Az RTL Television GmbH és technikai partnere, a szintén német WIGE Media AG 2006-ban vetette be elsőként új műszaki hátterét: Apple megoldás csomagot a Forma 1-es szezon közvetítésére. Március és október között a rendszer 18 pályán mutatkozott be a világ minden táján, ahová a Forma 1 közvetítésekben legerősebben jelen lévő európai televízió csatorna repülővel vagy teherautókkal szállította el az eszközparkot. A rendszer a hardveres és szoftveres kihívásokon túl remekül bírta az időjárás legkülönbözőbb megpróbáltatásait a Hungaroring 45 fokos aszfaltja és a kínai esőverseny 15 fokos hidege közt.

A német RTL tévécsatorna több mint 10 éve közvetít Forma 1 versenyeket, és például a hazai RTL Klub tévécsatornán látható verseny előtti és utáni műsor inspirációjaként is az ottani adás szolgált. A műsor jellegzetessége, hogy nem csupán a zakóban és baseball sapkában nyilatkozó Niki Lauda elmélyülő bölcseletei és a műsorvezetők rajtbalesetekkel kapcsolatos találgatásai töltik ki a 14 óra előtti 40 percet, hanem komoly elemző és tényfeltáró adások is lefutnak, amelyek az autósport iránt komolyabban érdeklődők számára intellektuális ambróziaként hatnak. Az RTL csapata újságírókból, szerkesztőkből, vágókból és rendezői csapatból, illetve technikai szakemberekből áll, akik versenyről versenyre követik a csapatokat, és a vasárnap délutáni futamok idejére professzionális háttéranyaggal várják Európa 90 millió fölötti német ajkú tévénézőjét.

Az RTL éveken keresztül analóg felvételekből dolgozott, és többezer kilogramm felvétel gyűlt össze, amelyeket lineáris szerkesztő eszközökkel dolgoztak fel viszonylag lassan, kevésbé hatékonyan, és még kevésbé látványosan. A lineáris videófeldolgozás - amellett, hogy nem mondható elegánsnak, ellenben idejétmúlt - további problémája, hogy az utóbbi években költségesebbnek számít, mint az újabb, egykoron drága és korlátozottan használható, mára nagyjából kiforrott nem-lineáris feldolgozó megoldások. (Az RTL már a szállítási költségen is rengeteget spórol, hiszen fizikailag kevesebb helyet foglal és könnyebb is a digitális felvétel, amely a tengerentúli szállításoknál nem utolsó szempont.)

Amikor az RTL és partnere, a WIGE Media elkezdtek nem-lineáris eszközökben gondolkodni, viszonylag hamar célba találtak. Az Apple az utóbbi évek fejlesztései nyomán egész egyszerűen alapvető platformjává vált a nem-lineáris szerkesztésnek, és olyan hatékonyságnövelő megoldásokat kínál, amely a Forma 1 száguldó világában hatalmas előnyt tud nyújtani - többek között azon a téren, hogy az RTL továbbra is megőrizze műsorai csúcsszínvonalát.

A WIGE Media még 2005-ben kezdte el tesztelni az Apple megoldás csomagját, az akkor még Production Suite néven futó későbbi Final Cut Studio hamar a szerkesztő munkatársak keze alá dolgozott. Mivel a csomag videóvágó programja, a Final Cut Pro felbontásfüggetlen, így a videós szakemberek számára külön előnyt jelentett a 10 éves archívum egyszerű felhasználása mindenféle nem várt nehézségek nélkül.

A stúdió kialakítását és felépítését a kölni székhelyű Apple Szakkereskedő (hivatalos nevén Apple Solution Expert), a Mediatec segítette. A felépített rendszer alapelemei az Apple hardver és szoftver megoldásai, illetve a FORK Production Suite csomag a Building4Media cégtől, amely például az élő adásokhoz szükséges alkalmazásokat vonultatja fel.

A FORK Production Suite egy szerver-kliens megoldás, amely az összesen 12 darab WIGE szerveren fut, és összekapcsolja a különböző helyszínek felvételeit, illetve az események közben keletkező élő tartalmait, segít megjeleníteni azokat, és végül részt vállal a kész termék továbbításában is.

Az egész szerver rendszer - beleértve az Xsan tárhelyet, amelyet több, összesen 18 TB kapacitású Xserve RAID biztosít - redundáns, azaz ha bármilyen hiba történne, az adatok többszörösen el vannak tárolva, biztonságban vannak. Az Apple tárhely megoldásai fel vannak készítve arra az esetre, ha például tönkremenne egy merevlemez, és akár üzem közben is cserélhetők a meghajtó modulok. A szerverek és tárhely rendszerek elején LED fények, a menedzselő gépeken szoftverek jelzik, ha bármilyen rendellenesség tapasztalható.

A verseny alatt négy élő adatfolyam, az úgynevezett "Worldfeed" kerül rögzítésre. Ezek az anyagok a központi Xsan tárhelyen kerülnek tárolásra. Ezzel párhuzamban dedikált Xserve szerverek erejüket összegezve biztosítják az adáshoz szükséges alacsony felbontású változat élő előállítását. Miközben az RTL-en megy az adás, a szerkesztők folyamatosan figyelik az érdekes tartalmakat - akár olyanokat is, amelyek a tévés közvetítésben nem futnak le. Az izgalmasabb mozzanatok vagy sajátos kameraállások megjelölésre kerülnek, és a verseny eseménysorát figyelve később döntik el, hogy bekerül-e a futam utáni elemzésbe a képsor.

Az ilyen érdekesebb részleteket a szerkesztők alacsony felbontásban (Low-Res) Gigabit Ethernet kapcsolaton keresztül MacBook Pro-kon érhetik el, és végezhetnek egyfajta előzetes feldolgozást. Mire a futam véget ér, ezek a képsorok adáskészen meg vannak vágva függetlenül attól, hogy végül kiérdemelnek-e annyi jelentőséget, hogy bekerüljenek a műsorba, vagy sem. Eközben a WIGE stúdiója Kölnben a műholdon keresztül élőben megkapott adást feldolgozza, archiválja, kulcsszókkal ellátva teszi kereshetővé, hogy a verseny végére a felvétel adott részletei célirányosan kereshetők legyenek.

Eközben az RTL riporterei saját helyszíni felvételeket is készítenek Sony XDCAM digitális kamerák segítségével a verseny utáni műsor számára. A kamerák formátumát XDCAM deck segítségével másolják az Xsan rendszerre a SOFTRON Media Services nevű cég MXF Converters nevű csomagja segítségével. A formátum előnye, hogy a kameráról beérkező jel feldolgozását követően a tartalom az élő felvétel körülbelül 2,5x-es sebességével importálható a vágórendszerekbe, amely nagyban segíti a gyors feldolgozást az adás számára.

Ezek a tartalmak a Final Cut Pro-ba kerülnek, ahol nem csak az aktuális versenyhez férhetnek hozzá a szerkesztők, de az utóbbi több mint 10 év felvételeihez is, amely a digitális rendszer előtt analóg szalagokon utazott a csapattal. Így ha egy összeállításban régebbi felvételekhez kell nyúlni, az a Final Cut Server nevű videórendszerező megoldás révén kulcsszavazva össze van állítva.

A kész anyagot végül Kölnben véglegesítik, és onnan sugározzák a német nézők számára.

Mivel a technika nem kis megpróbáltatásnak van kitéve akár a folyamatos utaztatás, akár az erős igénybevétel révén, a WIGE Media csapata AppleCare szerviz alkatrészekkel felvértezve kel útra, így ha kiesik egy-egy alkatrész, akkor azt lehetőség szerint a leghamarabb tudják cserélni. Az Apple szerver megoldásai terén igen hasznos előny, hogy speciális szerszámok nélkül cserélhető a legtöbb alkatrész. Egy merevlemez például pattintható fiókban cserélhető, de sima Philips csavarhúzóval szét lehet szedni a komolyabb eszközöket is.

A természeti erőket is túl kell élnie a rendszernek. A Melbourne-ben zajló legutóbbi futamon például meghibásodott a szerver terem légkondicionálója, és az Xserve és Xserve RAID rendszerek több mint 100 fokos meleget kifújva túlélték a futam idejét. Malajziában olyan magas volt a páratartalom a brutális esős időjárás miatt, hogy a falakról csöpögött a víz a szerver szobában, ráadásul a vihar miatt a szerverterem és a munkaállomások közti kábelrendszer vízben állt. Ezek a kegyetlen körülmények sem tudták legyőzni a rendszert, amely így is minőségi szolgáltatást tudott biztosítani több millió néző számára.

Az Apple kínálta rendszerek stabilitásán és szívósságán túl egy fontos szempont az egyszerű kezelhetőség. Esetünkben nem feltétlenül a professzionális média szakemberek életének egyszerűsítése végett, hanem az eszközpark gyors mobilizálása miatt. Noha egy versenyhétvége általában 3-4 nap, a csapatok és persze a média is a verseny után máris a következő helyszínre igyekszik. Emiatt nagyon fontos szempont, hogy a hardver rendszer könnyen szétbontható és újra összeállítható legyen úgy, hogy a hiba lehetőségek száma a minimálisra csökkenjen. E szempontból például nagy előny, hogy a szerverek merevlemez fiókjai bezárhatók, hogy az Xserve szerver és Xserve RAID tárhely a rack szekrény sínjéből két csavar kilazításával kivehető.

Amennyiben a helyszínen egy szoftveres probléma nem ütközik ki, akkor a központból, Németországból is könnyedén el lehet érni a szervereket, és leállítani, újraindítani bizonyos szolgáltatásokat. Az Apple szerver adminisztrációs eszközei révén szoftveres hiba esetén nem szükséges a szerver közelében lenni a baj megoldásához.

Az egész rendszer célja, hogy a szerkesztők jobban és hatékonyabban tudjanak dolgozni, és a csapat igen hamar megszokta az Apple alapú munkafolyamatot. A Final Cut Studio, az Xsan és a macOS Server operációs rendszer egyre inkább a szabványává válik a műsorszórás eszköztárának. Az RTL Forma 1-es megoldás csomagja egy adás elkészítésének és sugárzásának teljes feladatkörét lefedi, és egy jó példája annak, hogy milyen igények is merülnek fel egy ilyen adás elkészítésénél.

A WIGE Media AG számára a Forma 1 során kiépített rendszer olyannyira bevált, hogy más események, például a Párizs-Dakar rali közvetítésénél is alkalmazták.

Forrás: André Aulich, Apple.com




 


     Keresés a lap tartalmában a Google motorja segítségével: