A török fényképésznő, Mine Kasapoglu szereti a meglepetésszerű pillanatokat, és fényképein olyan nem megtervezett érzések és spontán megnyilvánulások tekintenek vissza ránk, amelyek létrejöttében a hirtelen hatás nagy szerepet játszik. Megannyi téli olimpián tűnt fel fényképészként, amelyet részben annak köszönhet, hogy három éves kora óta síel, tizenöt évesen már az országa sí válogatottjának tagja volt, 2007-ben pedig a török snowboard bajnoki címet is megszerezte.

Fényképeinek kedvenc témája nem maga a bemutató látványa a nagyközönség előtt, hanem a színpad mögötti események, a szereplés előtti és utáni arckifejezések és érzések megörökítése. A Salt Lake City olimpián 2002-ben jópár ilyen jellegű kép készült az ott fellépő híres előadóművészekről is, mint Sting, Yo Yo Ma, Gloria Estefan vagy Moby.

Amellett, hogy szabadúszó fényképész, Kasapoglu a török alternatív divatlap, a 2'debir stábjának is tagja. A divatlap a 2006-os turini olimpiára szerződtette le, ahol igen jó benyomást tett a képeivel.

Kasapoglu a főiskolán szeretett bele a fényképezésbe, és nagyon sokáig kitartott a film alapú fotózás mellett, de három éve áttért a digitális technikára, és amikor az Apple megoldásaival, köztük az Aperture fotószoftverrel is megismerkedett, nem volt oka visszalépni. Az Apple majd minden olimpián rendez be egy bemutató termet a fényképészek számára, ahol letölthetik, archiválhatják, FTP-re feltölthetik, kinyomtathatják a fényképeiket, mindezt Apple megoldások jóvoltából.
Az Apple bemutató stúdiója 2002-ben… (egy kezdeti MacMagazin cikk)

"Nem vagyok egy számítógép zseni, de az Aperture bemutató levett a lábamról. Nagyon könnyű és egyszer megtanulni a szoftver használatát. Őszintén szólva nem is tudom, hogyan dolgoznék nélküle a digitális képeimmel." A turini olimpián Kasapoglu a képek letöltésére és szerkesztésére használta az Aperture-t, később az összes filmjét beszkennelte a programban való eltárolásra.

"Nagyon szeretem a képek csillagokkal való értékelésének lehetőségét. Amikor egy kép abszolút tetszik, az öt csillagot kap, és később egyszerűen tudok csak ezekkel a képekkel dolgozni az okos albumok segítségével, amik kigyűjtik a jó képek legjobbjait."
Ismerd meg az Aperture kategorizálási képességeit…

"Az Aperture előtt dögunalom volt a képeket válogatni, de az Aperture felülete és egész megközelítése élvezetessé teszi a munkának ezt a részét. Emellett a korábbi megoldásokhoz képest felére redukálja a képek kiválasztására fordított időt."

Minthogy a munkája Kasapoglut elvitte Párizstól Bécsen át Drezdába és vissza Isztanbulba, a MacBook Pro-ja amolyan utazó sötétkamraként szolgál a számára. "Az Aperture előtti időben a fő gond az volt, hogy nem tudtam úgy áttekinteni a képeimet, ahogy az analóg időszakban szerettem. Most ez a program kiváltja a sötétkamra minden funkcióját."

Otthon vagy a munkahelyen, ahol a MacBook Pro mellé egy 23 hüvelykes Apple Cinema Display-t használ Kasapoglu nosztalgikus bájjal tartja nagyon használnak a vágóasztalt (light table). "A régi időkben a kezedben tartottad a képeket, és elrendezted őket az ízlésed szerint. Ezzel nagyon sokat lehetett pepecselni, megnézni, hogy miként hatnak együtt a képek. Az Aperture az egyetlen olyan program, amiben ugyanez digitálisan is benne van, és ez nagyon sokat segít, amikor egy kiadványban szeretném elrendezni a képeket, és több lehetőséget kipróbálni."

A képek exportálása jelent még nagy segítséget az Aperture-ben. "Korábban ez a művelet egészen sok időt igénybe vett: megnyitni a képeket egy programban, lekicsinyíteni őket a megfelelő méretre, aztán elküldeni e-mailben. Még egy Adobe Photoshop önműködő procedúra segítségével is sok-sok lépésből állt. Az Aperture-ben a meglévő képeimet kiválogatom, a beállításokban megadom a méretet, és az Email gombra kattintva máris létrehoz egy új üzenetet a Mailben azzal a negyven képpel, aminek a kis méretű JPEG változatát el akarom küldeni a szerkesztőségnek. Mindez pillanatok alatt."

Az Aperture rugalmassága és egy .Mac előfizetés nyújtotta iDisk tárhely révén az ügyfelek kiszolgálása is kényelmesebb lett. "Az Aperture előtt 20-25 képet tökéletesre kellett alakítanom, hogy elküldhessem az ügyfélnek. Ezekből kiválasztottak 4-5 képet, azaz a többire fordított idő felesleges veszteség volt. Most az Aperture webgaléria szolgáltatása révén feltöltöm a képeimet viszonylag jó felbontásban a tárhelyemre, az ügyfelek kiválasztják azokat a képeket, amiket publikálni szeretnének, és így azokon fejezem be a munkát, és küldöm be a szerkesztőségnek."
Bővebben az Aperture webgaléria létrehozásáról…

Amikor az ügyfelek jelen vannak a fotózáson, az Aperture nagyon jó segítőtárs tud lenni a képek prezentálásában is. Egyrészt a beépített mozgó bemutató funkció révén végig lehet nézni a nap termését, másrészt több kép kijelölésével össze lehet vetni különböző képeket ugyanarról a modellről. "Az ügyfeleimnek nagyon tetszik az Aperture felülete, és az az egyszerűség, amivel teljes képernyős nézetre lehet váltani, vagy éppen ahogy több képet egymás mellé lehet tenni összehasonlításra. A lupéval meg tudok mutatni részleteket a fotókból, és demonstrálhatom azokat a módosításokat, amiket csinálnék a képen."

"Mióta elkezdtem használni az Aperture-t, teljes mértékben a munkámhoz igazítottam. Szeretem a csillagokkal való jelölést, a web galéria készítési lehetőségét, a RAW állományok gyors elérését. Már el sem tudnám képzelni a munkámat nélküle."

Kasapoglut nemrégiben egy kreatív kiállításra hívták meg a képeivel, aminek a témája a kreatív vállalkozás volt. A fotók sajátos hangulatban tükrözték Isztanbul arculatát. A koncepció az volt, hogy teljesen átlag helyi arcok jelennek meg a város különböző, kevésbé ismert helyszínei előtt, mint grafiti-borította falak, omladozó lépcsők. "Isztanbul rengeteg természetes hátteret kínál a fényképekhez, nem nehéz remek képeket csinálni ott, nagyon inspiráló a város."

Akár az olimpián fényképez, akár modelleket, vagy éppen átlagpolgárokat az isztambuli után, nagyon fontos Kasapoglu számára a bizalmi hangulat. "A fényképező ijesztő dolog tud lenni. Néhányak számára olyan, mint egy fegyver, nem akarnak túl sokat mutatni, ezért fontos, hogy kellemesen érezzék magukat. A jó fotókhoz meg kell találni a témával a felszabadult hangulatot. Ez sokszor a szűkös határidők miatt nem könnyű, de mindig megpróbálok valamilyen kapcsolatot kialakítani azzal, akit fényépezek. Minél jobb ez a kapcsolat, annál jobb képek születnek."

Forrás: Apple.com, Bija Gutoff

 



 


     Keresés a lap tartalmában a Google motorja segítségével: