Belső hírek szerint az Apple feladta a Vision Pro terméket
(április 28.)
A MacRumors arról számol be, hogy az Apple belső információi szerint a cég feladta az Apple Vision Pro terméket, amelyből „mindössze 600.000 darabot értékesítettek” - ami a MacRumors sugallata szerint kevés, noha a termék számos piacon sosem jelent meg, csak egyes kiválasztott Apple Store-okban lehet bonyodalmasan megvenni, vagy néhány ország internetes áruházában megrendelni, szintén bonyolult előkészületet követően.
Az okok között a kiemelkedően sok visszaküldést jelölték meg, valamint azt, hogy nem kapott lendületet a terméket az M5 frissítést követően sem - ez utóbbi persze inkább szakújíságírói okfejtés, hiszen egy átlagfelhasználót nem különösen indít meg, hogy M2 vagy M5 processzor van a termékben, ha azt hatékonyan tudja használni számára fontos funkciókra. Az Apple Vision Pro hátránya inkább az volt, hogy egyelőre nem alakultak ki nélkülözhetetlen funkciói.
A cikk szerint a fejlesztőket az Apple szétszórta divíziók között, többek között a Siri fejlesztői csapatba - Mike Rockwell, az Apple Vision Pro csapat vezetője is a Siri csapatot erősíti 2025. március óta.
A hír azonban nem azt jelenti, hogy az Apple feladta volna az egész termékvonalat, és a visionOS kimúlik. Egyszerűen csak arról van szó, hogy a Mac Pro modellekhez hasonlatosan a 3500 dolláros termék vélhetőleg a jelen formájában kerül majd árusításra, míg a technika nem jut el oda, hogy jóval könnyebb változatot adnak ki belőle. A visionOS is fog frissülni, és nyilvánvalóan lesznek sikertörténetek új szoftverekről és tartalmakról, egyszerűen csak az Apple ezzel a formátummal nem tervez a következő 2-3 évben semmit kezdeni. (Ez egyébként még akár M8 processzoros frissítést is magában hordozhat változatlan hardver mellett.)
A leköszönő Tim Cook ügyvezető egyébként az Apple Watch termékcsaládot jelölte meg legnagyobb sikereként, és az Apple Vision Pro az ő várakozásait is alulmúlta a reakciói szerint.
A MacRumors.com lehangoló híre a témában…
Google Maps iOS alkalmazás: Magyar településnevek a határon túl
(április 28.)
A Google Maps egyik fontos előnye, hogy támogatja a különféle települések történelmi magyar elnevezéseit, vagyis ha például a Felvidéken járunk, olyan helyeken is megtanulhatjuk a falvak és városok magyar nevét, ahol már nem indokolt a magyar nyelvű helységnévtábla alkalmazása.
Ehhez mindössze arra van szükség, hogy magyarul használjuk az iOS rendszernyelvét - ekkor a Google Maps alkalmazás is átveszi a magyar beállítást. Ha azonban angolul vagy más nyelven használjuk a rendszert, akkor a Settings / Beállítások > Apps / Appok gyűjteményben a Google Maps alkalmazás beállítási felületének alján lévő Language / Nyelv elemnél a Magyar Hungarian opciót kell választanunk, és ezt követően a magyar települé
A MacMag.hu oldalt az
iJoe.hu Apple Kereskedés tartja fenn.
Cikkek, termékek a Mac világból:
Finder ismeretek ekönyv
Nagy részletességű, 51.000 szavas elektronikus kiadvány az Apple Books Store-ban a Finder felületről a macOS Ventura operációs rendszerre vonatkozóan.
Üdvözöljük a MacMag.hu lapján!
Ez a weblap az Apple technológiával kapcsolatos megoldásokat, oktatóanyagokat, termékeket és lelkes Macintosh felhasználókat ismertet a magyar Mac közösség részére.
Boot Camp és Windows 10 a Mac-en
Hány kijelzőt kapcsolhatok a Mac-re?
Apple videóadapterek kompatibilitása
Numbers: Képletek és függvények Aktuális szervizprogramok listája Apple termékek tisztítása
Ajánlataink:
Kapcsolat:
Birincsik József
Email: ijoe@ijoe.hu
