2003 decemberében nyitotta meg a hangár kapuit az Egyesült Államok második legnagyobb repülőgép kiállítása, a washingtoni Dullas reptéren található Steven F. Udvar-Hazy Központ, a magyar származású Udvarházy Ferenc István milliárdos üzletember által fenntartott gyűjtemény, ahol elképesztően gazdag repüléstörténeti tárlat nyílik meg előttünk a kezdetektől a jövőbe mutató, aztán megpihent irányokon át, mint a Concorde vagy a Space Shuttle program, valamint a jelen kor repüléstechnikájáig.

A múzeum a repülés 120 éves történetéből mutat be több mint száznál is több repülőt és űrjárművet, köztük a közelmúltban leselejtezett Concorde szuperszonikus utasszállítót, valamint az Enola Gay nevű hírhedt bombázót is.

Hogy a kiállítás tartalma ne csak önmagában legyen látványos, hanem bőséges plusz információkat is nyújtson, a tárlat az Apple által kifejlesztett sokféle technológiát felvonultat a virtuális valóságtól a mozgóképes bemutatókon keresztül. A kész filmeket kioszkokon teszik elérhetővé az Udvar-Hazy központ pontjain, hogy a látogatók a földről való szemlélődés mellett valóban körbenézhessenek a repülők belsejében.

A megnyitás előtt a létesítmény egyik fontos lépése volt, hogy a gépek belsejéről az Apple akkoriban piacvezető, azóta már kiszorult QuickTime VR, azaz virtuális valóság technológiájával belső panoráma képeket készítettek, és a látogatók a szemük elé csatolt eszközök segítségével betekintést nyerhettek abba, hogy hogyan is néz ki egy pilótafülke.



A QuickTime VR filmek készítéséhez a múzeum specialistákat szerződtetett. A QTVR objektumok fotózásakor külső helyszínen, a tárgy 10 fokonként való elforgatásával érték el a kívánt eredmény, míg a panorámáknál speciális állványt és zárnyitó rendszert használtak, így nem kellett körbefordulni a fényképezővel. A QuickTime VR technológia kezét az Apple időközben elengedte, ám az Udvar-Hazy Központ nem szakított az Apple megoldásaival, és egy igényes iOS alkalmazás formájában multimédiában és információban gazdag tartalmat nyújt azok számára, akik érdeklődnek a múzeum iránt.

Az időközben a Smithsonian National Air and Space Museum családhoz csatlakozó Steven F. Udvar-Hazy Center a Smithsonian Intézmény nagy kulturális családjának tagjává vált, de megőrizte önállóságát a Dulles reptér alatt, mág Virginia államban található két, a reptér által már nem használt hangjárjában.

A megnyitás óta eltelt időszakban rengeteg izgalmas dolog történt a repüléstörténetben: míg az űr gyűjtemény különlegessége a megnyitásnál egy használaton kívüli űrsikló hajtómű volt, addig manapság az intézmény rendelkezik egy saját űrsiklóval: a létesítmény lakója lett a nyugdíjazott Discovery, amely óriási kincs és hihetetlen történeti értéket képviselő objektum. A Steven F. Udvar-Hazy Center épületegyüttesének eleme a Mary Baker Engen Restoration Hangar, ahol a különböző felújítási munkákat végzik el a szakemberek az öreg technikákon, hogy azok ragyogó állapotúak legyenek.

Egy múzeum számára nagyon fontos, hogy ne csak akkor jusson eszébe az érdeklődőnek, ha éppen a helyszínen jár vagy valamilyen híradás kapcsán hall a helyszínről, hanem lehetőség szerint folytonos legyen a kapcsolat, hogy az emberek gyakrabban visszatérjenek a kiállításokra, és megtekintsék a pazar gyűjteményt. E célt szolgálja az iOS alkalmazás, amely a GO FLIGHT nevet viseli, amely nagyjából annyit jelent, hogy „felszállás engedélyezve.”

A GO FLIGHT alkalmazás segítségével több kiállított tárgy történetéről kaphatunk érdekes információkat, és izgalmas képanyaggal, videókkal ismerhetjük meg a légiközlekedés vagy épp az űrkutatás objektumainak pályafutását.

A Steven F. Udvar-Hazy Center hivatalos lapja…

A cikk eredetije az Apple Pro rovat alapján 2004. áprilisában jelent meg. Frissítve 2017. júniusban.



 



 


     Keresés a lap tartalmában a Google motorja segítségével: