Emilie Autumn zenész, hegedűművész, saját márkanevének megteremtője, Mac felhasználó

Emilie Autumn megjelenését tekintve mindenképpen magával ragadó, és amikor feliratkoztam a hírlevelére, egy ajándék dal formájában győződhettem meg arról, hogy a zenéje is hasonlóan nagyszerű. A Remember című dal igazán remekül megkomponált darab - az a fajta zene, amit milliószor meg lehet hallgatni egymás után. Emilie-ről azt érdemes tudni, hogy a maga 22 évével saját lemezeinek kiadójaként mutatkozott be, lemezkiadó cége egyébként további három együttes zenéjét és PR tárgyait értékesíti - kizárólag az interneten, dalszövegeit saját maga komponálja, és jelent meg verses kötete is, emellett rendszeresen turnézik az Egyesült Államokban, de járt már a hazai Sziget rendezvényen is, maga alakítja az arculatát, beleértve a weblapjának készítését vagy éppen a ruháit, emellett hegedűművész és együttesének kiemelt tagja az éppen legkecsesebb MacBook.

Az Apple egyébként olyannyira fellelkesedett Emilie-nek a Macintosh-ok iránti rajongásán - ami egészséges exhibicionizmusával párosulva kitűnő reklámfogás -, hogy az Apple Store üzletekben is tartott fellépéseket, ahol nem csak a zenéjét mutatta meg, hanem azok elkészítését és feldolgozását is a Mac-en.

Emilie zenész karrierje - mint az a stílusosan dizájnolt életrajzocskából kiderül - négy éves korában kezdődött, amikor hegedűlni kezdett. Tehetségét korán felismerték, és 17 évesen már saját albummal jelentkezett, amin különböző szerzők, illetve saját műveit adja elő. Énekelni röviddel ezután kezdett, és ennek eredménye a nagy sikerű Enchant ("Elvarázsol") című album, ami alternatív rock (fantázia rock) stílusú. Igazából nem könnyű behatárolni Emilie Autumn stílusát, a lényeg, hogy minden gondolatát átszövi az Apple iránti rajongó szeretet - még a hegedű tokján is egy nagy alma van.

Az évezred elején azzal kavart vihart, hogy ingyenesen felajánlotta teljes zeneanyagát azoknak az internetes rádióknak, akik regisztrálják magukat a weblapján. Ez azért kiemelkedő, mert az Egyesült Államokban a zenecégek mindent elkövettek az internetes zene ellen - annak ellenére, hogy az emberek életének szerves része lett és nem akarnak lemondani róla. Emilie véleménye, hogy „a legrosszabb, amit tehetnek a zenével, ha a hallgatóságot bűnözőnek bélyegzik. A magam részéről sokkal nagyobb az esélye, hogy megveszek egy lemezt, ha előtte hallok néhány olyan dalt róla, ami tetszik. Az MP3 sem hangminőségben, sem érzésben nem adja vissza azt, amit egy CD, amivel az egész borítót, dalszövegeket, művészi kivitelezést birtokolhatom.” Emilie szerint a zeneipar utóbbi, öt százalékos kemény visszaesése nem az MP3-ak miatt van: „Arra nem is gondolnak, hogy azért estek vissza az eladásaik, mert a zene, amit kínálnak rettenetesen unalmas, kiszámítható, és nélkülözi a minőséget és tartalmat? Ó, nem. Nyilván a hallgatók a hibásak.” Emilie a zenéjét kizárólag saját kiadóján keresztül az interneten értékesíti, és épp egy olyan megoldáson dolgoznak, hogy a megrendelők ingyen hozzáférhessenek a rendelt album tartalmaihoz, hogy addig is élvezhessék a zenét, amíg várnak a lemez kézbesítésére.

„A Mac és a Cubase szoftver a MIDI újra-feltalálása. A Cubase egy nagyszerű termék a MIDI készítéshez. Fogok egy szintetizátort, USB-n csatlakoztatom a MacBookomhoz, és akár az ágyban dolgozhatok.”

Mind a saját, mind a kiadó weblapját Emilie maga tartja fenn, és nagyon fontosnak tartja az arculatot. „Nem szeretném, hogy bárki félrereprezentáljon, ezért készítem én a lapot.” Emilie azt is elmondja, hogy nagyon hamar megállapítható egy oldalról, hogy jó vagy rossz.

Az egyik kedvence a www.tea.co.uk oldal - merthogy Emilie megszállott teázó -, ami egy alapvető oldal a teaszeretőknek. Rossz oldalak közül az MP3.com, a PhillipMorris.com és a microsoft.com kerül említésre - utóbbi tényleg használhatatlan, de hát így illeszkedik a cég arculatához…

Emilie MacBookja is aktív tagja az együttesnek, és a zene alkotás mellett részt vesz a showkban is, mint sequencer és mint látványelem. Puppy egyébként Emilie naplója és notesza is egyben. Emilie nagyra tartja az Apple-t: „Hiszek a termékeikben, a víziójukban és abban, amiért küzdenek. Az egész Apple társadalom nagyon kedves nekem, és ez sokat elárul magáról a termékről is - annyira túl-imádott, amennyire hangzik.”

Emilie Autumn karrierje azért igazán imponáló, mert a '90-es években gyakorta hangzott, hogy a "self-made man"-ek ideje lejárt, ehhez képest ő a tehetségével és eszével felépítette a saját életét, cégét, márkanevét, karrierjét - és mindezt igazi másként gondolkodóként. Emilie bevallottam hisz a tündérmesékben, és szlogenje is ez: „Once upon a time is now”, azaz „Az egyszer volt, hol nem volt most van”, és noha élete valóban mesébe illő, mégis valóság, aminek szerves része - Emilie szerint alapvető része - a Macintosh. (A cikkben leírt Emilie Autumn idézetek a www.emilieautumn.com média oldalán olvasható interjúkból származó szemelvények, a képek pedig az onnan letölhető sajtófotók darabjai.)

Emilie Autumn zenéi az iTunes-ban…
Emilie Autumn YouTube csatornája…

 



 


     Keresés a lap tartalmában a Google motorja segítségével: