Csökkentette az iPhone 17 gyártási ütemét az Apple
(július 2.)
Bár egyes sajtótermékek igyekeztek drámai hanggal tájékoztatni olvasóiakat arról a ciklikus jelenségről, hogy az Apple visszavette az iPhone modellek gyártását, valójában egy visszaesésben lévő piac ütemének felével csökkentette a gyártást az Apple az évnek abban az időszakában, amikor már kitolják a vásárlók a beszerzéseiket a következő iPhone generáció megjelenésének reményében. Tény, hogy az iparági források áremelésre számítanak, így az Apple számára akár ez még plusz forgalmat is jelenthet, hiszen egy iPhone 17 most jobb áron érhető el, mint 3 hónap múlva egy iPhone 18 kapható lesz.
Az éves ciklikusság mellett az iparág is erős visszaesésben van: a Xiaomi 20-30%-kal, az OPPO, a vivo és a Honor, mint nagy kínai márkák 15-30% körüli kapacitás csökkentést vezettek be a nyári időszakra.
Az Apple pénzügyi helyzete miatt azért sem érdemes aggódni, mert a TrendForce közelmúltban közzétett felmérése szerint idén 19,7%-kal bővültek az iPhone eladások éves szinten az első negyedévben, vagyis közel ötödével több telefont adott el az Apple, mint 2025. adott időszakában. Eközben a globális okostelefon piac 1,7%-kal bővült csupán.
A világpiacon azonban van egyfajta idegesség és kivárás, amelyet több tényező is gerjeszt: az orosz-ukrán konfliktus okán Európa a piac nagyságánál jóval gyengébben muzsikál, sokan kitolják a vásárlásaikat, frissítéseiket akár évekkel. Ez egyszer persze majd berobban, de ahhoz az is szükséges, hogy a konfliktus megoldódjon, és ne energiára költsék a pénzüket az európai vásárlók, hanem műszaki termékekre. A másik paraméter a közel-keleti válság, amely szintén az energiaárakra van hatással, amely gyakorlatilag minden fogyasztót érint. További negatív hatás a mesterséges intelligencia lufi miatti komponenshiány, amely drasztikus árfeszültséget okoz - ennek most egyébként támogatnia kellene az iPhone forgalmat, de az átlagember általában nem értesült ezekről a szituációkról, és csak akkor szembesül majd a jelenséggel, ha az iPhone 18 Pro indulóára 599.990 Ft lesz - az optimista forgatókönyv szerint.
Az iPhone 17 széria az Apple egyik, ha nem a legsikeresebb sorozata: számos negyedévben a legkeresettebb készülékek között szerepeltek a különböző modellek, miközben maga az iPhone 17 minden negyedévben az élen volt - köszönhetően azon profi funkciók megjelenésének, amelyek korábban a drágább modellekben voltak csak jelen.
Az iPhone termékcsalád jelenlegi kínálata…
A cikk forrása a Fixed Focus Digital szaklap…
Az Apple még nem szabadul a Qualcomm cégtől
(július 2.)
Noha az Apple elképesztő fejlesztéseket hajtott végre annak érdekében, hogy saját modeme legyen, és számos telefonban és iPad modellben manapság már ez a technika végzi a kommunikációt a mobil hálózatokkal, az idén ősszel bemutatásra kerülő iPhone modellekben várhatóan továbbra is beszállító marad a Qualcomm. Ennek oka, hogy az Amerikai Egyesült Államokban használatos mmWave 5G támogatás még hiányzik az Apple modeméből, így az amerikai piacra szánt iPhone modellek Qualcomm Snapdragon modemet tartalmaznak majd, míg a világpiac többi iPhone modellje várhatóan C2 Apple modemet.
Az Amerikai Egyesült Államokban az mmWave szolgáltatás a 6 GHz alatti tartományban azért szükséges, mert hagyományosan egy helyen sok felhasználó van jelen, és az Európában is használatos modem technológia egyszerűen alkalmatlan arra, hogy megfelelő sávszélességet tartson fenn. Ezt bárki tapasztalhatja, aki például egy zsúfolt vonatról próbál mobilinternetet használni, és hiába van 5G hálózat, semmi nem töltődik be. Az mmWave az ilyen helyzetekre jelent megoldást, mert képes precízebben tagolni a klienseknek nyújtott szolgáltatást, ezáltal a nagyon sűrű felhasználói helyszíneken - belvárosok, plázák, közösségi közlekedés, sport rendezvények, koncertek - képes fenntartani az 5G élményt vagy ahhoz közeli sebességet.
Ez természetesen nem jelenti, hogy az Apple ne fejlődne dinamikusan a modem technika terén, de az mmWave támogatásban még nem tart ott a munka, hogy a cég bátran bele merje tenni a modemet bármelyik telefonjába.
A Patently Apple írása a témában…
Az IDC próbálja megfejteni az iPhone áremelkedés mértékét
(július 2.)
Az Apple nem emelte meg az iPhone modelleket árát - még. Azt azonban a múlt hét eseményei után nem nehéz megjósolni, hogy az iPhone termékkörben is árváltozások várhatóak, még ha az Apple viszonylag nagy haszonkulccsal is gyártja a készülékeket, és azoknak a memória és tárhely egyrészt nem olyan markáns része, illetve az Apple korábban is a piactól idegen árazási sémával dolgozott. Az IDC a Mac és iPad áremelés előtt azt gyanította, hogy az iPhone 18 Pro és iPhone 18 Pro Max modell 100 dollárral drágul majd, vagyis 30-40.000 Ft-tal kerülhet többe, mint a mostani példányok. Az áremelés drasztikus mértékét látva azonban 200 dollárra módosították a tippjüket, amely 50-70.000 Ft áremelkedést jelenthet a jelenlegi árfolyamokon számolva. Még durvább a helyzet az összehajtható iPhone készülékkel kapcsolatosan, amely nem csak az Apple 50. évfordulóját, de az iPhone 20. évfordulóját is megünnepelni lenne hivatott. Ennek árát 2000 dollárra lőtték be a szakértők, de a mostani áremelkedések láttán előbb nettó 2500 (bruttó 875.000 Ft), majd nettó 3000 dollár (bruttó 1.050.000 Ft) lett az új árelképzelés.
Az árak újragondolását az indokolta, hogy átlagolták és súlyozták az iPad modellek tárhelyének méretét, memóriájának mennyiségét és a megtapasztalt áremelést, és ezt levetítették az iPhone modellekre is.
A memória más szerkezeti helyet foglal el egy iPhone-ban, mint egy Mac-ben. A DRAM teszi lehetővé több alkalmazás rugalmas egyidejű futtatását, a kamera képfeldolgozását és az eszközön található mesterséges intelligencia funkciókat, beleértve az Apple Intelligence-t is. A NAND flash memória hozza létre azt a termékstruktúrát, amelyet az Apple az árlépcsők kialakításához használ a modellek között, és a vásárlókat a nagyobb kapacitású konfigurációk felé tereli. Amikor mindkettő egyszerre emelkedik, a hatás minden egyes egységre, minden termékszintre és minden árpontra kiterjed egy olyan termékcsaládban, amelyet az Apple negyedévente tízmillió darabban szállít ki.
Fontos azonban látni, hogy az Apple az iPhone modellekből sokat szeret eladni, vagyis nagyon drasztikus áremelésre talán nem szánja rá magát. Arról nem beszélve, hogy néhány éve azért maradt ki az EarPods a csomagból, hogy a fizikai gomb nélküli Home gomb felárát ellensúlyozza. Ezt azóta meghaladta a technika, de az ár nem esett vissza és EarPods sincs a csomagban. Később az OLED panelek magasabb ára miatt került ki a 20 wattos töltő a csomagból. Manapság az OLED kijelzők ára már töredéke az 5-6 évvel ezelőttinek, de a töltő nem került vissza a dobozba, tehát van némi mozgástér az árban. Vagyis az Apple könnyebben áldozza be az amúgy sem aktív, modellek számában betegen felülreprezentált iPad termékvonalat, és sajnos úgy látszik, hogy a Mac termékvonalon is vállalja a visszaesést, de valószínűleg az iPhone frissítésekről nem mondana le azért, hogy fenntartsa a profiját, tehát e téren talán mégsem várható ennyire drasztikus áremelkedés.
Aztán persze szeptemberben kiderül. A felhasználók jelentős részének korszerű készüléke van, így több tízmillió ember kibírja a korábbi készülékével még 1-2 évig fennakadás nélkül, addigra pedig talán mérséklődhet a termékek ára ismét.
A TechTimes.com vette át az IDC kutatási eredményeit…
OWC Express 4M2 Ultra Thunderbolt 5 SSD RAID ház
(július 1.)
Az OWC megalkotta az iparág leggyorsabb kompakt NVMe SSD RAID rendszerét, amely Thunderbolt 5 alapon nem csak négy meghajtóból képes akár 6600 MB/s fölötti olvasási sebességet nyújtani, de alumínium háza és aktív hűtése révén ezt a sebességet tartósan képes biztosítani is.
A dolog szépséghibája, hogy az AI őrület miatt ötszörösére drágult SSD-k miatt némileg megugrott egy ilyen befektetés ára, de ha gyors tárhelyre van szükségünk, vagy vannak már korábbi időszakból meghajtóink például egy Thunderbolt 3 házban, és szeretnénk az új Mac gépünkkel fokozni a sebességet, akkor a legjobb lehetőségről van szó!
A jelenlegi kínálatban 8 TB a legnagyobb méretű NVMe SSD a piacon, de a hardver alkalmas arra is, hogyha megjelennek a 16 TB-os SSD-k, akkor azokat befogadja. Jelenleg így 32 TB ultragyors meghajtót tudunk összeállítani RAID0 formátumban.
A terméknek létezik teljesen alap változata, illetve olyan verzió, amelyhez jár az OWC SoftRAID szoftvere, amely segítségével az operációs rendszer által támogatott RAID megoldásokon túl eltérő topológiákat is alkalmazhatunk.
Az OWC Express 4M2 Ultra RAID rendszer…
macOS-iOS 27 fejlesztői béta 2 - Ultragyors és akár vezetékes AirDrop
(június 26.)
Az Apple az idei, rekord unalmas WWDC-n elejtett néhány olyan funkció fejlesztést, amely minden felhasználót érinthet, aki aktívan használja az Apple eszközöket. Ezek egyike az AirDrop fejlesztése lehet, amely egyrészt működik vezetékesen is: vagyis nem kell a Mac irányából piszkálni az iPhone-t, ha valami nagy méretűt át akarunk tölteni, hanem egyszerűen az iPhone irányából megosztva az adott tartalmat az akár Thunderbolt kábellel csatlakoztatott készülék dinamikusan vezetékesen képes áttölteni a tartalmat a Mac-re. A gyorsulás ugyanakkor úgy is tapasztalható, ha sima WiFi+Bluetooth kapcsolaton kommunikálnak az eszközök, vagyis ha két Mac között cserélünk így adatot, vagy ismerősünknek küldünk át egy iPhone segítségével készített videót, akkor sem kell olyan sokat várni, mint akár az iOS 26 esetén. Ez mindenképpen fontos fejlesztés lesz, és bár az első fejlesztői bétában még nyoma sem volt a gyorsulásnak, a napokban elérhetővé vált kettes számú fejlesztői bétában már szembetűnő az újítás.
Érdekesség, hogy a sokat megélt, az utóbbi években csak elrontott Image Capture / Képletöltő alkalmazás esetén a letöltés sebessége Thunderbolt kábelen szintén fokozódott a korábbi USB 2.0 tempóhoz képest az iPhone-ról, de például a képek törlése nem gyorsult, továbbra is kifejezetten lassú. (Az Image Capture / Képletöltő macOS 26-ban keletkezett számtalan hibáját a kitartó hibajelentések ellenére sem orvosolta az Apple, így e téren még nem érdemes várakozásokat támasztani a macOS 27 rendszerrel szemben.)
A macOS 27 előzetese az Apple lapján…
Az Apple az áremelésben sem átlagos!
(június 25.)
Magyarországon az országgyűlési választások másnapja óta várakozás volt arra vonatkozóan, hogy az Apple árakat csökkent, hiszen a forint váratlan, de gazdaságilag egyébként teljesen értelmezhető erősödése okot adott volna arra, hogy ne a 395-420 forint között ársávra belőtt árak legyenek érvényben, hanem némileg mérséklődjenek a fogyasztói árak.
Aztán Tim Cook megszólalt, és bejelentette, hogy az Apple nem tudja tovább tolerálni a világpiacon bekövetkezett memória drágulást, és kénytelen az áremelés eszközéhez nyúlni. Az a Tim Cook, akinek a ’90-es években nagy szerepe volt abban, hogy az amerikai gyártástól elfordult az Apple, és távol-keleti piacokról látja el magát, most kénytelen volt beismerni, hogy több évtized jó kapcsolat és diverzifikált beszállítói láncolat ellenére a közgazdaság győz a jó kapcsolatok felett: a memória gyártók annak adják el a termékeiket, aki többet ad érte. Majd lesz nagy seb nyalogatás, amikor a jelenlegi piaci helyzetet okozó kártyavár összedől, de úgy tűnik, hogy még korlátlan az igény az autós üldözésben résztvevő macskák és a tőzsdei mozgásokat „megjósoló”, természetes zsíros előfizetési díjért dolgozó, de akár 30%-os hozamot ígérő befektetési tanácsadó botok iránt,
így egyelőre újabb szintek épülnek a kártyavárra.
Vagyis az április közepe óta várt, árfolyam alapú árcsökkentés szembekerült az Apple beismerésével, hogy kénytelen árakat emelni. A kérdés a két paraméter egymásnak feszülésének eredője volt - az utóbbi hónapok piacát látva volt némi reménykedés arra vonatkozóan, hogy a két hatás kioltja egymást.
Nem így lett. Az árcsökkenés helyett az Apple egy jókora áremelést hajtott végre, amely révén 7-38%-os árváltozás történt. Olyan abszurd változások is bekövetkeztek, hogy a mindössze 8 GB memóriát tartalmazó MacBook Neo ára, amely éppen az olcsóságával próbált hódítani, szintén emelkedett 20.000 Ft-tal, de az erősebb forint révén a korábban 100.000 Ft-os processzor felárak is 120.000 Ft-ra emelkedtek. Mert.
Az Apple minden Mac árát megemelte, kivéve az alap Mac mini modellért, amely 379.990 Ft-ról 349.990 Ft-ra esett, de ha figyelembe vesszük, hogy ez kvázi a 279.990 Ft-os gép utódja, akkor itt sem beszélhetünk igazi csökkenésről. A Mac gépek mellett az iPad modellek, a piacot már csak dekorációs elemként érintő Apple TV, a HomePod és HomePod mini, valamint a Magyarországra be nem vezetett Apple Vision Pro ára is emelkedett - utóbbi esetén nyilván nem fért bele a reklámárba a memória komponens.
Az iPhone, az Apple Watch és az AirPods még nem drágult - írják rokonszenvesen egyes nyugati lapok.
Az Apple hivatalos indoklása: „A szórakoztatóelektronikai ipar példátlan kihívással néz szembe. A mesterséges intelligencia funkciókat kiszolgáló adatközpontok gyors terjeszkedése rendkívüli mértékben megnövelte a memória és a tárolóeszközök iránti keresletet. Még soha nem láttunk ilyen mértékű és gyors alkatrészár-emelkedést. Eddig megvédtük ügyfeleinket ezektől az áremelkedésektől, de most eljutottunk arra a pontra, hogy számos termék árának emelését el kell kezdenünk, beleértve a mai iPad és Mac áremelést is. Tudjuk, hogy ez nem egy örömteli hír, és fáradhatatlanul dolgozunk a megoldások megtalálásán.”
A MacRumors.com összefoglalója a témában…
Bloomberg: M5 szériás marad az OLED MacBook Pro
(június 24.)
Mark Gurman, a Bloomberg megbízhatónak számító forrása és nyilván az Apple piaci szócsöve tudni véli, hogy az Apple K114 és K116 kódnévvel olyan OLED kijelzős MacBook Pro modelleken dolgozik, amelyek érintőképernyő tulajdonsággal is rendelkeznek majd. Ezt a sok újdonságot azzal igyekszik majd ellensúlyozni az Apple, hogy maradnak az M5 Pro és M5 Max processzorok, vagyis az idei évben várhatóan mérséklődik az egyébként indokolatlan rohanás a processzor verziók ugrásában, és így esély lesz arra, hogy a csúcs asztali gépek se a marketing szempontból rosszul hangzó, két generációval ezelőtti Ultra processzorral fussanak…
Az érintő OLED-kijelzős MacBook Pro modellek Gurman várakozásai szerint természetesen drágábbak lesznek, ám ennek mértékéről nem bocsátkozott találgatásba.
Az a gondolata is felmerült, hogy az Apple egyébként éppen a fentebb említett marketing okokból kihagyja az M6 Pro és M6 Max sorozatot, és míg az alapgépek kaphatnak M6 processzort, addig a magasabb kategória egyenes M7 Pro és M7 Max, illetve M7 Ultra erőforrást kap majd - tökéletesre fejlesztve a processzor számozással kapcsolatos zavart.
Érdekes egyébként, hogy míg régen az Apple-nél (és más cégeknél is) az volt a trend, hogy a csúcs fejlesztések a magasabb termékkategóriáknál jelentek meg, és legvégül érték el az alsó szegmenst, az Apple-nél ez következetesen fordítva zajlik, és míg az iPad Pro, MacBook Air, alap MacBook Pro, Apple Vision Pro már M5 szériájú processzorokat tartalmaz, addig a Mac Studio M4 és M3 szériás chipekre épül. Nyilván teljesítményben nagyobb chipekre, de akkor is rossz a marketing üzenet, mert előző szériás, elavult, régi üzenete van az M3 Ultra chipnek, ha valami másban már M5 van.
Az érintőkijelzős MacBook Pro gondolata merész, mert az Apple eddig határozottan elválasztotta az iPadOS és macOS vonalait egymástól - nem is világos, hogy mik azok a konkrét műveletek, amiket az ember az ujjával akarna egy Mac-en elvégezni, illetve a rivális gyártók ilyen termékei sem arattak osztatlan sikert.
Évtizedekkel ezelőtt az iMac kapcsán felmerült, hogy milyen jó volna egy érintős verzió, de az asztali gép esetén ez más, hiszen ott eleve fizikailag külön állnak a beviteli egységek, és ott praktikus lehet egy ablakot bezárni egy bökéssel. Az iMac persze az elmúlt években sajnos az az Apple termék lett, ami szép, színes, ott van a kínálatban, de nagyon kevés embert érdekel, így érthető, hogy a fejlesztések inkább a mobil gépek irányába koncentrálnak.
Az ugyanakkor óvatosságra int, hogy a cég idén beiktatásra kerülő új vezetője részéről vajon szerencsés-e bejárni a piacon közhelynek számító termékköröket csupán azért, mert az Apple-ne ilyen terméke eddig még nem volt. Kicsit a kilencvenes évek zavara látszik visszatérni Mark Gurman értesülései nyomán, amelyből csak Steve Jobs visszatérése tudta felállítani az Apple-t, ez azonban most nyilvánvalóan nem következik be.
A MacRumors.com összefoglalója a processzor fejlesztési útiránnyal…
Mark Gurman az érintőképernyős OLED MacBook Próról…
MacRumors: M5 Pro és M5 Max lesz az érintőképernyős Mac-ben…
Tim Cook: Jönnek az áremelések a RAM árak miatt
(június 17.)
Az Apple hosszú ideig kivárt, hátha normalizálódik a piac - néhány terméket ugyan kivezettek a kínálatból -, de alapvetően nem történt semmiféle drasztikus változtatás a termékek árazása kapcsán annak ellenére, hogy a piac megvadult a mesterséges intelligencia hardverigények okozta kereslet miatt.
Az SSD árak ötszörös-kilencszeres szintre emelkedtek, a memóriák árai pedig a piacon lévő modulok árazásában nyilván nem fejezhetőek ki az Apple processzorba integrált RAM megoldása esetén, de a négyszeres szorzó ott is alapvető, ha egyáltalán van termék, mert sok esetben egyszerűen hiány alakul ki, és több hónapos várólistára kerülnek a nagy gyártók is.

A MacMag.hu oldalt az
iJoe.hu Apple Kereskedés tartja fenn.
Cikkek, termékek a Mac világból:
Finder ismeretek ekönyv
Nagy részletességű, 51.000 szavas elektronikus kiadvány az Apple Books Store-ban a Finder felületről a macOS Ventura operációs rendszerre vonatkozóan.
Üdvözöljük a MacMag.hu lapján!
Ez a weblap az Apple technológiával kapcsolatos megoldásokat, oktatóanyagokat, termékeket és lelkes Macintosh felhasználókat ismertet a magyar Mac közösség részére.
Boot Camp és Windows 10 a Mac-en
Hány kijelzőt kapcsolhatok a Mac-re?
Apple videóadapterek kompatibilitása
Numbers: Képletek és függvények Aktuális szervizprogramok listája Apple termékek tisztítása
Ajánlataink:
Kapcsolat:
Birincsik József
Email: ijoe@ijoe.hu
