A Magnum in Motion című fotó esszé sorozat olyan tartalom, amely aktuális híreket és eseményeket dolgoz fel olyan módon, amelyben más média nem: álló- és mozgóképek, narráció, feliratok, zene és animáció összessége.

Például Steve McCurry, a magát esztétikum vadásznak nevező kreatív szakember mesteri színes fényképei az emberi élet küzdelmeibe és örömeibe engednek bepillantást olyan helyszínekről, mint Afganisztán, Irak, India vagy Tibet. Paul Fusco fotós "Csernobil emlékezet" sorozata két évtized távlatából mutatja be fényképeivel a tragédia utóhatásait. A filmkészítő és fotóriporter Joergen Leth a Tour de France alkalmával az esemény közvetítésének 60 éves történetéből származó legkiemelkedőbb felvételeket válogatta össze.

Ezek a fotó esszék a Magnum in Motion weblapon is megjelennek, amelyet a hatvan éve működő Magnum Photos cég üzemeltet, és ad át más lapoknak és televízióknak. A produkciókat olyan hírcégek is átveszik, mint a Le Monde, az MSN, az International Herald Tribune vagy a New York Times.

"Az elmúlt húsz évben a fotó esszék egyre kevésbé voltak kívánatosak a papír alapú médiában, ezért aztán a lapok a Magnum fényképészek produkcióit darabokra vágva adták le" - mondja Claudine Boeglin, a Magnum in Motion kreatív rendezője. "A képeket sokkal inkább illusztrációként használták."

A Magnum Photos-t négy fényképész "ikon" hozta létre: Robert Capa, Henri Cartier-Bresson, George Rodger és David "Chim" Seymour. Mióta a Magnum Photos elindult az útján 1947-ben, azóta a fényképészei megörökítettek minden jelentősebb esemény a spanyol polgárháborútól napjainkig. Valamely képek minden lapban megjelentek már világszerte, rengeteg tévécsatorna használta fel őket, és kiállításokat is szerveztek belőlük. Nagyon gyakran limitált példányszámú képeskönyveket is adtak ki a fényképekből.

Most a Magnum fényképészei az interneten mondhatják el a sztorikat. Boeglin és a főszerkesztő Bjarke Myrthu 2004-ben indították el a Magnum in Motion sorozatot elsősorban a saját képeikből, amelynek bemutatóit PowerBookokon készítették el. Azóta beruháztak három Power Mac G5-be, amelyen egy négyfős produkciós csapat dolgozik a Magnum New York-i irodájában.

"Mindannyian Mac-en dolgozunk" - mondja Boeglin. "Amikor Adrian Kelterborn a Magnum in Motion produkcióján kezdett dolgozni, éppen elvégezte a School of Art and Design (művészet és arculattervezés iskola) négy éves oktatását Zürich-ben, és természetesen Final Cut Pro alkalmazáson tanult."

"Amikor láttam, hogy mennyire jól illeszkedik a szoftver a tartalom szervezésünkbe, a Final Cut Pro-ra építettük a további munkákat." A cég a Pro Tools-t használja hangszerkesztésre, a Photos / Fotók alkalmazást a képek szervezésére, a GarageBand és a Soundtrack szoftvereket a háttérzene komponálására, és az iMovie-t a videó alapú podcastok elkészítésére, illetve a Photoshopot különböző grafikus illusztrálási feladtokra.

A Magnum számára a tartalom a lényeg. "Amikor elkészítettük a webes megjelenés kereteit, olyan egyszerűt és alapvetőt akartunk alkotni, mint az iPod. Az Apple magas fokon letisztulttá teszi a vizuális irányokat, és mi is ezt a stílust kívántuk követni. Meggyőződésünk, hogy a tartalom ugyanolyan fontos, mint az, ahogyan azt prezentáljuk."

A Magnum in Motion weblap hamar sikeressé vált, és Boeglin szerint ennek az az oka, hogy nem azt tették, amit sok média orgánum tesz, miszerint megjeleníti a weben ugyanazt a tartalmat, amit nyomtatásban. A Magnum egy olyan keretet kínált a szerkesztőinek, amellyel feltölthetik a tartalmaikat anélkül, hogy Flash-t kellene programozniuk.

Az első esszé elkészítésekor Philip Jones Griffiths fényképeit használták "Viet Nam békében" címmel. A produkcióhoz egyszerűen meglátogatták a fényképészt, egy rövid beszélgetést rögzítettek vele, amit aztán a GarageBand-ben megszerkesztettek.

Amikor "Az esztétikum vadász" című produkciót kezdték el készíteni Steve McCurry-vel, ő épphogy kiadta a képeskönyvét "Looking East" címmel, tehát készen álltak egy gazdag tartalmú dinamikus produkció elkészítésére, ami álló- és mozgóképeket, Flash animációkat és sokféle hanganyagot tartalmazott. "Steve-re a munka közben ragadt rá az esztétikum vadász elnevezés egészen véletelenül, de tökéletesen kifejezi azt, amiről a munkája szól: páratlan figyelemmel képes megkomponálni a képek színösszetételét."

Boeglin a Photos / Fotók alkalmazás segítségével elkészített egy előzetes bemutatót arról, hogy milyen sorrendben és mondanivalóval csoportosítja a fényképeket. A forrásanyagok - képek és a megkomponált zene - a Final Cut Pro-ba került feldolgozásra. Amikor a kész anyagot exportálták, az a Flash szakemberhez került, aki elhelyezte az animációkat az anyagban. Ezt követően többféle formátumban exportálták a kész anyagot, hogy az más-más sávszélességen is elérhető legyen az érdeklődőknek. "A videó formátumokkal még most is kísérletezünk" - mondja Boeglin. "Nem vagyok tökéletesen elégedett egyik formátummal sem. Nem sikerült még megtalálni a megfelelő egyensúlyt a képminőség és a gyors letöltéshez szükséges méret között."

A Magnum is Motion egy sajátos közösség, "kissé olyan, mintha oroszlánokkal fociznánk" - mondja Boeglin. "Bár mindannyian a Magnum Photos részei vagyunk, szerkesztőileg függetlennek kell maradtunk a kollégáktól, akik hozzánk hasonló profi fényképészek. Ettől amolyan kellemes szerkesztőségi hangulata van a dolognak, és ad egyfajta csapatszellemet is a munka."

Boeglin és Myrthu többféle megjelenési módot szán a Magnum in Motion sorozatnak: szeretnék ezt az újfajta, állókép megjelenítő médiát bemutatni a fotós szakma rendezvényein, és akár kiállításokon is. "Amikor a Magnum elindult, az volt a célja, hogy kizárólag szakmai és független hírforrás legyen. Most az Apple technológia segítségével és az internet nyújtotta megjelenéssel egy fényképész elmondhatja a jelentést, a tartalmat a képei mögött. Így a képek nem csak kérdéseket vetnek fel, de sorozatként meg is válaszolják azokat."

A Magnum in Motion hivatalos weblapja

Forrás: Apple.com

 



 


     Keresés a lap tartalmában a Google motorja segítségével: