Miután a mexikói kajakos, Rafa Ortiz lezúdult az 58 méter magasból aláhulló, Washington állambeli Palouse vízesésen, a 24 éves sportoló úgy jellemezte a kalandot, mintha lassított felvétel lett volna. Nem így a fényképész, Lucas Gilman, akinek az volt a feladata, hogy megörökítse az eseményt.

"Rafa valójában csak három képkockán látszik a négy másodperces zuhanás alatt, mivel a folyó a sziklaszélen átbukva hatalmas fehér hab- és párafelhővé változik, ahol már nem látszik a kajakos sem. Ez nagyjából egy másodpercet jelent a fotók elkészítésére. És természetesen úgy, hogy nincsen második lehetőség, nem lehet megkérni, hogy ismételje meg a mutatványt."

A vad kalandot megörökítendő, Gilman, az utazó kaland és utazási fényképész, akit több népszerű magazin és cég foglalkoztat világszerte, egy egész hadosztály csúcstechnikát helyezett el a vízeséssel szemben, köztük a legmodernebb Nikon technikát. És a fotók eszeveszett tempóban való publikálásához az Apple professzionális fotószoftverét, az Aperture alkalmazást használta egy MacBook Pro segítségével. "A megrendelőm, a Red Bull, a lehető leghamarabb látni kívánta a felvételeket, és nem szerették volna, ha valami szerencsés kezű turista előbb felrakja a blogjára a képet, mint hogy hivatalos kép jelenne meg az eseményről. Így az Aperture gyors böngészési és feldolgozási képességei kritikusak voltak."

Vízesések nyomában
Minthogy a vízeséseken aláhulló kajakosokat viszonylag nehéz fényképezni, Gilman általában heteket tölt el az esemény előtt a sportolóval, amely során figyeli a mozgását, spontán fotókat készít róla más körülmények között. "Rafa esetében ez úgy történt, hogy egyik nap telefonált, hogy másnap Washington államban kellene lennem. Éppen dolgom volt, és javasoltam a jövő hét keddet, de ő ragaszkodott a másnaphoz."

Gilman vasárnap késő este érkezett meg a Portlandbe, és hétfőn délelőtt mentek ki a vízeséshez, ahol már kedden az eseményt kellett fotózni. A feladat nem volt egyszerű, mivel a Palouse vízesés a kajakos által valaha meghódított legmagasabb vízesés volt a maga 58 méterével - azóta sem ismételte meg senki ezt a 2010-es mutatványt. Az Ortiz vállalta veszély inspirálta Gilman felszerelésének kiválasztását. A kézremegés veszélyeit elkerülendő Gilman állványokra helyezett el több fényképezőt, és távkioldóval lőtte a fényképeket rögzített fókusszal. A fotók sikeresek lettek. Ortiz számára nem volt ennyire eredményes a zuhanás, ugyanis a leérkezéskor lerepült a kajakról, és noha nem sérült meg, világrekordot nem zuhant ezzel a mutatvánnyal.

Szerkesztés, azonnal
Ortiz biztonságáról meggyőződve Gilman azonnal elkezdte letölteni a fotókat a MacBook Prón az Aperture-be. Mivel a fotók készítésének helye eléggé körülményesen mászható terület volt, és Ortiz csapatának az összecsomagolás és a kajak kiemelése időt igényelt, volt lehetőség már néhány perccel a mutatvány után hozzálátni a képek feldolgozásához. "Nem volt mobil térerő vagy internet kapcsolat. Az első kritikus lépés az adatok letöltése és biztonsági mentése volt néhány lemezre, hogy biztonságban legyenek a képek."

Gilman Nikon D800 fényképezője 36,3 megapixeles RAW képeket készít - "a legnagyobb kép, amit DSRL-rel készítettem" - mondja Gilman -, így aztán viszonylag lassan töltődtek le. Az Aperture gyors, bevitel közbeni böngészőfelülete jóvoltából Gilman már az import előtt meg tudta tekinteni a képei éles előnézeti képeit.

"Mindig a legújabb digitális fényképezőgépeket használom" - mondja Gilman. "Az Aperture gyors import böngészője nagyon hasznos, mert még a behozatal előtt segít megjelölni azokat a képeket, amiket potenciálisan használni akarok. Az előnézet révén szinte várakozás nélküli görgetésre van mód a képek között."

Az autóban visszafelé tartó elsődleges szerkesztési folyamat során Gilman a három fényképező által készített több mint ezer képet válogatta. "A képeket két vagy három csillaggal látom el, és a háromcsillagosak azok a fotók, amikből később kiválogatom a felhasználandó legjobbakat." A szállodába visszaérve Gilman tovább folytatta a válogatást, és négy, illetve öt csillaggal látta el a képeket, szűkítve a kiválogatott kört. "A képek válogatása során az Aperture nagyítója igen hasznos, mert betekintést enged az apró részletekbe, amely alapján a képek négy vagy öt csillagot kapnak."

A részletek mélyén
A végleges kiválasztásokat követően Gilman az Aperture szerkesztő eszközeit használja a minőség javításához. "A habzó fehér víz nem egyszerű téma, mivel a kontrasztja magas. Amikor a nap erősebben süt, a fehér sok esetben teljesen kiég, és nem tartalmaz adatot a képnek az a része. De az Aperture nagyszerűen tartja meg a kiégésnél picit jobb elemeit a fotónak, amely már alapja lehet a szerkesztésnek. A Highlights & Shadows eszköz révén a fényes részek további kiégetése nélkül van lehetőség a tartalom világítására, az árnyékok finom megvilágítására."
Bővebben az Aperture Highlights & Shadows eszközéről…

A kiválasztási folyamat végén Gilman 50 képet küldött át a megrendelőnek az elkészített 1420 darabból. A Palouse vízesésnél készült képek azóta több mint 200 magazin és weblap felületén jelentek meg.

Egy jobb munkafelület látványa
A Palouse vízesésnél készült fotók elkészítése óta eltelt némi idő, Gilman pedig az elsők között ruházott be Retina kijelzős MacBook Pro 13" modellbe az Aperture alapú munkafelületéhez. "Ez lett a kedvenc Mac-em. Annak ellenére, hogy alig nagyobb, mint egy MacBook Air 13", a legtöbb szerkesztést villámgyorsan el tudom végezni rajta. A Retina kijelző pedig egészen más nézetet kölcsönöz a képeknek."

A gyorsabb képfeldolgozás és jobb megjelenés bármely fotósnak segítségére lehet, de különösen alapvető Gilman számára, aki rendszeresen dolgoz fel nagy méretű, sok képpontból álló fotókat egészen egzotikus helyszíneken. "Évi 200 ezer kilométert utazok, azaz elég sokat vagyok úton. Nincsen asszisztenseim, és nincsenek felesleges óráim a szerkesztésre, mivel a munkám arról szól, hogy nagy mennyiségű és méretű tartalmat biztosítok az ügyfeleimnek. Így aztán a legkomolyabb követelmény egy számítógéppel szemben a feladat gyors lezárásának lehetősége."

"Az Aperture és a Retina kijelzős MacBook Pro a legsimább munkafelületet kínálja, amiben valaha részem volt. Így aztán akár Dél-Amerika dzsungeleiben, akár India zötyögős útjainak egyikén járok, a napi képtermés kiválasztását villámgyorsan tudom elvégezni, és jól elvégzett munkával a hátam mögött továbblépni az új feladat felé."



Lucas Gilman munkája során a helyszínekre is kiszállított MacBook Pro 13 Retina kijelzős modell mellett egy kis MacBook Air 11" és MacBook Pro 15" példányt is használ Apple Thunderbolt Display egységgel kiegészülve. A stúdiójában egy Mac Pro is szolgálatot teljesít, amelyhez egy Wacom Cintiq 24HD érintőkijelző van csatlakoztatva a képfeldolgozáshoz, amelynek továbbá Wacom Intous 5 toll is használatos. Adatait a G-Technology tárolóira menti, köztük G-RAID 8 TB Thunderbolt RAID0 tárhely egységre. A mobil szerkesztés során Magic Mouse egeret használ, ügyfeleivel pedig iPhone-on tartja a kapcsolatot. A munkája során Nikon D4, Nikon D800, Nikon COOLPIX P7100 és Nikon V1 fényképezőket használt a cikk születésekor egy sor NIKKOR optikával.
AF Fisheye NIKKOR 16mm f/2.8D
AF-S NIKKOR 14–24mm f/2.8G ED
AF-S NIKKOR 24mm f/1.4G
AF-S NIKKOR 24–70mm f/2.8G ED
AF-S NIKKOR 35mm f/1.4G
AF-S Auto Focus NIKKOR 85mm f/1.4G
AF-S VR Micro NIKKOR 105mm f/2.8G IF-ED
AF-S VRII Zoom NIKKOR 70–200mm f/2.8G
AF-S VR NIKKOR 200mm f/2 IF-ED VRII
AF-S VR NIKKOR 400mm f/2.8 IF-ED
AF-S Teleconverter TC-17E II

Forrás: Apple.com Pro



 



 


     Keresés a lap tartalmában a Google motorja segítségével: