Teljesen kézenfekvő, hogy az Egyesült Királyság legnagyobb marketing cége, a londoni székhelyű Abbott Mead Vickers (AMV•BBDO) az ország legnagyobb márkáinak dolgozik, mint a BBC, a Guinness, a The Economist. A cég számára ezért aztán különösen fontos a hatékony és nagyszerű munka.

A magas minőségi követelmények és a piacot jellemző konkurenciaharc az AMV számára feladta a leckét: egy olyan technikai hátteret kellett találni, ami versenyelőnyhöz juttatja a céget. Így született meg a szakmában csak "A Labor"-ként emlegetett stúdió, ahol a cég kreatívjai egy helységben, együttműködve dolgoznak szinte kizárólag Apple technológiát használva, és egy hatalmas központi tárhelyhez kapcsolódva.

A Labor belülről úgy néz ki, mint bármelyik drága kompoziting stúdió, annyi különbséggel, hogy itt nincsenek a háttérben rejtett nagy dobozok, amik a munkát elvégzik, csak az asztal alatt megbújó Mac Pro számítógépek dupla processzorral. A Labor ötlete még 2004-be nyúlik vissza, amikor Mark Keller, az utómunka csapat főnöke felismerte, a piac abba az irányba mozdult el, hogy a cégnek célszerű a munka nagy részét házon belül elvégezni, és nem külső alvállalkozókra építeni. "Felismertük, hogy pénzt takaríthatunk meg azzal, hogy ezeket a dolgokat mi magunk végezzük el, ráadásul nagyobb rugalmasságot, gyorsaságot és ellenőrzési lehetőséget is kínál, ha házon belül zajlik a munka legnagyobb része."

Tekintve, hogy az AMV éves kiadása alvállalkozók részére körülbelül 4 millió font sterling volt, Keller számára nem volt olyan nagy mutatvány a költségek lefaragása. A Labor gyakorlatilag az AMV utómunka feladatainak a legnagyobb részét képes elvégezni a korábbi költségek töredékéért, ráadásul gyorsabban. A formula egyszerű: nincsen időveszteség, amíg a nyersanyag eljut a külső munkatárshoz, azaz gyorsabban megy a munka házon belül, ráadásul könnyebb egyeztetni az esetleges módosításokat, ha a csapat együtt dolgozik. Ez az AMV számára versenyelőnyt és költséghatékonyságot jelent.

Amikor a technikai lehetőségeket vizsgálták, a megosztott tárhely nagyon fontos szempont volt. A Labort eleve úgy tervezték meg, hogy egy központi tárhelyen lesz integrálva a munkához szükséges minden adathalmaz, amelyet mindenki elérhet. "A redundancia és felesleges tárhely igény elkerülése végett úgy terveztük meg a rendszert, hogy minden gép a munka bármely részét el tudja végezni, az adatokat bármely állapotukban el tudja érni."

Keller felismerte, hogy az Apple akkoriban kibontakozó ezirányú fejlesztései megfelelnek az elvárásainak, árakban pedig messze a versenytársak alatt vannak az Apple jelentette költségek. "Az Apple nem csak a legolcsóbb megoldást kínálta, de a technológia egyszerűen mindenre képes volt, ami az elképzeléseinkben szerepelt. Az Xsan egy igen markáns megoldáscsomagot kínált a központosított, konkurens hozzáférésű adattárolásra" - véli az utómunka csapat főnöke.

A jó dolgok beérnek azok számára, akik képesek várni - vélik így, és ez Keller esetében igaznak bizonyult. "Kitartottunk az Xsan elképzelés mellett, és a végleges verzió stabilnak, működőképesnek és megbízhatónak bizonyult a számunkra."

A tökéletes integráció megteremtését a helyi Apple Solution Expert cég végezte, akik 15 munkaállomást állítottak működésbe a Labor számára, amelyek bármely anyagot elérhetik, és bármelyik programot képesek futtatni, amivel a cég dolgozni szokott. A gépek bármelyike be tud jelentkezni a hálózatba, az Xsan hálózatban tárolt adatokat az Xserve RAID tárhely rendszerekről képes elérni, és azt Final Cut Pro, Shake, Motion, Logic, Maya, Photoshop, Illustrator, InDesign vagy DVD Studio Pro alkalmazásokkal máris feldolgozhatja, szerkesztheti. A gépeken több felhasználó is dolgozik különböző műszakokban, de a gyors felhasználó váltás révén nem okoz kihívást, hogy mindenki a saját, testreszabott stílusára állítja a munkafelületet.

"Minden, a produkciókhoz kapcsolód fájl össze van kapcsolva, tehát a a változtatások az egész Laborra hatnak, amikor csak újból megnyílik az adott produkció anyaga" - mondja Keller.

Amellett, hogy minden gép ugyanazokat a szoftvereket használja, a specifikációik is megegyeznek, és minden Mac Pro a csúcsmodellekből van összeválogatva, mind 4 GB memóriát, 2x250 GB merevlemezt tartalmaz, amelyek RAID1-ben vannak tükrözve az adatbiztonság érdekében. Minden géphez egy vagy kettő 23 hüvelykes Apple Cinema Display kapcsolódik, és minden gép dupla Gigabit Ethernet és dupla Fibre Channel optikai kapcsolattal is fel van szerelve. Minden gép tartalmaz továbbá egy Blackmagic DeckLink HD Pro 4:4:4 grafikus kártyát a tömörítetlen RGB HD feldolgozás lebonyolításához. Ennek a kártyának a segítségével hatalmas teljesítményre képesek a gépek például a Maya szoftver használatakor.

A Labor műszaki háttere, a forrás állományok tárolási helye öt darab Xserve RAID tárhelyrendszer, amely az Apple hatalmas kapacitású megoldása a gyors és biztonságos adattárolásra. Négy Xserve RAID különböző adatokat tárol, egy pedig - a szoros összekapcsolás révén - a másik négy adatainak a biztonsági mentéseit tartalmazza hardveres és szoftveres RAID megoldások vegyítésével. Az Xsan használatához szükség van egy darab Xserve szerverre is, ami az úgynevezett metadata controller, azaz a különböző gépeken végrehajtott összes változtatást meta adatok formájában eltárolja, miközben az Xserve RAID-en tárolt nyersfájlok változatlanok maradnak. Mivel a metaadat szerver jelentősége kritikus, ezért az egy Xserve két másikkal van kiegészítve, ezáltal a meta adatok háromszoros redundanciában gyakorlatilag az elérhető legnagyobb biztonságban vannak. Az Xserve és Xserve RAID termékek egyébként hardveres és szoftveres megoldások formájában is lehetőséget kínálnak a többszörös redundanciára, mivel céljuk a maximális adatbiztonság elérése.

A Labor egy különálló szegletében van három másik Mac Pro két-két Apple Cinema Display-jel, amelyek kissé elzárt világa az audió és videó anyagok tesztelése, a végső simítások elvégzésének lebonyolítására adnak lehetőséget, illetve a monitorok tetejére mágnesezett iSight webkamerák révén azonnali videó kommunikációra is opciót kínálnak.

Keller elmondása szerint ezek az egyébként igen drága összeállítások nagyjából fele annyiba kerülnek, mintha más gyártó specifikus termékeit vásárolták volna meg. A Mac Pro-ökben lévő Blackmagic kártya nagyjából annyiba kerül, mint maga a Mac Pro, de a segítségével egy dedikált munkaállomás teljesítményét nyújtja a termék, miközben a következő műszakban dolgozó kreatív művész éppen zenét tud szerezni a gépen a Logic Pro segítségével.

A Labornak van egy fényűző bemutató terme is egy Dolby 7.1-es hangfalszettel felszerelve. A hangszigetelt szoba luxus hangulatának központi eleme szintén egy csúcs konfigurációs Mac Pro, amelyre optikai kábelen csatlakozik egy profi 7.1-es hangrendszer.

Mióta a Labor 2005. januárjában a próba üzem után hivatalosan is elkezdte a működését, azóta szinte sosem áll itt meg az élet, és már hetekre előre meg van tervezve, hogy mikor milyen munkát fognak végezni benne. Az előzetes tervek arról szóltak, hogy az AMV teljes munkaanyagának a 30%-a fog itt készülni. Ezzel szemben már az elején 50% körülire nőtt ez az arány - köszönhetően a hatékonyabb munkának, amit az eszközpark kínált.

Farah Ramzan Golant, az AMV ügyvezetőnője szerint "azért az Apple-t választottuk, mert páratlan minőségi, gyorsasági és költséghatékonysági lehetőséget kínált a cégnek azáltal, hogy a munka nagyobb részét házon belül tudjuk elvégezni, és nem kell külső dolgozókat fizetnünk. Az ügyfeleink számára még gyorsabb és jobb munkát tudunk így végezni, és egy olyan piacvezető, mint az AMV, nem engedheti meg magának, hogy a legjobb minőség alá adja, ezért esett az Apple-re a választás."

 



 


     Keresés a lap tartalmában a Google motorja segítségével: