2001. május 19-én, 25 éve indult az első Apple Store
(május 19.)
Steve Jobs sokak által kudarcra ítélt, kockázatos mutatványa volt, a feladatra termett Ron Johnson hatásos közreműködésének áldásával kiegészülve mégis sikert aratott az Apple kiskereskedelmi megjelenése, vagyis az Apple Store-ok életre hívása. A cég 2001. május 19-én nyitotta meg az első ilyen boltját, a máig üzemelő Apple Tysons Corner nevű helyszínt - ez ma már nem hasonlít az eredeti megjelenésére, és nem is pont abban az üzletben található, de jogutódja létezik.
A megnyitóra 500 érdeklődő állt sorba, és a nyitó hétvégén több mint 7700 ember kereste fel, 599.000 dollárnyi összesített forgalmat generálva, amely akkoriban még rekordnak számított.
Az Apple piaci részesedése akkoriban 2,8% körül volt, és komoly kihívást jelentett az, hogy a cég termékeit megfelelő körülmények között mutassák be. Akkoriban értéket jelentett az, hogy szakmai kérdéseket lehetett feltenni az értékesítő személyzetnek, hogy vásárlás után volt hová visszamenni kérdésekkel, és szakértő módon tudtak kiegészítőket ajánlani a gépek mellé.
Az Apple Store-ok jellegzetes helyszíne volt a Genius Bar („zseni pult”), ahol mindenféle kérdésekre értő válaszokat lehetett találni, és akár az Apple központot is felhívta az ott dolgozó szakember, ha valamilyen megoldhatatlannak tűnő kihívással szembesült.
Más világ volt akkoriban. Az Apple stratégiája azonban sikert aratott: 2003-ban már boltonként 3 millió dollár profitot realizáltak, és az összbevétel 2004-ben elérte az 1,2 milliárd dollárt, amellyel máig a leggyorsabban növekvő kiskereskedelmi hálózatot jelenti az Apple.
Mára több mint 500 bolt üzemel 27 országban, továbbra is kiemelkedő forgalmat generálva.
Az első Apple Store 2023-ig üzemelt az eredeti helyén, majd 3 éve nagyobb üzletbe költözött át.
A MacRumors.com összefoglalója a témában…
Az Apple Tysons Corner üzlet hivatalos lapja…
Animato: Az Apple dolgozókat és intellektuális tulajdont vesz át
(május 19.)
Az amerikai vállalkozói modell egyik példája, hogy valaki megszedi magát egy nagy cégnél, kiválik egy saját ötlettel, abból nem feltétlenül lesz valós termék, de az ötlet megtetszik egy nagy cégnek, és kvázi felvásárolják jóval nagyobb összegért a kisvállalkozást, mint amennyit munkabérből az adott fejlesztő megkeresett volna. Ezt a modellt számos Apple fejlesztő is végigvitte, ez az oka, hogy sokszor olyan cégeket vásárol fel az Apple, amelynek alapítója vagy vezető fejlesztője korábban a cég dolgozója volt, és aztán visszatér Cupertinóba.
Most az Animato nevű kaliforniai vállalkozás esetén történik hasonló, de a cég megvételével már nem is vesződnek, hanem átveszik a kívánt dolgozókat és az intellektuális tulajdon egy részét - derül ki az Európai Bizottság nyilvántartásából. (Az Európai Unió megköveteli a Digital Markets Act nyomán, hogy az ilyen tranzakciókat bejelentsék és ezt követően csak valakinek böngészni kell az érintett tartalmakat, hogy rátaláljon a hírre.) Az ügylet érdekessége, hogy az Apple olyannyira nem veszi meg a céget, hogy az tovább működik, csak bizonyos kiválasztott dolgozókat vesznek át az Apple kívánalmai szerint, az intellektuális tulajdon pedig kvázi közös lesz, vagyis az Apple szabadon használhatja, de az Animato sem zárja ki magát a joggyakorlásból.
Az Animato úgynevezett avatar készítésre specializálódott: akár valósághű, akár teljesen fantáziára bízott megoldásokat kínál arra a célra, hogy oktató videókon, konferenciákon lehessen használni a saját arcunk helyett.
Az Apple-t elsősorban ez a terület érdekli, hiszen a cég a FaceTime alkalmazásába régebb óta beépítette ezt a lehetőséget, így például lehetőségünk van rókafejjel megjelenni egy beszélgetésben - ebből is látható, hogy a cég fennmaradása szempontjából létfontosságú funkcióról van szó! Emellett a Memoji révén saját arcunkból is alkothatunk valamiféle grafikus leképezést - tény, hogy ez nem valós fénykép alapján, hanem grafikus elemekből összeállítva jön létre.
A cég két ismert alkalmazása, az Animato Studio, amellyel saját magunkat alkothattuk meg fantázia kreálta avatar formájában, illetve a Call Annie, amely a ChatGPT-nek biztosított női arcot, ugyanakkor eltávolításra került az App Store-ból, vagyis ezek funkcióit az Apple vélhetőleg fel kívánja használni a jövőben valamilyen formában - akár az Apple Intelligence-höz kapcsolódó funkciók képében.
Az Apple egyébként vásárolt fel hasonló szakterületet megcélzó vállalkozást: a TrueMeeting nevű cég szintén avatar létrehozására és a mozgásainak valós leképezésére specializálódott.
Nem világos, hogy az Apple számára ez a terület most miért lett ennyire fontos, de látványos tranzakciókat hajtanak végre a témában, és vélhetőleg a június eleji WWDC-n többet megtudhatunk arról, hogy mik a vállalat tervei az avatar kavalkáddal.
A MacRumors.com összefoglalója a témában…
Videó konvertáló mappa funkció az Automator segítségével
(május 18.)
Az automatizáció a macOS számos területen tetten érhető törekvése, a Mac felhasználói élményének hasznos kiegészítője, több olyan
feladatkörben segít felgyorsítani ismétlődő rutin feladatokat, ahol nincsen szükség a kreativitásunkra, és az értékes időnket más módon tudjuk eltölteni. Tipikus példa erre az, amikor több fájl esetén kell elvégeznünk ugyanazt a műveletet, például a formátum megváltoztatását. Ennek több oka is lehet - kisebb méretben szeretnénk archiválni valamit, vagy a jó minőségben exportált kész munkaanyagok mellett szeretnénk kisebb tárhely igényű, tömörített verziókat tárolni az iPad készülékünkön későbbi megtekintés céljából. Az Apple beépített videó lejátszó és kodek csomagot is biztosító szoftvere, a QuickTime Player képes arra, hogy hatékonyan módosítsa a nyersanyagokat más formátumúra, egyúttal módot ad arra is, hogy AppleScript parancsokkal bírjuk munkára, amely már akkor hasznos, ha két-három alkalomnál többször szeretnénk elvégezni ugyanazt a feladatot.
Videó konvertáló mappa funkció az Automator segítségével…
Az Apple kevésbé monoton hangvisszajelzési élményt fejlesztett ki a Vision Pro számára
(május 17.)
Az Apple szabadalmazott egy új generációs adaptív hang visszacsatolási rendszert, amelynek célja, hogy a jövőbeli térbeli számítástechnikai környezetekben zajló interakciókat természetesebbé, magával ragadóbbá és kevésbé mechanikusan ismétlődővé tegye. A találmány a dinamikusan változtatható interfészhangokra összpontosít véletlenszerű és ál-véletlenszerű technikák alkalmazásával, így az ismételt interakciók már nem minden alkalommal azonos hangválaszokat eredményeznek.
Bár a koncepció elsőre aprócskának tűnhet, a szabadalom jelentősebbé váló kihívásra ad választ az körülölelő számítástechnikai rendszerek számára: az ismétlődő interfészhangok gyorsan mesterségesnek, fárasztónak és kognitívan zavarónak tűnhetnek a kibővített valóság eszközök, így az Apple Vision Pro hosszas használata során. Az Apple megoldása megpróbálja megőrizni a felismerhető interfész-visszacsatolást, miközben folyamatosan apró variációkat vezet be, amelyek a digitális interakciókat organikusabbá és életszerűbbé teszik.
A találmány erősen arra utal, hogy az Apple nagy figyelmet fordít a jövőbeli térbeli számítástechnikai interfészek pszichológiai és érzékszervi realizmusára.
A szabadalom lényege, hogy az ismétlődő hangjelzések – például koppintások, kiválasztások, gesztusok, megerősítések, görgetési interakciók vagy virtuális objektumok manipulációi – ne hangozzanak tökéletesen azonosan minden alkalommal, amikor előfordulnak.
Ehelyett az Apple azt javasolja, hogy olyan hangvisszajelzést generáljon, amely egy adott vezérlőhöz vagy interakcióhoz kapcsolódó felismerhető „jellemző tartományon” belül marad, miközben a hang egyes aspektusait véletlenszerű vagy álvéletlenszerű értékek segítségével változtatja.
Ezek olyan apróságok, amelyekre tipikusan csak az Apple figyel oda, egyúttal cáfolják is azokat az értesüléseket, hogy az Apple Vision Pro termékvonalat a cég feladta volna, még ha várhatóan az M8 processzorig nem is várható komolyabb hardverfejlesztés a területen.
A Patently Apple írása az X portálon…
Az Apple Vision Pro hardver hivatalos lapja…
Frissült a Final Cut Pro könyv - ingyenesen a korábbi vásárlók számára
(május 16.)
Nem az újdonságok hiánya, sokkal inkább azok sokasága okozta, hogy bő egy év szünet telt el a Final Cut Pro videó utómunka alkalmazásról szóló magyar nyelvű ekönyv frissítései között. Az Apple az utóbbi két évben annyira felpörgette a különféle, gépi tanuláshoz kötődő fejlesztéseket, hogy mire megjelent volna az előző frissítő csomagból alkotott bővítés, addigra megjelent egy új frissítés, amiben további újdonságokat mutatott be a cég.
Mostanra sikerült ezeket nagyrészt utolérni, így a könyv törekszik arra, hogy aktuális legyen. Nem csak a bemutatott újdonságokra koncentrálunk, hanem számos, korábban már taglalt területen jelenik meg új tudás, bővített leírás, így a maszkolás kapcsán nem csak a mágneses maszk, hanem egyéb maszkokkal kapcsolatos ismeretek is megjelennek.
• Kiegészült az Apple Creator Studio nyújtotta lehetőségek leírásával a bevezető.
•
A MacMag.hu oldalt az
iJoe.hu Apple Kereskedés tartja fenn.
Cikkek, termékek a Mac világból:
Finder ismeretek ekönyv
Nagy részletességű, 51.000 szavas elektronikus kiadvány az Apple Books Store-ban a Finder felületről a macOS Ventura operációs rendszerre vonatkozóan.
Üdvözöljük a MacMag.hu lapján!
Ez a weblap az Apple technológiával kapcsolatos megoldásokat, oktatóanyagokat, termékeket és lelkes Macintosh felhasználókat ismertet a magyar Mac közösség részére.
Boot Camp és Windows 10 a Mac-en
Hány kijelzőt kapcsolhatok a Mac-re?
Apple videóadapterek kompatibilitása
Numbers: Képletek és függvények Aktuális szervizprogramok listája Apple termékek tisztítása
Ajánlataink:
Kapcsolat:
Birincsik József
Email: ijoe@ijoe.hu
