Mark Romanek - Grammy díjas videóklip rendező és zeneszerző

Amikor Mark Romanek Londonba ment azzal a céllal, hogy felhajtást csináljon az első filmjének, a "Static"-nek, lehetősége volt találkozni több zenésszel is, akik részt vettek a film muzikális vonulatának kiteljesedésében. Matt Johnson, a The The nevű együttes tagja arra kérte a fiatal művészt, hogy készítse el a zenekar videó klipjét. Mint kiderült, ez a lehetőség egy teljesen új irányba terelte Romanek filmes művészetét. „Imádtam, hogy gyakorlatilag akármit meg lehet valósítani, mert nem határolja be a film tiszta költészetét a szöveges tartalom."

Bár Romanek tévéfilmeket szeretett volna készíteni, a '90-es évek elején fellángolt MTV korszak nyomán mára 10 év mélységben találta magát a videóklip rendező szakmában. Produkcióiba művészi és mozi stílusú elemeket is beleépít, és olyan művészek klipjeit készítette már, mint David Bowie, Madonna, a Nince Inch Nails vagy a Red Hot Chilli Peppers. A klipek szabadon szárnyalhatnak tartalmukban és képi világukban, hiszen nincsenek a narráció lüktetéséhez kötve.

Romanek a Chicago Art Institute-ban kezdte filmes tanulmányait, ami a hippi, narrációmentes, strukturális kísérleti filmezés fellegvára volt, ahol olyan példaképek nyomán oktattak, mint Andy Warhol. A dolog nem arról szólt, hogy az alternatív művészeten kívül mindent elvessenek, hanem arról, hogy szélesítsék a látókörüket, és ezáltal a populáris művészetet is másként közelítsék meg - mondja Romanek.

A művész munkája során a legalapvetőbbtől a legkomolyabb műveletekig Macintosh technológiát használ. „1985 óta Mac felhasználó vagyok. Amikor ki kell találnom egy klip ötletet, és megkapom a dalszöveget, mindig magam pötyögöm be, mert ezzel is átjár a dal." Romanek a Final Draft szoftvert használja alkotásra, és nagy hasznát veszi az Apple iPodoknak is. "Beállítom ismételt lejátszásra az iPodomon a zenét, amihez ötletet kell kitalálnom, és elmegyek sétálni vele. A videók alapötletét és a piszkozat felvételeket nagyon gyakran iMovie-ban készítem el saját magam."

Romanek ismert videóklipjei például Madonna "Bedtime Story" című dala vagy a Nine Inch Nails "Closer" című produkciója. 10 éves kliprendezői karrierjét a szakma több mint egy tucat díjjal értékelte már, köztük MTV díjakkal, Clios és Billboard kitüntetésekkel és két Grammyvel.

A cikket Stephanie Jorgl készítette az Apple Computer részére.



 





 

     Keresés a lap tartalmában a Google motorja segítségével: