Az Apple termékek felhasználóinak egy része különös viszonyt ápol a betűkkel, és izgalmasan fedezi fel akár több száz ilyennek a formáját és megjelenését. Való igaz, hogy a Mac már a megjelenése elején komoly szereplő volt a sajtó területén, az Apple pedig törekedett arra, hogy esztétikai értékeit olyan területen is érvényesítse, mint a betűcsaládok világa.

Az iOS és iPadOS ugyan nem ennyire bőkezű, ám az utóbbi verziókban már lehetőségünk van a gyári kínálat mellé további betűcsaládokat telepíteni, vásárolni, illetve bérelni az App Store-ból. Az iMovie természetesen ezekhez is hozzáfér, de az Apple alapból kínál néhány esztétikus megoldást, amelyek akár a kiválasztott témához is igazodnak, ha a Project Settings / Projekt beállítások felületen választottunk témát, ugyanakkor teljesen testre szabhatóak is.



Feliratokat helyezhetünk el címként a produkció elején, illetve a végén bizonyos információkat, de természetesen közben is mód van feliratozásra, akár plusz információ megjelenítése céljából, akár egy narrációt helyettesítő adattömegként kezelve a szavakat.

Egy klip kiválasztásakor az idővonalon a kijelző alsó sávjában megjelennek a szerkesztési funkciók, és itt a Titles / Feliratok elem. Itt klipenként külön-külön szerkeszthetünk feliratokat, azokat rugalmasan elhelyezhetjük a produkción, hogy a felirat a tartalom alsó szekciójában vagy közepén jelenjen meg, illetve hogy milyen időtartamban legyen látható a klipen. Néhány emellett szabadon húzható - mint az illusztráción látható Slide típus, amelyet igényeinknek megfelelően húzhatunk a kép megfelelő helyére.

Az iMovie mobil változata kilencféle felirat típust ajánl fel, amelyek mindegyike rendelkezik címfelirat képességgel (Centre), amikor is a klip közepén jelenik meg, illetve narratív felirat képességgel (Lower), amikor a kép alján lesz látható.

A felirat típusok között bökéssel tudunk választani, és a választást szolgáló sáv fölött balra további szerkesztési és stilizálási lehetőségek jelennek meg. Egyrészt az Aa jelzésű gombra bökve módosíthatjuk a betűcsaládot - az iPadOS és iOS s sokféle betűcsaládot kínál, ezek száma az évek alatt látványosan növekedett, illetve elérjük az esetlegesen utólag telepített betűket is az iPad készülékeken. Mellette a színeket módosíthatjuk, ha nem fehér, hanem valamilyen más színű feliratot szeretnénk. Itt háromféle módon is választhatunk színt: rácsról, spektrumról és csúszkákról.

A … jelzésű gomb az Options / Beállítások menüt dobja fel, ahol további finomításokat alkalmazhatunk. A Style / Stílus paraméternél találjuk annak lehetőségét, hogy a felirat a képernyő közepén helyezkedjen el vagy az alsó harmadban. A középen elhelyezkedés általában címfeliratoknál jó, míg az alsó harmad a magyarázó feliratok - például egy éppen megszólaló személy azonosítása vagy a helyszínről szóló kiegészítő információ - megjelenítése számára ideális.

Ugyanebben a menüben találjuk a Text Shadow / Szöveg árnyék opciót, amely révén jobban kiemelkednek a karakterek a háttérből. Ez a feliratoknál alapból be is van kapcsolva, de kreatív céljainknak megfelelően akár ki is tudjuk ezt kapcsolni, ha a háttér számára az ideálisabb. Az iMovie egyes felirat stílusoknál a csupa nagybetűs (Uppercase) megjelenést tartja ideálisnak. Ezt ki tudjuk kapcsolni, és így csak az általunk nagybetűsen bevitt szöveg lesz nagybetűs.

Néhány felirat stílusnak hangja is van, tehát egy címfelirat egy hangeffektussal úszik be és tűnik el. Ezt is ebben a menüben van módunk szabályozni. Ha ezt nem tartjuk kívánatosnak, akkor kikapcsolhatjuk ezt a funkciót. Végül pedig az is megadható, hogy a felirat a teljes klip hosszban jelenjen meg (Full Clip Duration), vagy egy, a stílus által meghatározott alapértelmezett hosszban jelenjen meg, aztán tűnjön el a képről a felirat.

A feliratok szövegét a Viewer / Megjelenítő felületén tudjuk szerkeszteni éppen ott, ahol majd láthatóak lesznek. A felirat begépeléséhez megjelenik az iOS/iPadOS szokásos billentyűzete, de természetesen az iPad modelleknél népszerű és a többség által használt Apple billentyűzetek valamelyikével még kényelmesebben dolgozhatunk, továbbá a szóköz melletti mikrofon ikonra bökve akár diktálhatunk is. Az Apple ügyelt arra, hogy a betűcsaládok mindegyike rendelkezzen CE karakterekkel is, vagyis az őŐ és űŰ betűk is meg tudjanak jelenni. Ez a paraméter az esetlegesen utólag telepített betűcsaládok esetén nem feltétlenül adott, de többnyire törekszenek rá a fejlesztők.

© MacMag.hu | Cikk: Birincsik József 2022. XI. 1-2.







 


     Keresés a lap tartalmában a Google motorja segítségével: