Több mint két évtized működés után az 1993-as alapítás óta a @radical.media a világ egyik legnagyobb és legtöbbször kitüntetett produkciós házává nőtte ki magát. Az Amerikai Egyesült Államok legtöbb reklámját készítik, köztük a Nike, Intel és Dos Equis cégek anyagait is. Továbbá ők készítik a népszerű Iconoclasts sorozatot a Sundance Channel számára, valamint olyan sztárok produkcióiban is részt vesznek, mint a Drake, az Arcade Fire, Jay-Z vagy Britney Spears. Ők készítették az Oscar®® díjra is jelölt Paradise Lost 3: Purgatory című dokumentumfilmet, amely a Sundance Film Festival alkalmával került bemutatásra, és három ártatlanul életfogytig vagy halálra ítélt rab történetét és szabadon bocsátását mutatja be.

Amilyen kiemelkedő ügyfélköre van a cégnek, oly kimagasló szinten igyekeznek megjeleníteni az általuk képviselt vállalatokat és személyeket. A @radical.media egyik stílusjegye, hogy a legelejétől fogva igen komoly technológiai alapokra építették a művészi önkifejezésüket a megjeleníteni kívánt márkanevek legjobb reprezentálása céljából. Ennek egyik eszköze a Final Cut Pro, amelynek innovatív digitális munkafolyamatát a kezdetektől fogva alkalmazták. A Final Cut Pro X megjelenésével a @radical.media a teljes New York-i utómunka stúdióját az Apple megújult alkalmazására alapozva építette fel.

A @radical.media lépése bátor döntésnek számít, figyelembe véve a cég méretét és a munkája természetét. A manhattani Meatpacking District területen lévő központtal rendelkező vállalat világszerte 150 embert foglalkoztat közvetlenül, és további százakat bedolgozó szakemberként. Így a Final Cut Pro X alkalmazása gondos előkészítést és tervezést, illetve tesztelést igényelt.

Evan Schechtman, a cég technikai vezetője azt mondja, hogy döntésük egyszerű üzleti lépés volt: „Több mint tíz éve használtuk a Final Cut Pro alkalmazást, és az X változat éppen olyan forradalmi, mint annak idején a legelső verzió. Mivel sokféle médiával dolgozunk, képesnek kell lennünk arra, hogy a megrendelő történetét platformtól függetlenül el tudjuk mesélni. A Final Cut Pro X a formátumok és szabványok széles körét támogatja, és mindenütt a legjobb minőséget lehet vele elérni szoros határidőkkel is.

Schechtman arról is beszámolt, hogy az áttérés nagyon gyorsan zajlott: rövid idő alatt a teljes állomány 25%-a Final Cut Pro X-re tért át, és komoly ügyfelek reklámjait is az új rendszerrel készítették, így például a Grey Goose Vodka 25. évfordulós filmjében is komoly szerep jutott az Apple aktuális videó utómunka alkalmazásának.

Liz Mason, a @radical.media vezetője a Final Cut Pro X sebességét emeli ki, mint drámai változást. „Az első ügyfelek, akinek az anyagát a Final Cut Pro X segítségével dolgoztuk fel, elsőként a sebességre lettek figyelmesek.” Mindez az előtt történt, hogy a vágók egyáltalán hozzáfogtak volna a munkához. Ahogyan a vágó segédek az ARRI ALEXA csúcs minőségű kamerákról importálták a forrásanyagot, már szembetűnő volt, hogy minden mennyivel gyorsabban történik - a tartalom önműködő elemzése, a metaadatok automatikus hozzárendelése, és a kezdeti forrásanyag elrendezés már hosszú perceket spórol meg a későbbi munka során. A nyersanyag feldolgozása, benne a sebesség effektusok, konverziók, képkocka ráta átállítás, renderelés sokkal gyorsabban zajlik, köszönhetően annak, hogy a Final Cut Pro X kiaknázza az macOS 64-bites architektúráját. A kulcskocka rendszer és a hámozási funkció (skim) révén a tartalmak áttekintése sokkal egyszerűbb és gyorsabb, a forrásanyagok hasznosítható részeit látványosan egyszerűbb megjelölni.

A Final Cut Pro X révén a legkülönbözőbb formátumokat tudjuk felhasználni, hogy érdekes és újszerű termékeket hozzunk létre a @radical.media ügyfelei számára” - mondja Liz Mason. „És a nyersanyagot olyan gyorsan kezeli a program, hogy szinte sosem kell várnunk. Ez is az oka, hogy ilyen gyorsan kezdtük alkalmazni a szoftvert futó produkciókban is.

Randy Main, a @radical.media technikai menedzsere a Final Cut Pro X szervezési képességeit emeli ki. „Számunkra kiemelkedően fontos paraméter a forrásanyagok szervezése, amelyre az egész munkafolyamat épül. A Final Cut Pro X metaadat lehetőségei mindezt sokkal rugalmasabban és gyorsabban teszik lehetővé, mint bármely nemlineáris szerkesztő, amelyet kipróbáltam.” Main szerint a vágó segédek élete is könnyebbé vált, hiszen egy sokkal egyszerűbb eszköz nyújt számukra sokkal összetettebb eszköztárat.

Schechtman üdvözli, hogy a Final Cut Pro X felhasználói felületén semmi nem akadályozza a szerkesztési folyamatot. A háttér renderelés olyan fejlesztés a Final Cut Pro korábbi változataihoz képest, amely „sokkal folyékonyabbá tette a munkát, és exponenciálisan növelte a hatékonyságot.

Szürke lúd
Az egyik első @radical.media projektum, amely az új képességeket kamatoztatta, a Grey Goose cég új ízének, a Cherry Noir lendületes, stílusos reklámja. „Ez egy igen nagy kaliberű kampány ahhoz, hogy az ember új szoftvert próbálgasson, de a Final Cut Pro X hozta, amit elvártunk tőle” - mondja Schechtman.

A reklám, amelyet a @radical.media New York City stúdiójában rendeztek és forgattak ARRI ALEXA kamerával készült, és ARRIRAW és Apple ProRes 4444 formátumokban lett felvéve. A nyersanyagot a G-Technology G-RAID meghajtóján tárolta a @radical.media, és azonnal biztonsági mentettek RAID 5 tárhelyre, illetve LTO-5 kazettára is. Ezt követően a nyersanyagot az Apple ProRes Proxy kodekkel átalakították feldolgozásra a Final Cut Pro X felületén.

Az ügyfél által befolyásolt szerkesztési folyamatoknál rendkívüli szolgálatot tett a Final Cut Pro Audition / Próba funkciója, amely segítségével ugyanazt a felvételt többféle effektussal volt mód végignézni dinamikusan, a tartalom szerkesztése vagy módosítása nélkül. A Final Cut Pro X felületén megvágott videót a DaVinci Resolve és az Autodesk Smoke fényelő és színkezelő alkalmazásokban véglegesítették. A Marquis X2Pro segítségével a Final Cut Pro produkció AAF irattá lett átalakítva, amely az Avid Pro Tools programban megnyitható hangszerkesztési céllal. A Final Cut Pro XML körtúra képessége igazán meggyőző volt a cég számára: ezen megoldás jóvoltából a prodzsekt irat könnyedén hozzáférhető különböző programokban, és a feldolgozott eredmény újranyitható a Final Cut Pro alkalmazásban.

Egy új alkalmazásnál mindenképpen fontos, hogy az jól együttműködjön a feldolgozó alkalmazásainkkal. És a Final Cut Pro X ragyogóan felelt meg ennek az elvárásnak.

Fantasztikus dolog volt felfedezni, mint tudtuk előnnyé kovácsolni ennek a hihetetlenül gyors és folyékony történetmondó eszköznek a felfedezését, és közben nem mondani le a többi professzionális eszközünk használatáról sem” - egészíti ki a gondolatot Schechtman.

Dokumentumfilmes produkciók
A @radical.media dokumentumfilmek sorozatát is vágja a Final Cut Pro segítségével. Ezek forrásanyagai egyszerre dolgoznak az ARRI ALEXA, a Canon 5D Mark II és a Sony PMW-EX3 kamerák forrásanyagaiból, és hatalmas méretű archívumokból még több formátumból, képkocka rátából és méretből, amelyeket a vágók alkotnak egy végső produkcióvá.

Ennek a világnak ez a természete” - mondja Schechtman - „és ez tökéletes terep a Final Cut Pro számára.

Schechtman megjegyzi, hogy a dokumentum filmes produkciók alkotása egészen más, mint a reklámok készítése. „Ezek a művek több vágó együttes látásmódjának eredményei. A munka során éppen ezért hatalmas Xsan tárolóról dolgozunk. A Final Cut Pro X egyik csodája éppen az, hogy miként képes kezelni a központosított tárhelyeket. És mivel az Xsan a rendszer része, nem kell minden Mac-re drágán megvásárolni. Ez önmagában hatalmas dolog a számunkra.” A cég 50 konkurens hozzáférést biztosító szerény 750 TB-os Xsan tárolóról dolgozik a New York-i irodájában, ezen kívül külső tárolókon körülbelül 3 petabyte mozgókép adatot tárolnak. (A többi helyszínen általában 200 TB-os kisebb Xsan rendszerek működnek, New York a zászlóshajó.)

A dokumentumfilmes produkciók egyik vágója Cy Christiansen. „Tetszik az új vágási modell. Kevesebb az interfészen a zavaró tényező, így a dolgok folyékonyabbak, egyszerűbbek és hatékonyabbak a számomra. Csak a feladatra kell koncentrálnom. A klipek kötött idősávon belüli léptetése - trim - véleményem szerint olyasmi, amit ennél jobban nem is lehetett volna megalkotni. A mágneses idővonal zseniálisan egyben tartja a dolgokat, pont ahogyan kell. Számomra ez az egész egy teljesen jól működő új útirány.

A pályafutásom során kevés igazán jelentős változást láttam az üzletágban” - mondja Schechtman. „A Final Cut Pro X az egyikük. Mint technikai szakember, hasznomra vált ezeknek a változásoknak az alkalmazása és használata. Úgy gondolom, hogy mások számára is előnyökkel járhat.

A @radical.media az innovatív technikai háttere segítségével nyert már Oscar®® díjat, Golden Globe-ot, több Grammy, Emmy, Webby díjat, a The Smithsonian Cooper-ewitt Design Award for Communication Design kitüntetést, Palmes d’Or díjat a Cannes Lions International Advertising Festival alkalmával, és jópár egyéb fontos díjat, amely a szakmájukban előfordul.

Forrás: Apple.com Pro rovat

 



 


     Keresés a lap tartalmában a Google motorja segítségével: