Az Apple Music egy olyan internet alapú szolgáltatás, amely révén zenéket és zenéhez kötődő mozgóképes tartalmakat érhetünk el havidíjas előfizetés keretében korlátlan mennyiségben, immáron akár veszteségmentes minőségben is.

Az Apple egy évtizeden át vezető helyen állt a zeneiparban - olyan ötletekkel és fejlesztésekkel léptek elő, amely senki másnak nem jutott eszébe, ám kihatással voltak a zenehallgatási szokásokra széles körben. A változást az iPhone megjelenése indította el, amikor is az iPod termékvonal, az önálló zenelejátszók használata kezdett halványulni. A telefonon zenét hallgatók azonban egy idő után kényelmesebbé váltak, nem szerettek dallistákat válogatni, hanem korlátlan tartalmakhoz kívántak hozzáférni. A megvásárolt zenék által létrehozott, végesen változatos játéklisták helyett az újdonságok megjelenésére vágytak, mint egy rádióadás esetén, de reklámok és műsorvezetők nélkül, a tovább léptetés lehetőségével.

E területen nem az Apple lett az első. Az Apple próbált zenét eladni még akkor is, amikor a felhasználók többsége már hajlandó volt havonta kifizetni 1-2 album árát a zenehallgatásért cserébe.



Az Apple-nek kapkodnia kellett, ha versenyben akart maradni a zeneiparban, és ennek a kapkodásnak az egyik vadhajtása volt a Beats cég felvásárlása, amelyet nem elsősorban a túlárazott divatfejhallgatók miatt szerzett meg az Apple, hanem a zeneipari kapcsolatok okán. A Beats csapat komoly szerepet játszott abban, hogy az Apple számos exkluzív tartalommal ne csak egy megkésett szereplőként jelenjen meg a piacon, hanem olyan újdonságokat tudjon bemutatni, amire azt mondhatták, hogy „ezért vártunk eddig a megjelenéssel, mert így akartuk elhozni a zenét nektek.”

A dolog nagyon lassan, de az iOS eszközök jelentette bázissal és az Apple ökoszisztéma kényelmével egészen jól működött, így az Apple Music hamar a második helyre jutott a Spotify mögé, amely ősidők óta piacvezető volt a területen.



Az Apple Music egy Apple ID alapú, havidíjas előfizetés, amely Magyarországon rendkívül kedvező árazással érhető el, családi előfizetéssel pedig hihetetlenül versenyképesen hallgatható. Az Apple folyamatosan bővíti a kínálatot, és bár minden bizonnyal tudunk olyan zenét találni, amelyik nincsen meg a kínálatban, 75 millió dalból álló, bővülő katalógusa révén az Apple Music szinte kifogyhatatlan zenei utazást kínál.

Tipp: Ha nem szeretnénk az Apple Music funkcióit használni, a Music / Zene alkalmazás Preferences / Beállítások ablakának Restrictions / Korlátozások címkéje alatt ki tudjuk iktatni annak megjelenését a programon belül.



Kipróbálás és előfizetés
Az Apple Music kipróbálása és előfizetése elé az Apple nem gördít akadályokat - sőt, kifejezetten erőteljesen nyomja a felhasználó arcába az ösztönző tartalmakat. A Music / Zene alkalmazás keresőmező alatti felső részén rögtön Apple Music tartalmakra hivatkozó gombok érhetőek el, mint a Listen Now / Hallgatás most, Browse / Böngészés és Radio / Rádió. Ezek bármelyikére kattintva - de enélkül is - az Apple Music feliratkozó felületét érjük el, és próbálhatjuk ki ingyenesen 90 napig a szolgáltatást, illetve fizethetünk elő rá.



A feliratkozás alapja az Apple ID, így azt mindenképpen meg kell adnunk, ha nem lennénk bejelentkezve. Tovább lépve a kedvelt műfajok közül válogathatunk. Az Apple Music csinál egy profilt az ízlésünk alapján, hogy ahhoz igazodó tartalmakat próbáljon ajánlani. Ez az évek alatt sokat finomodott - eleinte bármilyen zenei műfaj kedvelőinek 4-5 jó dal után baráti hip-hop művészek produkció kerületek bekeverésre. Most már efféle tévedések nem fordulnak elő, alapvetően jól találja el az ízlésünket az Apple.

A további pontosítás érdekében előadó művészeket kell kiválasztani: a Music / Zene alkalmazás buborékokban dobja fel művészek nevét, és kiválaszthatjuk azokat, akiket kedvelünk, illetve hagyhatjuk ki azokat, akik nem annyira kívánatosak a számunkra.

Ezzel el is indítottuk az Apple Music használatát, máris élvezhetjük a 75 milliós zenetár kínálatát.



Az Apple Music használata
Az Apple Music a Music / Zene alkalmazáson belül érhető el a Mac-en éppúgy, mint a mobil készülékeknél. Itt egyrészt hozzáférhetünk a szolgáltatáshoz kapcsolódóan elindított rádióadásokhoz - az Apple emberi hanggal kiegészült, tudatosan válogatott zenei kínálatot nyújtó rádióadásokat kínál. Másrészt pedig a zenéket tudunk internet kapcsolat mellett, de akár internet kapcsolat nélkül is hallgatni.

A funkció működésének alapja, hogy egyesítjük a meglévő zenetárunkat az Apple Music zenetárral - így létrejön az iCloud Music Library, amely eszközeink mindegyikére szinkronizálja egyrészt a meglévő zenéinket, másrészt azokat a dalokat, albumokat, válogatásokat, amelyeket bármely eszközön letöltünk, kedvencnek jelölünk, hozzáadunk a zenetárunkhoz.

Az Apple Music hallgatása közben bármely tartalomnál plusz gombot nyomhatunk a számokra, illetve az albumokra is, és ezeket bármikor elérhetjük keresés nélkül, mintha gyűjteményben meglévő zenék lennének.



A Music / Zene alkalmazás Apple Music felülete az ízlésünkhöz igazított válogatásokat, gyűjteményeket ajánl fel. Ezek stílusok, előadók, korszakok és más tematika szerint kerülnek összeválogatásra, és egészen remek tartalmakat kínálnak fel olyan sorrendben, amely más módon ritkán kerülne egymás mögé. Ezzel a szeretett zenéinket is újrahallgathatjuk, és finom ízlés szerint ajánlva fedezhetünk fel esetleg újabb vagy ritkán hallott zenéket is.

Számos olyan tartalom is elérhető, amelyre csak kísérletképpen keresünk rá - így sikerült felfedezni például az összes James Bond film hivatalos főcímzenéjéből álló válogatást, amely lemezen sosem jelent meg ilyen formában, de az Apple Music kínálatában könnyedén hozzáférhető.

A tetszetős tartalmakat a három ponttal elérhető menüből tudjuk hozzáadni a zenetárunkhoz (Add to Library / Hozzáadás a könyvtárhoz). Ezeket a tárhely rendelkezésre állása esetén le is tölti a a Music / Zene alkalmazás, így ezeket a tartalmakat internet kapcsolat nélkül is lehetőségünk van hallgatni a Mac-en.

Az Apple Music sok esetben kínál izgalmas felfedezéseket, de természetesen egy ekkora zenetárnak csak kis szeletét tudjuk felfedezni. Az Apple mindig fejleszti a felületet, hiszen a gigantikus könyvtárakban az eligazodás a legfontosabb szempontok egyike.



© MacMag.hu | Cikk: Birincsik József 2021. június 7-9.

 



 


     Keresés a lap tartalmában a Google motorja segítségével: