Amikor Nika Offenbac kitanulta a fémművesség mesterségét, ízlésesen megmunkált kapukat és korlátokat kalapált ki a munkaanyagokból. Mint szobrász, vonzódott a fém nyersanyagokhoz, egészen addig, amíg nem találkozott a film és videó világgal. Ekkor a kalapácsot és üllő egy Mac-re cserélte le, és kitanulta az interaktív programozásnak nevezett szakma fortélyait, ami a filmet, a videózást és a robot programozást köti össze a digitális formatervezéssel és építészeti tervezéssel. A fiatal hölgy rövidesen újfajta művészettel mutatkozott be a világnak, amelyek alapelemei a Shake, a Final Cut Pro és más hatékony eszközök voltak egy Power Mac G5-ön.

Ma Offenbac és üzleti partnere, Devan Simunovich Manhattanban dolgozik a C-TRL Labs nevű közös cégükben. Simnunovich 2D és 3D képességeivel vesz részt a design, animáció és mozgó grafikák megalkotásában. Megrendelőik között vannak filmcégek, előadásukat látványos videó háttérprodukcióval színesítő DJ-k, marketing vállalkozások.

A páros számára nagyon fontos, hogy a megélhetést jelentő munkák mellett folytassák saját kreatív céljaikat is. "Nagyon fontos, hogy a saját munkáinkra is megfelelő figyelmet fordítsunk. Egy lábbal a kereskedelmi életben vagyunk, egy lábbal pedig a művészetben. Mindkét úton messzire akarunk eljutni."

A művészi próbálkozások 30 másodperces "kísérletekben" bontakoztak ki, és a "Microvert" névre hallgató sorozat fél évente megjelenő újabb epizódjai végül egy önálló történetté egyesülnek majd. A megtekinthető demó film, a “Microvert Fragment #5306A” jól példázza a kreatív vizuális fantázia és animációs képességek egyesülését. Az animációk az élő és a gépi világ jellemzőit egyesítik.

A fő eszközök a munka során a Shake, a Final Cut Pro, a QuickTime Pro, a Photoshop, az Illustrator és a Maya, amelyek csúcs teljesítményű Power Mac G5-ön futnak. Offenbac régóta Final Cut Pro segítségével szerkeszt, és többek között azért is kezdett évekkel ezelőtt Mac-kel dolgozni, mert kedvenc programja csak ezen a platformon fut. A Max/MSP/Jitter bővítmények segítségével tudja irányítani a mozgó formákat, a háttérhangokat és a videót a produkcióiban.

"A munkám a fizikai és digitális világot kombinálja, és olyan számítógépre van szükségem, amely mindkettőre képes. Kommunikálnom kell a géppel, és a Mac ezen a téren mindig nagyon jó volt: egyszerűen képes megvalósítani azt, amit éppen alkotni akarok vele" - mondja Offenbac.

Mint elkötelezett UNIX programozó, Simunovich számára a macOS egy megvalósult álom volt. "Minden kreatív cég Mac-et használ. Ez de facto a design platfom. És a macOS óta a rendszer hátterében futó UNIX miatt még jobban szeretem az Apple-t. Sokkal gyorsabban lehet így dolgozni. Az intenzív 2D és 3D renderelés a parancssor használatával félelmetesen hatékony tud lenni."

A “Microvert Fragment #5306A” elkészítése hagyományos kézzel rajzolt illusztrációval és esemény menettel indult. Ezeket az Adobe Illustratorba és Photoshopba szkennelték be, ahol a feldolgozás után a Final Cut Pro-ba kerültek. Itt elkészült az előzetes időzítés és a forgatókönyv szerinti idővonal felépítés. Ekkor egy zöld háttér előtt felvétel készült a modellről, aki a filmben szerepel úgy, hogy a testén mozgásérzékelő berendezések voltak, amelyek révén a Mac-re rögzíthető volt, hogy éppen milyen mozgásokat tesz.

A Final Cut Pro-ban Simunovich és Offenbac véghezvitte a vágási feladatokat és piszkozatokat készített a kompozícióból. "A Final Cut Pro segítségével látjuk működni az ötletet. Ha működik a dolog, akkor a Final Cut Pro-ban pontosítjuk az időzítést, és továbblépünk a kompoziting programokba megvalósítani a megjelenést."

Miután a Photoshop és Illustrator programok segítségével megtervezik a megjelenéseket, Offenbac és Simunovich After Effects és Maya segítségével végzi el az animációkat, amelyeket a Shake-ben alakítanak tökéletes megjelenésűvé. "A Shake a legjobb program az animációk felöltöztetésére és beillesztésére a környezetbe. A Shake színkezelése minden másnál pontosabb, és ez alapvető ahhoz, hogy az animáció illeszkedjen a hátterébe, összhangban legyen a fényekkel, árnyakkal."

A kreatív procedúra a következőképpen néz ki: egy ötlet elemeit megtervezik, ezeket a terveket illusztrálják, fotorealisztikus megjelenést adnak nekik, majd apró darabokra szeletelik fel, hogy mindegyik elem külön animálható legyen. Azaz egy animáció minden eleme gyakorlatilag egy önálló objektum saját megjelenéssel, saját mozgási paraméterekkel. "A “Microvert Fragment #5306A” filmben például a modell teste motorbicikli, repülőgép és más dolgok részeiből is építkezik. A karja az animáció elején rovar csápjára emlékeztet." Ezek mind-mind különálló részei az animációnak, amelyek aprólékosságából a végső produkció összeáll.

A cikket Bija Gutoff készítette az Apple számára.

Tekintsd meg a C-TRL Labs weblapját demó filmekkel!

 



 


     Keresés a lap tartalmában a Google motorja segítségével: