A töretlen sikerű kórházas sorozatok egyik újabb tagja az NBC Scrubs című produkciója, amelyben három bolondos ifjú orvos dolgozza mindennapjait kórházi rezidensként a nézők örömére. A kórház kaotikus forgatagnak tűnő lendületéhez hasonlít a műsort készítő csapat élete is, akiknek a feladata, hogy 22 epizódot forgassanak le egy szezonban. Ebben a műfajban folytonos verseny folyik az idővel, és igen kellemetlen, mi több költséges, ha az idő nyeri a versenyt…

Nem meglepő tehát, hogy a Scrubs csapata a Final Cut Pro szoftvert és a Macintosh hardvert választotta a produkció készítéséhez, és ez a sorozat lett az első, amelyet teljes mértékben Final Cut Pro-val készítenek. „A Final Cut Pro választásának elsődleges oka az idő volt. Mivel határidőre dolgozunk, nekünk az idő valóban pénzt jelent: ha nem készül el a műsor a határidőre, az sokba kerül.

Ezért kellett egy olyan eszköz, amellyel ugyanazt a munka mennyiséget rövidebb idő alatt tudjuk elvégezni."

A Scrubs szerkesztése különösen újszerű: ellentétben a szokásos sok kamerás módszerrel ezt a sorozatot egyetlen kamerával veszik fel, ami nagyon sok tervezést igényel - ugyanakkor rendkívüli lendületet ad a show-nak.

A sorozat 20,5 perces epizódjai igen sok effektussal is építenek a nézők megragadására: "visszaemlékezések, bejátszások, bevillanások és megannyi őrült effektus pörgeti a cselekményt" - mondja Eric Weinberg producer. Ellenben más sorozatokkal, a Scrubs nem tartalmaz nevetés bejátszásokat (laugh track), tehát az időzítés nagyon fontos - a szerkesztők a zenét és más eszközöket használnak a humor kifejezésének feltuningolására.

A Scrubs csapatát a Digital FilmTree nevű cég győzte meg, hogy a Final Cut Pro-t válasszák. A Digital FilmTree egyébként nagyon hasznos munkát végez: az Apple videó megoldások oktatásával és terjesztésével foglalkozik, és a Cold Mountain című sikerfilm szerkesztőit is ők terelték a helyes irányba. „Olyannyira jól sikerült a dolog, hogy több hasonló show szerkesztője érdeklődni kezdett a Final Cut Pro iránt" - meséli Ramy Katrib, a Digital FilmTree illetékese.



A Final Cut Pro átvette a korábban költséges utómunka szerepkörének egy jelentős részét: fejlett színkorrekciós megoldásai révén például egy olyan terület szerepét ölelte fel, amely korábban óránként 700 dolláros munkadíjjal terhelte a stábot - és persze nem 2 órás munkáról van szó… Mi több, a szerkesztők maximálisan az elképzeléseik szerinti produkciót tudják elkészíteni, hiszen végig követhetik a folyamatot Macintosh-aikon.

A Digital FilmTree szolgáltatásokat is nyújt a stábnak. A daily-nek nevezett felvétel archívum valóban a nap végére elkészül, vagyis a nyers DV anyag 24 órán belül lejátszható formátumban található meg a stáb Xserve RAID egységeinek egyikén, illetve DVD formájában optikai lemezen is. A dolog nagyszerűsége, hogy rendkívül gyorsan lezajlik a feldolgozás és a véglegesítés, így lehetőség van a valóban minőségi produkcióra.

Egyes szerkesztők nem a stúdióban dolgoznak, hanem PowerBookon hazaviszik a munkát. Mivel a gigantikus DV fájlok szállítása PowerBookon nem megoldható, így LaCie külső FireWire lemezeket használnak. Az Apple profi termékvonalán sztenderd Gigabit Ethernet révén az adatállományok másolása ultragyors, míg a szerkesztőség AirPort hálózaton, a Messages / Üzenetek Bonjour képességei révén képes pillanatnyi kapcsolatot fenntartani.

"A zeneszerző munkája is egyszerűbb lett" - büszkélkedik Rick Blue, a szerkesztői csapat egyik tagja. „A korábbi nehézkes kazettás módszer helyett most DVD-re írt QuickTime® filmet visz magával, amelyet Logic Próban megnyit, és a képeket látva tudja kialakítani a megfelelő zenét."

Ha készen áll a munkával, a zeneszerző iDVD-vel kinyomja az anyagot QuickTime® formátumban, amely mehet utómunkára…

A Final Cut Pro és a hozzá kapcsolódó Macintosh megoldások tehát segítettek a Scrubs csapatának időt, ezáltal pénzt spórolni, és a szerkesztési szabadság révén új minőségi sztenderdeket nyitottak meg a szerkesztők előtt.

 



 


     Keresés a lap tartalmában a Google motorja segítségével: