az első bekapcsoláskor máris élvezhetjük az új menürendszer nyújtotta eleganciát: az Apple felismerte, hogy a menük jobb oldala gyakorlatilag üres, és oda illusztrációkat helyezett, így a különböző menüelemek kiválasztásakor mindig az annak megfelelő kép jelenik meg a jobb oldalon - a zenéknél album borítók, a fotóknál az albumokból származó előképek, az óráknál óra, van továbbá CoverFlow, azaz album borító folyam is. Az iPod classic működése a nagyon régi iPodokhoz képest kicsit szétesettebbnek tűnt. Néha úgy látszott, hogy nem érzékeli a gombnyomást az eszköz, pedig csak arról volt szó, hogy nem tudott elég gyorsan reagálni, és emiatt nem egy fölösleges gombnyomás előfordult. A görgetőpad használata vált még kicsit nehezebbé, ugyanis sokkal finomabban kell görgetni vele, különben kettőt-hármat ugrik egy helyett, és nehezebben tudjuk kiválasztani az éppen elérni kívánt menüelemet. Ezeket a gondokat egy-két óra használat után persze sikerült megszokni, és akinek első iPodja a classic, annak nem fog gondot okozni a téma, de aki régóta használ iPodokat, annak fel fog tűnni a kicsit lomha működés.

A használat során fontos lehet a menük testre szabása - ha például nem találjuk elsőre a CoverFlow opciót a főmenüben, akkor csak annyit kell tenni, hogy a Beállítások > Főmenü > CoverFlow menüpontot kipipáljuk, és máris jelen lesz. A CoverFlow ugyanúgy működik, mint az iPhone vagy iPod touch esetében: ha kiválasztunk egy borítót, esetünkben az iPod classic középső gombjával, akkor a borító megfordul, és megjelennek az adott albumon lévő dalok, amelyeket kiválaszthatunk és meghallgathatunk. A dolog igen elegáns és vonzó, különösen ha a legtöbb dalhoz van borítónk. A borítókat az iTunes-ban egyszerűen webböngészőből kimentve egyenként is hozzáadhatjuk a dalokhoz, vagy ha van iTunes Bolt kontónk, akkor az ott jelen lévő dalokhoz önműködően letöltődnek a borítók.

Az iPod classic zenékkel való feltöltése után még mindig 100 GB fölötti szabad hely marad a lemezen, amit kár lenne üresen hagyni. Tölthetünk fényképeket és filmeket is a termékre - ezeket nyilván vagy az iPod classic képernyőjén, vagy az új videókábelek megvásárlásával külső képernyőn tudjuk megtekinteni. Vagy használhatjuk az iPod classic tárhelyét például biztonsági mentésekre. A macOS 10.5 "Leopárd" operációs rendszerben benne van a Time Machine szolgáltatás - meg is van a kapcsolat a nagy kapacitású iPod, és mondjuk egy MacBook vagy MacBook Pro lemezének biztonsági mentése között. Igen ám, de a Time Machine nem tud iPodra menteni… Marad a Backup program, amely okosan összehasonlítja a mentett és a mentendő anyagokat, és csak a változásokat tölti át, így az első alkalom után már viszonylag gyorsan lefut. Az iPod classic nagy kapacitású lemezére ráfér a teljes címtár és naptár állományunk, illetve vélhetőleg az összes fényképünk, amit a mobil számítógépen tartunk, vagyis máris hasznát vettük az óriási kapacitású iPodnak.

Természetesen a nagy kapacitás jól jön akkor is, ha fájlokat kell mozgatni - például otthoni gépről munkahelyi gépre, vagy például egy Apple boltban a bolti gépről ügyfél gépére. (Amennyiben Windows alatt is használatra kerül az eszköz, akkor célszerű elsőként egy PC-re csatlakoztatni, hogy ne HFS+ fájlrendszert kapjon.)



Az iPod classic elődei egyik fő vonása az volt, hogy milyen tökéletes a hangminőségük. Nos, ilyen téren az iPod classic követi a sort. Egyetlen hátránya, hogy még halkabb lett. Ez nem jelenti azt, hogy nem élvezhető a hangja, csak már elég okos ahhoz, hogy az iTunes szoftveres hangerő duplázása ne tévessze meg, így a dalok eredeti hangerejénél nem tud hangosabban szólni. Ez általában a dalok többségénél elegendő, de egyes zúzósabb műfajoknál hátrány lehet a túlzott hangerő hiánya. Nyilván az Apple ezzel a hallgató fülét, illetve a saját fülhallgatóját is kíméli, amelyből továbbra is töméntelen mennyiség romlik el. (Érdemes lehet a vásárláskor megismerkedni egy jobb minőségű termékkel, akár az Apple saját fülbe illeszkedő fülhallgatójával, vagy a JBL Reference 220 kimondottan iPod classic színekben elérhető termékkel.)

Ami hihetetlenül meggyőző, az az iPod classic akkumulátora, amit a tesztek során egyszerűen képtelenség volt lemeríteni normális használattal. Az akku immáron olyan erős, hogy mindenképpen ki fogja bírni a két csatlakoztatás közötti időt, ráadásul már annyi dokkolós megoldás létezik az iPod termékekhez, hogy elkerülhetetlen a töltés. További szimpatikus vonás, hogy amikor éppen nem nyúlunk percekig az iPod classic kezelőszerveihez, az ekkor már sötét kijelzőjén nem a játszott dalt mutatja, hanem nagy karakterekkel az időt írja ki. Ez egy roppant okos vonása az eszköznek. Az idő alatt az akku állapotáról és a gombzár aktivitásáról is információt kapunk. A kijelző ilyenkor megvilágítatlan monokróm állapotra vált át, és gyakorlatilag semmi áramot nem fogyaszt.

Az iPod classic összességében azok számára tökéletes választás, akik szeretnének egy relatíve nagy kapacitású, ám igen kicsi méretű mobil adathordozót, amit mindig maguknál tartanak másféle használati képességei révén. Egy termékteszt nyilván szubjektív, de az egyébként vonzó és megjelenésében is csúcsminőségűnek tűnő termék összképét nagyban rontja, hogy az Apple ipari hulladékká degradálta saját korábbi kiegészítőit, és a nagy kapacitású iPodok egyik legkívánatosabb vonását, a fénykép áttöltés lehetőségét kigyomlálta a termék képességei közül. Az iPod classic elődei fejlődésének egy méltó állomása, ám az utóbbi két-három évben az Apple minden frissítéssel elvesz valamit, ami korábban vonzóbbá tette a terméket.

Cikk: Birincsik József, 2007. MacMag.hu

 



 

     Keresés a lap tartalmában a Google motorja segítségével: