Nem elsősorban a sebezhetőség jut eszünkbe a kamcsatkai barnamedvékről: majdnem négy méter magasra nőnek, és rövid távon egy versenylovat is képesek lehagyni, a fogaik, mancsaik és tömegük ereje gyakorlatilag legyőzhetetlenné teszi őket a természetes ellenfeleikkel szemben. A Szovjetunió összeomlása után azonban a medve populáció drámaian visszaesett, és 20 ezerről 12500-ra csökkent. Ennek oka nem természetes ellenfél, hanem azok a vadászok, akik immáron zavartalanul hatolhatnak a szubarktikus Kamcsatka félsziget 1200 kilométeres hosszának minden szegletébe.

A medvék állapotáról való tudósítás céljából küldte a Steve Winter fényképészt a térségbe a National Geographic, aki a fogyó medve populációt megörökítve a saját épségének megőrzésére is sok-sok leckét megtanult.

"Szibéria óriás grizlijei egyszerűen hatalmasak, tehát az első kérdés az volt, hogy hogyan jutok annyira közel, hogy jó képeket készítsek. Ugyan a medvék a folyókon felfelé úszó lazacok millióiból lakmároznak, és nem igen törődnek a távolról figyelőkkel, ha valaki túl közel megy hozzájuk, már csak a méretükből adódóan is veszélyesek lehetnek."

Az egyik képsorozat elkészítése közben Winter szembetalálta magát a környék összes veszélyével: a téma egy vulkán előterében lazacot fogyasztó medvecsalád volt. "Egy alacsony bokorban fekve várakoztam némán, de az anyamedve kiszagolt, és elindult felém, felálltam, hogy meneküljek, a másik oldalról pedig egy puska csöve meredt rám. Nem tudtam, hogy a medve vagy én vagyok nagyobb veszélyben."

Winter megélte a másnapot is, és bár a barátságtalan időjárás nem tette lehetővé, hogy a levegőből fotózzon, a vízpartról látványos felvételeket tudott készíteni a táplálkozó medvékről. A közeli fotók pedig maguktól elmesélik a történetet. "A legjobb képeket 24-70 mm-es lencsékkel készítettem, ami azt jelenti, hogy nem voltam különösebben messze. Bízni kell a témában, és csak a képre koncentrálni, és olyankor ritkán történik baj."

Néhány hónappal a kalandokat követően Winter a 28000 fényképből a legjobbakat válogatja az Aperture programban. "Amikor átnéztem a képeket, az Aperture 18 különböző szempont szerint tudott keresgélni a képeim között, ami ekkora mennyiségnél álomba illő."



Winter munka közben is használja az Apple programját. "Egy Aperture stúdió működik a sátramban, amikor terepen vagyok. Minden este átnézem a MacBook Pro-mon, hogy mi született aznap, és menet közben alkotom meg a sztorit. Kicsit önbizalom növelő hatása is van. Régebben nem lehetett tudni, mennyire lett jó a kép. Az Aperture-rel már a fotózás után látom pontosan az eredményt, és azt, hogy mit kellene még elcsípnem, milyen témára érdemes még nagyobb figyelmet fordítani."

Amikor megvannak a képek, Winter kényelmesen végezhet rajtuk apró korrekciókat. "Szeretem az Aperture-ben, hogy képes két képet egymás mellé tenni, és egymáshoz lehet igazítani a megjelenésüket anélkül, hogy a RAW képhez hozzányúlna a program. Ez azért fontos, mert a National Geographic csak eredeti, módosítatlan RAW fájlokat fogad el."

A stúdióban és terepen is az Aperture nagyon fontos szervező és katalogizáló program, ami Winter számára alapvető tulajdonsága. "Az utolsó héten Kamcsatkában egy nagyon aktív medvét követtünk egész nap az esőbebn. Nehéz volt, de aztán kisütött a nap, és ez a hatalmas állat felegyenesedett: a teste véres volt, a mancsain pedig víz csorgott lefelé. Ez az egyik utolsó kép igen hatásos lett, és végül ez lett a nyitóképe a sztorinak."

Steve Winter 1995 óta a National Geographic szerződéses fényképésze, ami gyermekkori álma volt. Karrierje során olyan lapoknak fényképezett, mint a GEO, a Newsweek vagy a Time. Megannyi kockázatos küldetésen járt már, mint jaguárok fényképezése, vulkánkitörések dokumentálása és hasonló globális témák.

Steve Winter hivatalos weblapja

Szöveg forrása: Apple pro rovat A képek szerzői joga a fényképész Steve Winter tulajdonát képezi.

 


 

     Keresés a lap tartalmában a Google motorja segítségével: