Bob D'Amico - 24 év az ABC mester fényképészeként

"Egy sorozat bevezetőszakaszakor 30-40 adásnak megfelelő mennyiségű felvétel készül, mert nem tudhatjuk, végül melyiket is választja az ABC TV." Bob D'Amico minden bevezetőfilmet (angolszász szakszóval pilóta epizódot) úgy fog fel, hogy az lehet a következő sikersorozat kezdete, és mint fényképész, alapvető fontosságú, hogy milyen jeleneteket örökít meg a mozgókép pillanataiból, mert ezek a képek nagy hatással vannak a tévécsatorna és a hirdetők véleményére, vagyis nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy egy ötletből valóban lesz-e sorozat, vagy megragad a pilóta epizódnál.

Ez az időszak különösen megterhelő D'Amico és 35 fős csapata számára, akik napi 12-14 órában fényképezik a sorozat szereplőit - ám a megterhelő munka sokkal inkább inspiráló az ABC 24 éve hűséges fényképésze számára. Ez a negyed évszázad elegendő tapasztalatot adott D'Amico számára többek között a fotós szakma átváltozására az analógból a digitális világba, aminek az eredménye egy teljesen Mac alapú szakma. "A Mac számítógépek átalakították azt, amit csinálunk. A Mac nélkül nem alakult volna ki a digitális fényképezés. El sem tudok képzelni másik platformot ebben a szakmában."

D'Amico nyomon követte a grafikus tervezés átalakulását a digitális technika révén, és megtanulta belőle a leckét arra vonatkozóan, hogy miként is fog változni a digitális fényképezés. Így aztán igen korán belevágott a technikába: kezdetben a negatívokat szkennelték, majd a fájlok digitális feldolgozása után a számítógép segítségével dolgozták ki. "Az ABC-t 1993-ban beszéltem rá egy Mac Quadra 840 vásárlására, amin a beszkennelt filmekkel játszottunk." Később a fényképezők fejlődésével más területek is digitálissá váltak, mint maga a képalkotás.

A tévésorozatok világában nagyon gyakori, hogy a pilótaepizódnak nem lesz folytatása, és mivel minden sorozatot részletesen, fényképekkel is dokumentálnak, így ez a filmes fényképezés esetében hatalmas többletköltség. A digitális technika ezen a téren számottevő költség megtakarítást jelentett - elősegítve a mielőbbi váltást. "Az áttérés eleinte fájdalmas volt: a digitális fényképezők régebbi példányainál 3-4 másodpercet várni kellett két kép elkészítése között, és ha van egy ritmusod, amiben dolgoznál, ez rettenetes hatással van a munkádra. Ha lenyomom a fényképézőt, és nem történik semmi, mert az előző kép mentésére kell várni, földhöz vágom a gépet, mert úgy érzem, hogy elvesztettem valami fontosat. Ilyenkor szokott máig előkerülni a filmkamera."

Néhány évvel ezelőtt, amikor a stáb elkezdett PowerBookokat használni FireWire kábelen kapcsolt fényképezőgépekkel, a feldolgozási sebesség megemelkedett. "A PowerBook segítségével több képet készíthettünk és jobb minőségben." Ma a stáb Hasselblad H1 digitális fényképezőket használ, amelyek 1,2 másodpercenként 30 képet készítenek. "Ez még mindig nem a film folyamatossága, mert sosem tudni, hogy mennyi puffer idő maradt, de a sebesség egyre javul."

Power Mac G5 asztali számítógépek és Apple Cinema Display kijelzők képezik a stáb munkafelületét, amelyen Adobe Photoshopot használnak a fényképek feldolgozásához.

"A Mac legfontosabb előnye az egyszerű és gyors kezdet, amivel bárki hozzáfoghat. Időbe telik, amíg az ember kitanulja azt a módszert, amivel a legjobb eredményt éri el, de nagyon gyorsan bele lehet jönni a rendszer használatába. És ha valamelyik programnak gondja van, nem rántja magával az egész rendszert, így a macOS kiegyensúlyozott és megbízható."

A fotózási helyszíneken D'Amico a Power Mac G5-re és a 20 hüvelykes Apple Cinema Display-re támaszkodik. A csapat egyik tagja a gép előtt ülve menedzseli a szoftveres fényképező programot. A munka elején készül sok-sok próbakép, hogy a legjobbak legyenek a színbeállítások. A tényleges munka a galéria képeknek nevezett csomag elkészítése, amikor D'Amico több pózban és különböző hátterek előtt lefényképezi a színészeket, hogy az ABC média részlege kedvére válogathasson, hogy melyik fotókat használja fel különböző hirdetésekben, óriásplakátokon, újságokban…

A fotózás után a stúdióba visszatérve a D'Amico csapat kiválogatja a legjobb képeket és kidobja a nem túl jól sikerülteket. A jó fotók a digitális laborba kerülnek, ahol Power Mac G5 számítógépeken retusálják és szerkesztik őket, majd a végső fázisban a fényképek nyomtatásra kerülnek különböző méretekben, és eljutnak az ABC-hez, illetve az interneten is megjelennek a sajtó számára.

D'Amico karrierje úgy indult, hogy "valaki lányát kellett fényképeznem, és nagyon elégedettek voltak az eredmények. Mindig volt érzékem a fényhez és színekhez." A munkája során a kor legjobb szabadúszóitól tanulhatott, akik nagyban befolyásolták a fejlődését, és mivel tanáraival kötött megállapodása alapján nem használhatta az ő beállításaikat és háttereiket, így önálló ötletekkel kellett szembenézni egy-egy megrendeléssel.

A digitális fényképezés jövőjével kapcsolatban nagyon bizakodó: "Ahogy több és több művész tér át digitálisra, a technikák is úgy válnak egyre jobbá és igényesebbé." Mint vérbeli fényképész, D'Amico élvezi a digitális technika kompaktságát is, és egy zsebfényképezővel örökíti meg a szakmán túli élet maradandó pillanatait.

Forrás: Bija Gutoff cikke az Apple.com lapról.

 



 


     Keresés a lap tartalmában a Google motorja segítségével: