Az oregoni Portland közismert a kirívó, kissé hippi stílusáról. Ám még ebben a környezetben is kiemelkedik stílusos urbánusságával a Doug Fir nevű motel, étterem, bár és zenei előadóhely, amely a klasszikus nyugat egyesült államokbeli divatot keveri az '50-es és '60-as évek enyhén giccses otthonosságával. Jeffry Kovel, a Doug Fir partnere és építésze a Skylab nevű, gyorsan felfutó hét éves tervező cég feje saját elmondása szerint "az amerikai formákat vegyíti a vadnyugat korától kezdve a Goerge Jetson féle futurisztikus elgondolásokkal."

Kovel nem mindennapi fantáziával rendelkezik, amelyre szüksége is volt a Doug Fir megálmodásához. "Amikor megvettük a helyet, elsősorban drogosok és prostituáltak motele volt egy öreg kínai étteremmel az emeleten. Eléggé hátborzongatóan nézett ki akkoriban."

Miután kiköltöztek a korábbi tulajdonosok, következett a lecsupaszítás. Ekkor még nem volt elképzelés arról, hogy mi is lesz a végeredmény. Ahogy egyre több utólagos elemet távolítottak el az épületből, Kovel csapata "egy jól átlátható '60-as évekbeli menza struktúráját látta kialakulni. Elegendő hely volt ahhoz, hogy legyen étterem, bár és színpad, illetve motel. Úgyhogy a letisztítást követően ezen tervek alapján kezdtünk el szervezkedni."

A Skylab minden tervezés előtt komoly kutatómunkát végez. Így hát régi moteleket látogattak meg, hogy megnézzék az értékes sajátosságokat. "Azt vettük észre, hogy a moteleket az ország minden pontján úgy rendezik be, hogy helyi értékeket is bemutassanak. Néhol az indián világot idézik, máshol a helyi sajttermelést" - mondja Kovel. "Ez kézenfekvő, hiszen a motelekben általában a szabadidejüket töltő utazók szállnak meg."

Kovel és társai úgy döntöttek, hogy a Doug Fir nevet választják, és közép-nyugati stílusban rendezik be a helyet. Az ötletek és alapanyagok innentől tömegével áramoltak, de maga a berendezési procedúra aprólékos és megtervezett volt. "A tervezés az egyik legérdekesebb része volt a munkának" - mondja Kovel, aki minden Skylab munka előtt saját maga kézzel rajzolja meg az elképzeléseit, mielőtt azok a tervezőasztalra kerülnének. "Elkészítettem egy nagy adag tervet és előzetes rajzot, és ezt adtam át a srácoknak a tervek elkészítéséhez. Összesen 4200 négyzetméternyi tervrajz készült 500 résszel, és minden egyes épületrészt külön katalogizálva dolgoztunk fel." Az eredmény tökéletesen pontos és minőségi alkotás lett.

Kovel a Mac-jének alapvető szerepet szán a kézi rajzokkal kapcsolatos feladatokkal kapcsolatban. "A Mac a tervező eszközöm. A munkáimat nem csak vázlatok formájában készítem el, hogy aztán valaki abból látványtervet alkosson: mindkettőt én csinálom, és ezt a Mac teszi lehetővé. Nehéz lenne ilyen komplex ötleteket megvalósítani a Mac segítsége nélkül."

A cég nem csak használja az Apple eszközeit, de hatékonyan össze is köti azokat: minden tervező saját PowerBookon dolgozik, amelyhez 23 hüvelykes Apple Cinema Display monitorok kapcsolódnak, illetve vannak Power Mac G5-ös gépek is, amelyek középpontjában egy Xserve szerver számítógép áll. "A Mac alapvető a design procedúránkhoz. Úgy tudunk dolgozni vele, mint amikor még papírral és tussal alkottunk, de eközben a számítógép minden kényelmét is megadja a számunkra."

"A Mac minden téren nagyon vonzó: rengeteg tervező és design szoftver elérhető rá, ezeket egyszerre tudjuk futtatni megbízhatóan, és a gépek önmagukban is esztétikusak" - mondja Kovel.

Kovel még magasabb szintre emelte a munkáját a következő produkció, a Portland környéki Sinju japán étterem tervezésekor. A Skylab ezúttal 3D vizualizációt is alkotott a tervezéskor a Mac-re elérhető Form-Z program segítségével. A Sinju belseje még részletgazdagabb lett, mint a Doug Fir. Az építés előtt Kovel csapata fényekkel, árnyékokkal, anyagokkal kiegészített vizualizációt készített, ami teljes mértékben eredeti alakjában idézte fel a majdani látványt. Most már a Skylab minden új produkcióhoz 3D vizualizációt készít. "Több munkát tudunk így vállalni, és még pontosabban tudjuk végezni a munkánkat."

A látványos Mac-alapú rendszer segítségével a Skylab rendkívüli aprólékossággal tud tervezni: a környezet, anyagok, belső építészeti elemek és stílusok, belső térhangzás optimalizálására nyílik így lehetőség. Mindez lehetővé tette, hogy a cég egy év alatt több mint a duplájára nőjön. Az ötfős cég most 11 szakemberrel dolgozik, és a növekedés középpontjába egy Xserve szerver számítógépet állítottak, ami egyrészt összekapcsolja a munkát, másrészt lehetőséget ad újabb alkalmazottak egyszerű bekapcsolásába a munkákba.

A Skylab tervezőcég weblapja

Forrás: Apple.com

 



 


     Keresés a lap tartalmában a Google motorja segítségével: